A doom/death veterán csapat ötödik stúdió albuma, a Mors Viri március 18-án érkezik a Hammerheart Records-nál. A felvételek kisebb-nagyobb megszakításokkal az Enhanced Audio-Productions-ban készültek. A sajtóközlemény szerint a Mors Viri érett és változatos anyag lett, melynek középpontjában a melankólikus dallamok állnak, és mindenképpen ez a csapat eddigi legerőssebb felvétele.
Az Officium Triste szavai: „Nagyon keményen dolgoztunk ezen a lemezen, és meggyőződésünk, hogy ezúttal óriási előrelépést tettünk. Igazán pozitív dolog, hogy a Hammerheart segít nekünk a terjesztésben, abban hogy még többen megismerjék a nevünket.”
_ELVALASZTO_



Az amerikai Terminate nemrég szerződött le a lengyel Selfmadegod Records-hoz, nálunk jön ki tehát bemutatkozó lemezük, melynek felvételeivel nemrég végzett a csapat. A sajtóközlemény szerint a Bolt Thrower és Autopsy hatásokat felmutató zenekar a Dismember és az Entombed-féle dallamosságot sem veti meg, nagyjából így kell tehát elképzelni zenéjüket. A Rotten Dead Mass című szerzemény máris itt van, így mindenki eldöntheti…
A holland heavy/hard rock zenekar, a Gold bemutatkozó lemeze Interbellum címmel jelent meg tavaly decemberben a német Ván Records gondozásában. A csoport egy videoklippel jelentkezett, az Antebellum című dalára készülttel, ez következik most.










