Leprous – videopremier!

Az InsideOut gondozásában május 20-án megjelenő Coal borítóját már bemutattuk, most következzen az első klip. A The Cloac dalhoz képi anyagot Norvégia (Konnerud) egyik bányájában vettek fel, ami nagyszerű választásnak bizonyult, hiszen hangulatában tökéletesen illik a zenéhez.
Aki élőben is szeretné látni a Leproust, az október 20-án, az A38 hajó színpadán megteheti.

LEPROUS - The Cloak (OFFICIAL VIDEO)

 

Szakállas nevű bandák estéje

A két szakállas nevű zenekar előtt a brit Sound Of Contact volt hivatott bemelegíteni a közönséget. Róluk tudni kell, hogy Phil Collins fia, Simon játszik benne. Úgy látszik, a zenészi véna öröklődik több híresség csemetéjénél is: pl. John Lennon utódai is zenélnek, Sting fia szintén – utóbbit volt is szerencsém látni élőben, amint híres apukájának […]

Tovább »

Agnostic Front – Warriors – 2007

Több szempontból is különleges eset az Agnostic Front. Egyrészt ők a világ legrégebbi hardcore bandája, legalábbis a nagyobbak közül egész biztosan. 1982-ben (bár erről vélemény megoszlás van, de feltehetőleg ez a helyes évszám) alakult ugyanis a zenekar. Akárhogy is nézzük, a horda már három évtizede van a zenei életben. A másik érdekes dolog a kultikus […]

Tovább »

Children of Bodom – Új klip a hamarosan megjelenő új albumról

A finn Children of Bodom még tegnap egy új videót tett közé, amely sikeresen egybeesik a single kiadási dátumával is. A „Transference” dalocska, amely a legújabb Halo Of Blood albumon szerepel pedig valószínűleg igazi csemege a kiéhezett Bodom rajongók számára. A hivatalos kiadási dátumig pedig már nem kell sokat várni, hiszen június 7.-ig akár már fél lábon is kibírjuk.

Hex – itt egy új dal

A 2011. október 1-én a svédországi Vänersborg-ban alakult öttagú Hex nemrég a logic(il)logic Records-hoz szerződött. Itt jelenik meg május 28-án a bemutatkozó albumuk, melyen egyfajta metal, hard rock vegyületet játszanak industrial elemekkel. A Hellbound már a második nyilvánosságra került daluk:

A csapatról annyit még érdemes tudni, hogy a zenekart egykori és jelenlegi WOE, Burning Angel, Lord Belial, Iron Whores, Chaos Ex Nihilo tagok alkotják.

Orphaned Land – itt az új dal

A Concerto Music jóvoltából október 4-én, a Club 202 Live Music Hall-ban nálunk is fellépő izraieli csapat új dalt tett közzé a június 24-én a Century Media Records gondozásában megjelenő All Is One albumról.

ORPHANED LAND - Our Own Messiah (Lyric Video)

_ELVALASZTO_

1.All Is One
2.
2. The Simple Man
3.Brother
4.Let the Truce Be Known
5.Through Fire and Water
6.Fail
7.
7. Freedom
8.
8. Shama’im
9.Ya Benaye
10.Our Own Messiah
11.Children

 

Superbutt konzerv

A búcsúzó Superbutt hírlevelét adjuk közzé:

„Sziasztok!

A Facebookon már valószínűleg sokan láttátok, hogy a héten megjelenik, és már most előrendelhető a Superbutt összefoglaló albuma, a Schnitt / Director’s Cut – The Complete Guide To Superbutt. A DVD-n megtalálható a zenekar 2012. márciusi budapesti, A38-as koncertje, összes (15) videoklipje és összes albuma (mp3-ban), valamint extra, korábban kiadatlan felvételek és demók.
A Schnitt DVD-ből készül egy limitált, fémdobozos kiadás is, amely a korong mellett tartalmaz egy Schnitt / Superbutt 2000-2013 mintájú pólót (férfi és női verzióban is) és egy hűtőmágnest is. Ebből összesen 50 darab lesz, ennek több mint a fele már el is kelt, a maradék kb. 20 még gazdára vár. Ahogy mondani szokás, relikvia, ami egyszer még sokat fog érni (vagy nem, de akkor is szép, vagy legalábbis szerintünk az), úgyhogy aki szereti/szerette a zenekart, annak talán érdemes beszereznie, annál is inkább, mert itt egyben megvan minden, amit valaha kiadtunk a kezeink közül, mindez összesen egy normál lemez vagy póló áráért: a limitált kiadás pólóval és mindennel együtt is csak 3990 forint, amíg van belőle. Megjelenés május 16-án, csütörtökön, csatoltunk róla egy képet is, előrendelni pedig itt lehet:
_ELVALASZTO_

Limitált verzió / férfi, jeggyel a május 31-ei Schnitt koncertre (4490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-koncertjegy

Limitált verzió / női, jeggyel a május 31-ei Schnitt koncertre (4490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-noi-koncertjegy

Limitált verzió / férfi (3990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition

Limitált verzió / női (3990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-noi

Normál DVD + koncertjegy (2490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-dvd-koncertjegy

Normál DVD (1990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-dvd

A fent említett május 31-ei koncert részleteiről még küldünk majd emlékeztető hírlevelet a koncert hetében, most csak annyit, hogy az 1000 forintba kerülő elővételi jegyeket (a helyszínen 1500 lesz) már meg lehet venni az Akvárium pénztárában személyesen, vagy online itt:
http://www.akvariumklub.hu/program/273

Köszönjük a figyelmet, üdv
SUPERBUTT„

Naam – Kingdom – 2009

A Naam zenekarral eddig elkerültük egymást, de a közelgő koncert ráirányította a figyelmem a Brooklyn-i csapatra. Kezdjük is talán a bemutatással. 2008-ban alakult a négyes (John Bundy – basszusgitár, ének, Eli Pizzuto – dob, Ryan Lugar – gitár, ének, John Weingarten – billentyűsök) önnön stílusát modern psychedeliaként, kedvenc adatbázisunk (Metal-Archives, mi más) viszont doom/stonerként határozza meg. […]

Tovább »

A Pale Horse Named Death hírek

 Az amerikai gótikus doomsterek új dalt tettek elérhetővé következő, május 21-én megjelenő Lay My Soul to Waste című lemezükről. A borítót és a dallistát is megtekinthetitek. 

1. Lay My Soul to Waste
2. Shallow Grave
3. The Needle in You
4. In the Sleeping Death
5. Killer by Night
6. Growing Old
7. Dead of Winter
8. Devil Came With a Smile
9. Day of the Storm
10. DMSLT
11. Cold Dark Mourning