Queensrÿche – két új dal élőben

A Seattle-i prog (?) csapat körül kialakult családregény biztosan mind a korábbi énekes, Geoff Tate által összehozott bandának, mind pedig a korábbi hangszeresek és az új énekes, Todd La Torre-féle Queensrÿche-nak hoz némi extra érdeklődést. A lényeg persze úgyis a teljesítményen van. A Geoff-féle csapat április 23-án már ki is hozta a bemutatkozó lemezét Frequency Unknown címmel, amit vegyes kritikai reakciók fogadtak.  
A másik felállás albuma a hírek szerint június 25-én érkezik. Akkor lehet majd talán eldönteni ki „jogosultabb” vagy még inkább ki érdemli meg a név használatát. (Ez persze majd ősszel a bíróságon történik meg.)
Most két új dalt – a Fallout és a Redemption – mutatunk meg, amit június 6-án Mexico City-ben játszottak.

Queensrÿche - Fallout (Mexico City)
Queensrÿche - Redemption, Mexico City, Jose Cuervo Salon, Junio 2013

Rush – Clockwork Angels koncertfilm jön

A kanadai veterán prog rock trió tavaly jelentette meg Clockwork Angels c. – ha jól számoltam – tizenkilencedik albumát, ami a Billboard album lista második helyén nyitott, s az első heti eladási eredmény 103000 példány volt.
A lemez amerkai turnéján a csapat a Phoenix-i (2012. nov. 25.) és a Dallas-i (2012.nov. 28.) koncerteket rögzítette egy idén ősszel érkező koncertanyaghoz. Az első helyszínen felvett anyag szolgáltatja főképp a koncertvideót, a második helyszínről a backstage beli felvételeket használták. 

A koncertanyag előzeteseként egy két perces előzettest tettek közzé:


Wayne Static – duett a Run DMC egyik rapperével

Közös dalt készül kiadni a Static-X frontember Wayne Static és a legendás raptrió Run DMC egyik tagja, Darryl „DMC” McDaniels. A szám Noise Revolution címre hallgat majd és tkp. a Static-től már jól ismert „evil disco” stílus fog benne ötvöződni az old school rap/hiphop stílusjegyeivel.
A Run DMC anno úttörőnek számított, hiszen elsők között házasítottak össze két egymástól távol álló stílust: a rapet és a rockot; a rockerfülek számára az Aerosmith-szel közös ultrasikeres kollaborációjuk (Walk This Way) csenghet a leginkább ismerősen. A Noise Revolution-höz készülő videót Matt Zane rendezi majd, aki dolgozott már Wayne-nel, emellett Zakk Wylde-nak, az Orgy-nak és a Society1-nak is rendezett már klipet.

RUN DMC - Walk This Way (Official HD Video) ft. Aerosmith

Black Sabbath – élő video premier

Az alábbi videón Ozzy és Geezer hív meg egy június 11-i speciális élő lemezbemutatóra. A csapat mindhárom eredeti tagja ott lesz a Black Sabbath Town Hall-ban, s a Google+ Hangouttal nézhetitek a YouTube vagy a Google+, valamint az Ozzy’s Boneyard-on a SiriusXM-en észak-amerikai idő szerint este 7:00-kor. (Ha jól kalkulálok ez nálunk június 12-én éjjel 1:00. De javítsatok ki, ha tévednék!) 

BLACK SABBATH - Youtube Hangout and Broadcast Live on Ozzy's Boneyard

Magma Rise – The man in the maze – 2013

A Magma Rise megalakulása, vagy inkább Holdampf Gábor kilépése a Wall Of Sleep-ből annak idején 2009-ben kisebb sokkot okozott. Talán nem túlzás, ha azt állítom, majdnem akkorát, mint amikor a Mood feloszlott. Utólag én azt mondom, jó megoldás volt. Így most egy tőről már három különböző irányt képviselő, de a maga nemében kiváló csapat működik.  […]

Tovább »

Kings Of Chaos – új supergroup

Igazán nem mindennapi felállású supergroup mutatkozott be Kings Of Chaos néven. A bandában ugyanis olyan ismert arcok egyesítették erőiket, mint négy egykori Guns N’ Roses muzsikus: Slash, Duff McKagan, Matt Sorum, Gilby Clarke; a Def Leppard énekes Joe Elliott; a Black Country Communion, Deep Purple, Black Sabbath, Trapeze révén is jól ismert Glenn Hughes, valamint a Collective Soul frontembere Ed Roland.
A társaság egyelőre csak turnézó bandaként üzemel és a tagok múltjából szemezgetnek a repertoárjukban. Az első fellépés idén áprilisban zajlott le az ausztrál Stone Music Festival-on, jelenleg pedig Dél-Afrikában lépnek fel néhány állomáson.


Amberian Dawn – best of az új énekesnővel

Az énekesnős, neoklasszikus power metalban utazó finn Amberian Dawn hamarosan egy válogatásalbummal lepi meg rajongóit. Az anyag érdekessége, hogy a csapat első négy albumáról vegyesen válogatott dalokat immár az új énekesnővel, Päivi „Capri” Virkkunen-nel vették fel újra. Elődje, Heidi Parviainen 2012 novemberében lépett ki egy belga fellépést követően.
Capri eddig két szólólemezt adott ki: Salaa Sinun (1997), Kuun Morsian (2001).
További Amberian Dawnhoz kapcsolódó hír, hogy Jukka Koskinen bőgős elhagyta a zenekart, hogy teljes erejéből a Wintersunra koncentrálhasson. A válogatáslemez Re-Evolution címmel lát napvilágot június 14-én, a következő dalokkal:

1. Vakyries
2. Incubus
3. Kokko – Eagle Of Fire
4. Lily Of The Moon
5. Come Now Follow

6. Crimson Flower
7. Circus Black
8. Lost Soul
9. Cold Kiss
10. River Of Tuoni

11. Charnel’s Ball



_ELVALASZTO_

Amberian Dawn - RE-EVOLUTION - 2013 Album sampler