Agathodaimon – egy dal az új albumról

A dark metal cimkével ellátott német kvintett, az Agathodaimon 2009-es keltezésű Phoenix lemezének utódja az In Darkness címet viseli. A Massacre Records gondozásában érkező anyagnak június 28. a hivatalos megjelenési dátuma, de máris meghallgatható a címadó dal. A lemezanyagot februárban rögzítették a Kohlekoller stúdióban, Kristian „Kohle” Kohlmannslehner segédletével. A csapat egy kevésbé technikás, szívből, lélekből jövő dalcsokrot ígér.

AGATHODAIMON - In Darkness (We Shall Be Reborn) (Song Stream)

_ELVALASZTO_

Psychofagist – Songs of Faint and Distortion – 2013

Bahon kolléga is kifejtette nemrég, hogy Olaszországban bizony nagy mozgolódás tapasztalható metal fronton. Én is több tucat talján banda lemezéről írtam már ismertetőt. Ezek között voltak nagyon jó, jó, közepes, és gyenge eresztések is. De olyan embert próbáló produkcióhoz eddig még nem volt szerencsém (vagy inkább szerencsétlenségem?), mint a Psychofagist harmadik stúdióalbuma. A Songs of […]

Tovább »

Horna – Askel lähempänä Saatanaa – 2013

Néha előfordul (illetve szinte mindig), hogy egy gyorsan lepontozott lemez pár hét múlva már mást ér ítélet szempontjából. Az akkori Hangpróba körben ennek az anyagnak odasütöttem a 10-est, és továbbra is kiváló nálam, csak közben kijött az új Altar of Plagues és a Massemord, amiket viszont azért valamelyest jobbnak éreztem hirtelenjében a finnek új lemezénél. […]

Tovább »

In Silent – jön a bemutatkozó lemez

Ugyan ’96-óta aktív a lengyel négyes, de három demó után csak most, május 25-én jelenik meg bemutatkozó lemezük, a szerzői kiadásban érkező Potepienie (Damanation).
A banda a korai idők doomjától a nyers és brutális death/black metal felé fordult, s ez hallható a hét számos lemezen.
A címadó nóta:

IN SILENT - POTĘPIENIE

Borító, dalcímek tovább kattintva találhatók:
_ELVALASZTO_

1.Tydzień patriotów
2.Potępienie
3.Czerwony parszywy chłam
4.Necro Fucker
5.Morbid
6.Amputacja
7.Pedofiuzzkleru

TÝR – a doboknál George Kollias

A Feröer-szigetek-i TÝR jelenleg Jacob Hansen (Volbeat, Aborted, Mercenary) produceri irányításával veszi fel következő albumát. A dobok felvételéhez nem kisebb nevet sikerült megnyerniük, mint a Nile dobosát, George Kollias-t. A felvételekről elérhető egy kisfilm is:

George Kollias tracking drums for TÝR

George Kollias így nyilatkozott a közreműködéséről: „Üdv Týr fanok, itt George Kollias és remélem mindannyian készen álltok a zúzós új lemezre!!! Öröm számomra, hogy feldobolhattam az új albumot, nagyon kellemesen telt a stúdióban eltöltött idő és meg kell mondjam nektek, az anyag szuper erős és fogós lett, 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy mindannyian imádni fogjátok!! Hatalmas köszönet Heri-ek, Terji-nek és Gunnar-nak a felkérésért, valamint Jacob Hansen-nek a felvételek során végzett hihetelen munkájáért!”

A banda szerint: „Öröm volt számunkra, hogy George elfogadta a meghívásunkat. Csodálatos dobos, aki hatással volt a lemezre is. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy milyen lesz a végeredmény!” – Heri, Terji & Gunnar

A banda mostanában közzétett Facebook bejegyzése szerint azért váltak el útjaik korábbi dobosuktól, Kári Streymoy-tól, mert 2008-as hátsérülésének hatásai sajnálatos módon hátráltatták a zenekart.

Carcass – Nuclear Blast-os szerződés

Lehullott a lepel. A lassan legendássá váló grindcore/death metal zenekar, a Carcass „lepaktált” a Nuclear Blast Records-al, hogy az a Surgical Steel album kiadását  pátyolgassa. – Az új album nem különben egy 1996 óta történő mély csend megtörése.

No, s hogy végre tisztán lássunk, itt van néhány infó. A Surgical Steel producere Colin Richardson (Napalm Death, Bolt Thrower, Gorefest, Cannibal Corpse) volt, amelyet Andy Sneap (Megadeth, Accept, Exodus, Testament) masterizált. Bill Steer és Jeff Walker mellé pedig egy új dobos Dan Wilding (Aborted, Trigger The Bloodshed) és egy új gitáros Ben Ash (Pig Irön, Desolation, Liquefied Skeleton) csatlakozott. Néhány vokál erejéig pedig a zenekar eredeti dobosa Ken Owen is vendégszerepelt. Az új album pedig ősszel érkezik.

A zenekar az alábbi közleményt tette közzé.: „Örömmel jelentjük be, hogy végre megleltük a megfelelő otthont a Surgical Steel számára, amely az első Carcass album 18 éve. Egy szerződést kötöttünk a Nuclear Blast-al, az új gyermekük számára. Továbbá meg kell köszönnünk, hogy Markus Staiger hit bennünk és abban amit Ő hallott, de leginkább azt, hogy képes volt kihasználni Jeff másnaposságát, hogy a teljes, nyers anyagot meghallgassa.”

Markus Staiger, a Nuclear Blast tulajdonosának kommentje: ” Nemrég minden idők egyik kedvenc brit zenekara szerződött a Nuclear Blast-hoz, úgy érzem egy álom vált valóra. Amikor Jeff Walker hagyta, hogy meghallgassam az új felvételeket, azonnal tudtam, hogy ez minden idők legjobb Carcass albuma. Amely tökéletes keveréke a Heartwork és Necroticism albumoknak. Az új album kétségtelenül ugyanolyan, mint a sebészeti acél: tökéletes és halálos. Pontosan az amire a régi és új rajongók a következő években számíthatnak. Büszkén mondhatom: Carcass, isten hozott a Nuclear családjában. Megtiszteltetés egy ilyen legendás zenekarral dolgozni.”

Our Existence Is Punishment – itt a második album

Az idén húsz éves Nadir tagságának nagyobbik része az anyazenekar mellett időről időre más formációkban is játszik.
Az ipari doom metalos vonalon mozgó, szintén a felszabadult örömzenélés jegyében működő Our Existence Is Punishment projekt idén jelentkezik második albumával (The Second Stage Of Grief).

A konkrét riffek helyett hangulatokon alapuló muzsika – amint azt az előzetesen közzétett Martyrdom dal is mutatta – megmaradt gépiesen ridegnek és sivárnak, ugyanakkor érettebb és letisztultabb lett. Kirajzolódott az Our Existence Is Punishment önálló arculata. A szövegvilág a mai lét kilátástalanságát különböző oldalairól szemlélteti és a modern civilizáció hanyatlását vetíti előre. A projekt élő szereplése továbbra is a Nadir aktuális tevékenységének függvénye lesz.

A The Second Stage Of Grief album terjesztésének elsődleges útja (a Nadir anyagaihoz hasonlóan) az ingyenes letöltés. A lemez meghallgatható, illetve letölthető: <a href=”http://oeip.bandcamp.com/album/the-second-stage-of-grief”>The Second Stage Of Grief by Our Existence Is Punishment</a>

Ashes Of Ares – először élőben


Ashes Of Ares néven alapított új zenekart Matt Barlow (ex-Iced Earth) énekes, Van Williams (ex-Nevermore) dobos és a szintén egykori IE tag Freddie Vidales gitáros/basszer. Még év elején le is szerződtek a Nuclear Blasthoz, a lemez pedig a floridai Morrisound-ban készült, ahol olyan nevek dolgoztak, mint a Sepultura, a Savatage, a Cannibal Corpse, a Deicide, a Morbid Angel, a Death, a Demons and Wizards, Napalm Death, a Six Feet Under, vagy az Obituary. Az album nyár végén vagy kora ősszel érkezik a tervek szerint.
Május 17-én a gelsenkircheni Rock Hard Fesztiválon élőben is bemutatkoztak, amiről naná, hogy felkerült a YouTube-ra videó. 

A csapat élőben két turnézenésszel – Gio Geraca (gitár) és Dean Sternberg (basszusgitár) – kiegészülve játszott. S akkor lássuk:

Ashes Of Ares @ Rock Hard Festival 2013