„A Jack zenekar új nagylemeze Inhumanus címen fog megjelenni az amerikai Give Praise Records-nál digipak CD-n a jövő év elején, a bakelit formátum pedig az ausztrál Grindhead Records, a portugál Vomit Your Shirt Records, az osztrák Thc & DIY Records és a holland Extreme Terror Production gondozásában lát napvilágot.
Addig egy promo dalt – Látszatok foglya – feltettünk a netre, jó hallgatózást!”
A Flammenreich című dalára készített videóját láthatjátok lentebb a német Von Branden-nek. A klipet Lublinban rögzítette és szerkesztette Lukasz Jaszak.
A Nightfall, Mandrake és Mephistopheles tagokat felvonultató csapat azanos című új albuma október 26-án érkezik az Apostasy Records gondozásában, amit Jörg Uken (God Dethroned, Sinister, Dew-Scented) producerrel, a német Soundlodge stúdióban rögzítettek. A lemez külcsíne is Lukasz Jaszak nevéhez fűződik.
„A zenekar történetében elérkezettnek láttuk az időt, illetve magunkat is elég érettnek ítéltük meg ahhoz, hogy egy komoly tartalomról, egy igazán fontos, mindenkit érintő folyamatról alkossunk véleményt és népszerűsítsük érveinket. A világposztolás egy olyan folyamat kezdete számunkra, mellyel szeretnénk a fiatalokat ráébreszteni az általuk vélt értékek valódi mivoltára. Az online világ, a virtuális tér, a közösségi oldalak, az anonimitás és a magamutogatás korunk teljesen természetes, hétköznapi velejárója lett. A Világposztolás üzenetével, arra próbáljuk ráébreszteni a következő generációt/ókat, hogy nyissanak a külvilágra, használják kevesebbet a virtuális valóságot és éljenek úgy, ahogy az emberek annak idején. A szimbólum, mely a klip közben többször is látható egy nyomatékosító jel arra, hogy „kapcsold ki!” és válassz más elfoglaltságot, amiből tanulhatsz, valódi emberek között lehetsz, valódi szerelmet találhatsz és valódi élőzenét hallgathatsz.”
„A mai napon, azaz október 15-én hivatalosan megjelent a hazai black metal jeles alakjai, a Veér és Witchcraft zenekarok új lemeze/kazettája a szintén hazai Neverheard Distro gondozásában.
A VeérThe Measure of Waste című első albuma eredetileg 2009-ben CD lemezen jelent meg és már szinte teljesen elfogyott. Most – a CD-től eltérő borítóval – 12″-os bakeliten és műsoros kazettán is kiadásra került.
A WitchcraftHegyek felettem a zenekar 3. albuma, de az első olyan, ami nem csak CD lemezen, hanem műsoros kazettán és 12″-os bakelit lemezen is kapható.
A Veér lemezről korábban már írtunk, a Witchcraft album kritikáját pedig hamarosan olvashatjátok itt, a Fémforgácson. A kiadványok beszerezhetők a Neverheard Distro-tól és hamarosan némely jobb hazai terjesztőtől/üzletből.”
A Hungaryan Records október 31-én póló kiadványokkal jelentkezik.
A magyar Black Metal underground egyik feltörekvő csapatát, a WitcheR-t egy egyedi mintájú póló, illetve pulcsi kiadásával támogatja a kiadó.
Az új generációkra gondolva pedig gyerekpólók kerülnek forgalomba, egyelőre 6 féle mintából, 2-2 féle színből lehet választania a rocker szülőknek…
Mert nem lehet elég korán kezdeni!
A pólók novembertől kaphatóak a Hammer boltban, valamint megrendelhetőek a kiadó elérhetőségein: info@hungaryanrecords.com, 0670/597-3125, a gyerekpólók az MB collection-től is beszerezhetőek: metalbabycollection@gmail.com, 30/249-9770 ”
Három évvel legutóbbi sorlemeze után, november 8-án jelenik meg a Tankcsapda új albuma. A „ROCKMAFIA DEBRECEN” címre keresztelt korong dalaiból kettő már most is jól ismert a ’csapdások körében.
Az album felvezetéseként tavasszal megjelent ’Mi A F*sz Van?’ klipet nyár közepén a ’Hatalom Nélküli Rend,’ és a két dalt és klipjeiket tartalmazó kislemez követte.
Az új albumon a már említettekkel együtt tizenkét dal szerepel majd összesen.
A kizárólag Mol-kutakon kapható album az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül. A lemezmegjelenés után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul.
A „Rock a nevem” koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert termeiben.
_ELVALASZTO_
Rock a nevem Turné 2012
November 10. – Miskolc- Generali Aréna The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda November 16. – Szekszárd- Sportcsarnok Prosectura- Kalapács- Ossian- Tankcsapda November 24. – Szombathely- AGORA – Művelődési és Sportház The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda December 01. – Pécs- Lauber Dezső Sportcsarnok The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda December 08. –Veszprém- Veszprém Aréna The Grenma- Alvin és a Mókusok- Depresszió- Tankcsapda December 15. – Szeged- Városi Sportcsarnok The Grenma- Road- Ossian- Tankcsapda December 22. – Papp László Budapest Sportaréna Junkies-Ossian-Tankcsapda December 29. – Debrecen- Főnix Csarnok Benzin- Ómen- Tankcsapda
Az extrém metálos osztrák Mastic Scum ötödik nagylemezén dolgozik jelenleg, amely a jövő év márciusában jelenik meg majd a Massacre Records gondozásában.
„Rengeteg időt töltöttünk próbákkal, a dalok megírásával, és még most, közvetlenül a felvételek előtt is csiszolgatjuk a témákat.„
A csapat legutóbbi, 2009-es Dust című dalának videóklipje következik:
Blaze Bayley (Iron Maiden, Wolfsbane) vendégeskedik a goth/ipari rock/metálos brit Sinnergod új, A Wonderful Life című dalára készült videóklipben. A dal a csapat Behind Every Corner címre hallgató új EP-jén lesz hallható, amely október végén lát majd napvilágot.
A csapat felállása: Mark Hampson – ének, gitár, Marc Robinson – programozás, billentyűk, vokál, Dave Jones – gitár, vokál, Karl Parker – basszus és Chris Hampson – dob.
Sinnergod - Its A Wonderful Life (ft Blaze Bayley)
Idén tavasszal jelent meg a Pro-Pain által képviselt húzós-zúzós vonalon mozgó hazai Nadir ötödik lemeze, az Exitus. Vityával váltottam pár mondatot a lemezzel kapcsolatban, valamint hogy mik a tervek a jövőre vonatkozóan. Kicsivel több, mint két év telt el a legutóbbi sorlemezetek óta. Időközben kiadtatok egy feldolgozáslemezt is. Mielőtt rámennénk az Exitusra, kérlek mesélj arról, […]
Az egykori The Wildhearts frotember Ginger és a Napalm Death/Lock Up bőgős Shane Embury hozta össze a Mutation névre hallgató grind/noise csapatot. A banda olyan arcokat tud még a soraiban, mint Jon Poole a Cardiacs-ból, Chris Catalyst a Sisters Of Mercy-ből, és Denzel a Young Legionnaire-ből, valamint vendégként a The Fall frontembere Mark E. Smith szerepel.
A zenekar egy három lemezre tervezett előre, amiből az első, a The Frankenstein Effect már kész, a második korong is majdnem, a harmadikat pedig jövőre veszik fel.