Flyleaf – Call You Out video

Korábban hírül adtuk a Flyleaf új lemezét, most egy animációs klip következik a csapattól. A Call You Out című dalra készült videoban egy dühös medvéé a főszerep, aki arra rendeltetett, hogy elpusztítsa a tőle kisebb állatokat, de hogy hogyan végződik sorsa, az lentebb kiderül…

Flyleaf - Call You Out

Hybrid Reality EP januárban

Az ex-Message from the Otherside énekes/gitáros/dalszerző K. E. Lenhárd a zenekar feloszlása után nem maradt tétlen. Némi tűzszünet után most újra rádörrentett a gitárokra és a Heroes Never Die nevű metalcore formációja mellett szólóprojektbe kezdett.
Az új, Hybrid Reality névre hallgató kezdeményezés első EP-je, Január 12.-n fog megjelenni Infinity címmel. Addigi is az alábbi linken hallgató az anyag nyitódala.
Meg a Facebook oldal.

Politikust lincseltek az új Alcohol klipben!

„Tegnap este, 19:00-kor debütált, a Csöves által vezetett Alcohol vadiúj videoklipje. Év elején még arról kaphattunk hírt, hogy az Irígy Hónaljmirigyből is mert Ambrus Zoltán és a Junkies, Action zenekarokból ismert Keresztes Viktor lettek a zenekar tagjai, most pedig egy igazi néplázító, botrány-jellegű klippel jelentkezett a zenekar. Már a címadó dal, a Semmilyen rendszer sem egy rózsaszín köntösbe bújtatott kis slágerecskére utal, de a videoklipben a képi hatások még jobban kihozzák azt, amit a szöveg képvisel. A rendőri brutalitáson át, a politikus fellógatásáig minden megtalálható a videoklipben és a végén egy enyhe kis köszönöm-öt is küldenek a parlament lakói felé. Egy igazi, szókimondó dalra és szókimondó videóra számíthat az, aki megnézi az Alcohol új videoklipjét. A zenekar facebook oldalán jegyet is nyerhettek egyetlen megosztással, a szilveszteri Akela-Alcohol bulira, ami Budapesten lesz, a Zúzda Rockkertben! Nézzétek a videot, további info a zenekar facebook oldalán!”

Dead Shape Figure – új dal hallgatható

A Dead Shape Figure harmadik, egyelőre cím nélküli lemezéről való a lenti Perdition Receiver szerzemény. A jövő év elején érkező albumot a Nurmijärvi-i D-Studioban rögzítette a csapat finnországban Alexandre Locher (XY, Xytras), a svájci Samael billentyűs, dalszerző produceri irányításával.
„Mivel a lemez megjelenése késik egy kicsit, úgy döntöttünk, közzéteszünk egy dalt:”

Dead Shape Figure - Perdition Receiver (NEW SONG)

Arsis – letölthető EP

A virginiai dallamos tech-death csapat Lepers Caress című ingyenesen (e-mail cím ellenében) letölthető EP-jét a Scion A/V tette közzé.
„Az EP után gyorsan végeztünk az Unwelcome című új nagylemezünk felvételeivel, ez adta az apropóját annak, hogy beszámolhatok arról, hol is tartunk jelenleg – mondta szerényen Noah Martin, az Arsis basszusgitárosa.

Rockmaraton – lesz 2013-ban is

Sokan agyvérzést és szélütést kaptak egyszerre idén, mikor a pécsi Rockmaraton fesztivál szervezői bejelentették, hogy többé nem rendezik meg a régóta tartó, napokon át koncertekben és bulikban kiteljesedő nyári élményt a metál fanatikusainak. Saját bevallásuk szerint nem találtak már annyi támogatót, mint hajdanán, így nem éri meg újból megrendezni. Aki eddig öngyilkosságot tervezett emiatt szilveszter éjszakáján, örömhírrel szolgálhatok; a Pécsma.hu értesülése szerint lesz 2013-ban is Rockmaraton! 

A pécsi városvezetés kereken ötmillió forinttal támogatja a többnapos, 2013-as tivornyát a Malomvölgyben. Ugyan az alpolgármester szerint nem épp a legjobb Pécs pénzügyi helyzete, csak csurran-cseppen mégis valamennyi a metálkodásra következő év nyarára is!
Nem halmoztak el minket részletekkel, ami viszont biztos, hogy a négy nagyszínpad megmarad, illetve egy „New York-i hardcore legenda” is fellép majd, más ultraneves zenészekkel egyetemben.
Sátrat már lehet készíteni, aki jó helyet akar már most induljon! 😉

(forrás: Pécsma.hu)

Coronatus – klip

A két énekesnős német gothic metal csapat tavalyi Terra Incognita albumának Vor Der Schlacht c. dalára készített klipet.

 

A banda jelenleg a 2013 őszére várható új lemezén dolgozik, melynek stúdiómunkálatai jövő májusra/júniusra van belőve. A zenekar soraiba pedig nemrég vissztért az első három albumon éneklő Carmen Lorch is.

Southern Comfort – kész az EP

Elérkezett az idő, mikor is a felvidéki Southern Comfort zenekar a magyar rockrajongók számára is elérhetővé teszi remek muzsikáját. A zenekar egyre többször szerepel az itthoni hírekben, idén három magyarországi fesztiválon is a fellépők között voltak, és adtak néhány klubkoncertet is az országban.
A Csak lazán névre keresztelt EP a zenekar 5 legütősebb muzsikáját tartalmazza. A felvételek a zenekar leleszi próbatermében készültek, 2012 októberében, Dobránszky Márk irányításával. A Rázd fel a véred című dal magyar és angol verziójának felvételei a kassai Klakson stúdióban készültek, 2011 januárjában.

Harloch – Damnatio ad Bestias – 2012

Érdekes számomra a mai napig a budapesti Harloch zenekar munkálkodása, sőt, sokszor még maga a tény is, hogy egy banda, aki nem tartja magát black metalnak corpsepaint-et visel, majd kiállásban és viselkedésben ezt a stílust idézi meg fellépéseken. Nincs ezzel baj, csak alapvetően támadási felületet nyújtanak önmagukon a rosszakarók felé. Tény viszont, hogy akárhányszor láttam […]

Tovább »