Hollywood Rose – új videó

Az idén tíz éves Hollywood Rose csapata a legutóbbi, Piknik a Holdon című albumának egyik legfülbemászóbb dalát, az Így volna jó című nótát „filmesítette” meg, s készített hozzá keserédes hangulatú, s mindenki számára ismerős élethelyzetet bemutató, elgondolkodtató mondandóval bíró videót.
Mindenkivel előfordult már, hogy olyan periódusba ért a párkapcsolata, hogy azt gondolta: úgy volna jó, ha véget érne és „egyedül lehetnék végre”. Aztán vagy így alakul, vagy nem, de egy biztos: az adott pillanatban a legtöbb embernek nagyon határozott véleménye van arról, hogy mi is volna neki jó. E gondolta köré épül a dal és a klip története is, melyben tehetséges, fiatal színészek szerepelnek és vázolnak fel mindannyiunk számára ismerős élethelyzeteket, a főbb szerepeket azonban stílszerűen a csapat tagjai alakítják. Már csak az a kérdés, a felvázolt szituációra vonatkozóan, hogy valóban „Így volna jó”? Kiderül a videóból:

Hollywood Rose - Így volna jó (Official Video HD)

A Hollywood Rose a jubileumi évre való tekintettel 10 éves szülinapi turnéba kezd, ellátogat a kisebb-nagyobb fesztiválokra, ősszel pedig a tervek szerint egy nagyobb volumenű, budapesti bulival szeretnék megünnepelni az elmúlt 10 évet, de a részletekről ennél többet egyelőre nem árultak el. Annyi biztos, hogy a rajongók egy, minden eddiginél látványosabb megmozdulásra számíthatnak.

Atlantis Chronicles – bemutatkozás a Coronernél


A 2002-ben még Abyss néven alakult prog death banda 2010-ben a frontember cseréjét követően – névegyezőség miatt – változtatta nevét Atlantis Chronicles-re.
A korábban két EP-t megjelentető csapat március 12-én végre teljes albummal jelentkezik. A Ten Miles Underwater a Coroner Records gondozásában jelenik meg, s erről ajánljuk figyelmetekbe a Thousands Carybdea c. számuk vdeóját.

ATLANTIS CHRONICLES "Thousands Carybdea" VIDEO CLIP TRAILER

_ELVALASZTO_

1.Enter The Bathysphere…
2.… And Embrace The Abyss
3.Echoes Of Silence
4.Thousands Carybdea
5.Homocene
6.Ten Miles Underwater
7.L’Ivresse Des Profondeurs
8.Architeuthis Dux
9.Tales Of Atlantis
10.Stomias Boa
11.Behold Kraken
12.William Beebe

The Circle Ends Here – olasz experimental metal

A fiatal olasz experimental metalos csapat nemrégiben szerződött a Memorial Records-hoz, s február 21-én ki is hozzák első lemezüket. A The Division Ahead címet kapott, nyolc dalt rejtő album valamennyi online zeneboltban elérhető lesz.

Az első egy perces ízelítő:

The Circle Ends Here "The Division Ahead" Trailer #1

A dallista:

1.01 Remiss
2.02 Rift
3.03 Porcelain
4.04 Frail
5.05 Transcend
6.06 Nescience
7.07 Lakes
8.08 Monument

Watain – rögzítik az új lemezt

A svéd Watain január 3-án lépett a Necromorbus stúdióba (Unanimated, Deströyer 666), hogy rögzítse új nagylemezét, melyet a Century Media előreláthatólag augusztusban dob majd piacra.
Most egy rövid, de minőségi felvételt láthattok a zenekar 2012. augusztus 10-i Open Air fesztiválos előadásról.

Watain Sworn To The Dark - Bloodstock 2012

Scerra – In Via – 2012

Rövid klasszikus zenei ihletésű intro után érkezik a csapat ellső teljes nagylemezének Memento Mori c. dala. Itt még a gyanútlan hallgató nem tudja, hogy mi is vár rá az elkövetkező bő fél órában. Majd bejön Virágos Ádám brutál éneke és elkezdődik a változatos zenei „utazás”. Hogy őszinte legyek, korábban hallottam ugyan a 2009-ben alakult fővárosi bandáról, […]

Tovább »

Malefice – tavaszra tervezve

A modern, dallamos thrash/death metalt játszó brit Malefice április 28-án tervezi megjelentetni legújabb nagylemezét. A Five-on hét tétel kap helyet, ami a szokottnál hosszabb dalokra enged következtetni. Rekord mennyiségű érzelmet ígérnek a rajongóknak, a legmélyebb gyűlölettől az odaadó alázatig mindent érinteni fognak.

1. V
2. The Great Deceiver
3. Never Say Die
4. Wasted
5. Time
6. Blueprints
7. Reach Up

Massacre Records – új kiadványok

A Massacre friss kiadványainak előzeteseit hallgathatjátok meg az alábbi lejátszón. 
Az holland szimfonikus gothic metalt játszó Imperia válogatása, a brit Tainted Nation, a Zetro-féle thrasher Hatriot, a germán dallmos metalt játszó Envinya és a német progmetelos Dante friss lemezeit meghallgatás után – megfelelő díjazás ellenében – le is tölthetitek.

Avatar – dalpremier, új énekes

Nemrég érkezett a hír az Avatar zenekartól, hogy megváltak énekesüktől. Viszont a banda máris újult erővel dolgozik a harmadik nagylemezén! Az új frontember, és egy vadonatúj dal vasárnap este kerül bemutatásra, új zenekari fotók kíséretében. Ha nem akartok lemaradni, nem kell mást tennetek, mint ellátogatni a zenekar Facebook oldalára, ahol minden részletet megtudhattok :
http://www.facebook.com/avatarzenekar
Vagy:
http://www.facebook.com/events/417437878330697/

Íme a hivatalos közlemény:

„2013.01.20-án 18:00-kor szeretettel várunk Titeket az első ONLINE dalbemutatónkra!
Tehát vasárnap, kora este nemcsak az új AVATAR frontembert ismerhetitek meg, hanem elsőként ekkor hallgathatjátok meg a legújabb AVATAR dalt, készülő harmadik nagylemezünk előzeteseként Hallgassátok meg, 2013-ban hogy szól az AVATAR!”

Imperium Dekadenz – márciusban új album

A black metálos német Imperium Dekadenz 2010-es Procella Vadens anyaga után új lemeze Meadows Of Nostalgia címmel március 15-én érkezik a Season of Mist gondozásában.

1.Durch Das Tor
2.Brigobannis
3.Aue Der Nostalgie
4.Ave Danuvi
5.Memoria
6.Aura Silvae
7.Der Unweg
8.Striga
9.Tränen Des Bacchus