Az újjáalakult Metal Church október 22-én érkező lemezéről, a Generation Nothing-ról a napokban értesültünk. A lemezborító, a dallista és a teaser után máris itt van az első közzétett teljes dal, a Scream:

Az újjáalakult Metal Church október 22-én érkező lemezéről, a Generation Nothing-ról a napokban értesültünk. A lemezborító, a dallista és a teaser után máris itt van az első közzétett teljes dal, a Scream:


A black metalos brit Hecate Enthroned a Crank Music Group-hoz szerződött, így ők gondozzák majd a 2004-es Redimus lemezük régóta várt utódját november végén. A megjelenést december elején egy rövid brit turné követi majd.
A zenekar nemrég jelentette be, hogy új énekes (Elliot Beaver – Aeternum) és dobos (Gareth Hardy) erősíti sorait a következő kiegészítéssel: „Az új felállás a zenekar új kezdetének előfutára.”
A Hecate Enthroned basszusgitárosa, Dylan Hughes egy korábbi nyilatkozata a lemezzel kapcsolatban: „Az új anyag gitárközpontú, sok kemény és gyors riffel C#-re hangolva, ami a nagyzenekari hangzással párosítva nagyon könyörtelen soundot teremt. A kórusok mindig is előtérben voltak nálunk, és ez ugyanúgy igaz erre az anyagra is…”
A Borknagar és Vintersorg történelemmel rendelkező Cronian projektnek indult Andreas Hedlund és Øystein Garnes Brun részéről, de kicsit több lett balőle. A harmadik norvég „Progressive Metal” meglepetés november 8-ra várható a Season of Mist kiadó hathatós munkájának köszönhetően. Az ERATHEMS dallistája, borítója látható most (Marcelo Vasco készítette):

| 1. | Cold Wave Eruption |
| 2. | Ecocracy |
| 3. | Drifting Station |
| 4. | Moments And Monuments |
| 5. | Blackwater Horizon |
| 6. | Core Resiliency |
| 7. | Chemical Dawn |
| 8. | End(Durance) Part III |
| 9. | Full Moon Inferno (bonus track) |

Alig egy hónapot kell már csak várni és megérkezik a montreali Kataklysm Waiting For The End to Come címet viselő új stúdiólemeze. A rajongók igazán nem panaszkodhatnak, hiszen a néhány hete közzétett Kill the Elite szerzemény után most megérkezett a Like Animals is, ezt hallgathatjátok a lenti YouTube-os lejátszón.
A CD és limitált kazetta formátumokban megjelenő album mellett a digipak változat egy bónusz dalt tartogat majd, nevezetesen a Sacred Reich The American Way coverjét.
_ELVALASZTO_
| 1. | Fire |
| 2. | If I Was God – I’d Burn It All |
| 3. | Like Animals |
| 4. | Kill The Elite |
| 5. | Under Lawless Skies |
| 6. | Dead & Buried |
| 7. | The Darkest Days of Slumber |
| 8. | Real Blood – Real Scars |
| 9. | The Promise |
| 10. | Empire Of Dirt |
| 11. | Elevate |
| 12. | The American Way (SACRED REICH cover; digipak bonus track) |
A richmondi heavy metalt játszó zenekar, a Volture idén szeptember 13-án jelentette meg első nagylemezét On the Edge címmel. A zenekar megalakulása óta eddig egy Ep-t, illetve egy single-t adott ki. A lemez a High Roller Records gondozásában jelent meg, mely már rendelhető hivatalos oldalukról CD és bakelit lemez formájában. Tegnap közzétették a Facebook-os oldalukon, hogy az egész lemez meghallgatható a Bandcamp-en, így meggyőződhetünk róla, hogy a lemez igencsak ígéretes. A borítót Andrei Bouzikov készítette, akinek munkái már több alkalommal is visszaköszöntek a zenekar kiadványain.
<a href=”http://volture.bandcamp.com/al
A címadó tétel után a Caster of Shame című szerzeményt tette közzé honlapján a Bay Area-i thrasher Death Angel. A banda hetedik nagylemeze október 11-én érkezik The Dream Calls For Blood címmel a Nuclear Blast Records égisze alatt.


A kolumbiai black metal duó Inquisition nemrégiben egy új dalt tett közé a hamarosan érkező hatodik sorlemezükről. Az új album az Obscure Verses For The Multiverse címmel kerül majd a boltok polcaira október 25.-én, jól sejthetően a Season Of Mist „égisze” alatt.
Hogy mire is számíthatunk? Arra szolgáljon egyszerű válaszul a horda legújabb szöveges videójának – a „Darkness Flows Towards Unseen Horizons” – a dallamai. – Immortal fanatikusok előnyben.
A pennsylvaniai black metál horda elkészült egy lemeznyi új dallal, így október 19-én bevonul a The Innertube stúdióba, hogy rögzítse kilencedik, Worship the Devil című új albumát, melyet a Doomentia Records dob majd piacra jövő év elején. A borítót az a Juajo Castellano készíti majd, aki a Putrevore és az Avulsed zenekaroknak is dolgozott már korábban.
A Sathanas legutóbbi, La Hora De Lucifer című anyaga Európában a Pagan, Dél-Amerikában az Astral Holocaust, Ázsiában pedig az Evil Dead gondozásában jelent meg és mindhárom verzió különböző borítókkal készült Kris Verwimp, Chris Moyen és Daniel Desecrator által.
A zenekar felállása: Paul Tucker – gitár, ének, Bill Davidson – basszusgitár, Jim Strauss – dob.


Korábban már megmutattuk az októberben érkező új Red Fang lemez egyik dalát, meg a Youtube-ra optimalizált előzetest. Most megérkezett a No Hope c. dal is a Relapse kiadásában érkező Whales And Leeches lemezről.
A norvég Kvelertak márciusban megjelent Meir c. albuma igen jól teljesített. Hazájukban a hivatalos eladási listán a csúcsig jutottak, s a megjelenés első hetében Amerikában is 1800 példány talált gazdára.
A lemez Evig Vandrar c. dalára készítettek most egy animációs klipet, mégpedig ismét azzal a Torjus Førre Erfjorddal, akivel a Blodtørst videóját is készítették.