Így az ünnepek után egy fontos mégis szomorú bejelentést kell tennünk. A zenekar és Balogh Barbara útjai elvállnak. Babó sajnos munkája és magánélete miatt már nem képes 100%-os teljesítményt nyújtani így közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Keressük helyére a megfelelő utódot. Keressük cuccal és elegendő tudással rendelkező szintist. Fix koncert dátumaink vannak, illetve éppen stúdiózunk így csak komoly jelentkezőket keresünk. Akit érdekel, az írjon az info@amadea.tk-ra.”
2007 első nemzetközi metalkoncertjét egy svéd csapat, az Evergrey adja majd, január 12-én. A svéd progpower gárda visszatérő vendég Magyarországon, hiszen az Óévben a Wigwamban és a Sziget Fesztiválon is szerepeltek, ezúttal pedig a hazai Wendigo és a Mindfields társaságában lépnek fel a Kultiplexben. Az elővételben jegyet váltók a svédek új albumának dedikált példányát is megnyerhetik.
Csakúgy mint számos híres svéd metalzenekar, az Evergrey is Gothenburg városából származik. Az 1996-ban alakult csapat azonban nem e színtér legjellemzőbb műfaját, vagyis dallamos death metalt, hanem heavy-power zenét játszik, progresszív elemekkel kiegészítve: a ritmusszekció által megalapozott dalok karakterét Henrik Danhage gitárszólói és Tom Englund erőteljes, de érzelmekkel átitatott énekhangja adja meg, és a szintetizátorbetétek, vagy éppen a Gothenburgi Szimfónikus Zenekar közreműködése kölcsönöz nekik atmoszférikus hangulatot… a ma emberét is érintő kérdéseket taglaló dalszövegek pedig a zene modernitását, frissességét biztosítják. Összetett, monumentális hangulatú albumaiknak – melyekből eddig hat darab jelent meg – hála ma már világszerte nagy elismertségnek örvendenek, az európai progresszív színtér egyik feltörekvő csillagának tekinthetők.
E progresszivitás az Evergrey esetében nem terjengősséget vagy öncélúságot jelent, hiszen a dalokban a kemény, erőteljes metalos riffek is megtalálhatók, s hatodik stúdióalbumuk, a ‘Monday Morning Apocalypse’ tételei sem lettek túlírva: viszonylag rövid, feszes kompozíciók sorakoznak az új lemezen, melyet a csapat – most először – külső producer bevonásával készített el. Az album központi gondolata az, hogy az embernek mindig készen kell állnia arra, hogy hétköznapi élet kényelmes egyhangúságát nem várt történések, balesetek dúlhatják fel, azaz bármelyik átlagosnak induló hétfő reggel ránk törhet az Apokalipszis.
A korábbi lemezek is meglehetősen komor kérdéseket jártak közül, és nem egy közülük konceptalbumhoz hasonlít, azaz egy konkrét téma köré szerveződik: az ‘In Search Of Truth’ például egy földönkívüliek által elrabolt ember gondolatait mutatja be, a ‘Recreation Day’ egy személyes veszteség feldolgozását, az ‘Inner Circle’ pedig a vallásos meggyőződés lélekre gyakorolt hatását dolgozza fel.
A svéd csapat elé keresve sem lehetett volna jobb hazai vendéget találni az egykori Stonehenge és Da Capo tagokból álló Wendigonál. A 2003-ban alakult formáció zenéjének alapját a modern metal karcos gitárriffjei adják, melyek ötletes dob- és basszusgroove-okra támaszkodnak. Erre egy igen változatos ének kerül, mely hol melodikus, máskor viszont karcos és durva, a dalok refrénjei pedig emlékezetes, több sávos kórusokkal nyújtanak biztos pontot a hallgatóknak. A kidolgozott, virtuóz gitárszólók, valamint az egyes dalokban megtalálható apróbb hangszerelési és dalszerkezeti trükkök pedig biztosítják, hogy a – ‘Let It Out’ című debütalbumát 2006-ban kiadott – Wendigo zenéje sokszori meghallgatás után is friss és izgalmas marad. Az est nyitózenekara, 2006 májusában alakult Mindfields szintén a hazai progresszív színtér képviselője; a csapat szeptemberben elkészült első EP-je letölthető hivatalos oldalukról is.
A három együttes január 12-én tartandó koncertjére jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, továbbá a www.ticketportal.hu oldalon. Az elvételben jegyet váltók az Evergrey új albumának egy a tagok által dedikált példányát is megnyerhetik, ha nevüket és jegyük sorszámát egy „Evergrey játék” tárgyú levélben elküldik a press@negativeart.hu címre, január 10-ig.
Tudnivalók:
2007. január 12., péntek 19.00 óra Budapest, Kultiplex Evergrey, Wendigo, Mindfields koncertek Belépő: december 31-ig 3500, utána 4000 Ft.
A magyar metalzenekarok közül minden bizonnyal az Ektomorf örvend a legnagyobb ismertségnek a világon, hiszen az eredetileg Mezőkovácsházáról származó thrash metal gárda a világ egyik legnagyobb metalkiadójánál alkot. A csapat most azokkal a hazai bandákkal lép fel január 19-én az A38 hajón, akikkel anno a leghíresebb hazai koncertkörútján, a Terrorista Turnén is szerepelt.
„Sunto Dél Mulo”, vagyis: Halott az Isten – énekli roma nyelven Farkas Zoltán az Ektomorf 2000-ben megjelent ‘Kalyi Jag’, vagyis Fekete Tűz című albumán. Persze ebben az esetben nem valamiféle okkult tartalmat kell keresni a sorok között, hiszen egészen más energiák fűtik a Viharsarokból származó fiatalok 1994-ben alakított zenekarának gyors és dühös thrash metalját. A keserűség és fájdalom e tüze a dalszövegekben is megjelenik, hiszen Zotya – részben saját tapasztalataiból gyökerező – dalszövegei sokszor foglalkoznak a hazai cigányság problémás helyzetével.. erre remek példa a legújabb lemez, ill. a címadó dalhoz készített videóklipp, a zenekar oldaláról is letölthető ‘Outcast’ (‘Kitaszítva’).
Az együttes agresszív hangzását a cigányzenéből vett motívumok teszik igazán különlegessé, és ez talán abban is szerepet játszott, hogy az Ektomorf – a magyar zenekarok között egyedülálló módon – egy igazi nagyágyúnak számító kiadóhoz volt képes leszerződni: a 2003 óta velük dolgozó Nuclear Blast a metalkiadók között valóságos multinak tekinthető, s így az Ektomorf mára komoly nemzetközi rajongóbázist tudhat magáénak, fellép a legnagyobb metalfesztiválokon, és a műfaj leghíresebb csapataival játszhat együtt, mint például Fear Factory és a Kreator.
Éppen az utóbb említett német thrasherek vendégeként szerepeltek Zotyáék utoljára Magyarországon, a Petőfi Csarnokban. Ezúttal főbandaként tér vissza az Ektomorf Budapestre, az A38 hajóra, ahol előzenekarként zúz majd a leghírhedtebb magyarországi Ektomorf – koncertkörút, a 2001-es Terrorista Turné két másik bandája, a Replika, és a Cadaveres de Tortugas-utód Cadaveres is, a Gire felvezetése után.
Mind a négy zenekarra igaz, hogy nyers metalzenéjébe különleges zenei elemeket sző, és/vagy meglepő témákat jár körbe a dalszövegekben: a gyors és agresszív thrash metalban utazó Replika Krisna-tudatú frontembere az egyén, a lélek önmegvalósítását helyezik előtérbe a szövegekben, a Cadaveres törzsi ritmusokkal ötvözi hc-thrash zenéjét, a Gire avantgarde dalait pedig a népzenei hangulatok és a versszerű, irodalmi igényességgel megírt szövegek teszik egyedivé. A január 19-ei koncertre jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.
Tudnivalók:
2007. január 19., péntek 19.00 óra Budapest, A38 hajó Ektomorf, Replika, Cadaveres, Gire koncertek Belépő: 2200 Ft, a helyszínen 2500 Ft.
Ez egy olyan DVD, amit nem szalaszthatnak el a rajongók, egy régmúlt és most is nagyra tartott banda vérpezsdítő felvételében lelhetjük örömünket. Természetesen megtalálhatjuk az összes kedvenc számunkat a 150 perces lemezen. Rengeteg bónusz anyagot tartalmaz, amit már bőven megszokhattunk ettől a remek kiadótól. Találkozhatunk elmebeteg videókkal, amit előtte még soha nem bocsátottak ki. Igényes […]
Megjelent a jól ismert banda DVD-je, ami számomra nagyon kellemes szórakozást és élményt nyújtott 140 percen keresztül. A tökéletes káosz megteremtése, a szörnyeteg iszonyatos hangon felmorajló kiváló énekhangja és a totális agresszió jellemzi az első élő DVD-jüket. A „Prophecies Denied” 2006. augusztus 24-én a Stodola Klubban lett rögzítve. Nagy változásokon ment keresztül évek alatt a […]
A német power metal bandának a „Goochan” 2007.02.23-án jelenik meg a Massacre Records-nál. A „Sword of Vengeance” számra egy előzetest meg is tudtok hallgatni. ITT
Tracklist:
01. Witch of the Enchanted Forest 02. Pale Rider 03. Call to the Dragon 04. Children of the Night 05. Black Worms 06. Lonely in Desertland 07. Dragons Death 08. Sword of Vengeance 09. Two faces of Balthasar 10. Return of the Thunderwarriors
A Colorado-i power metal csapat Battle Cry elérhetővé tette „Battle Cry” című felvételét ITT. A dal a csapat hamarosan megjelenő EP-jén lesz majd megtalálható. Az anyagot a zenekar a Enharmonic Stúdióban rögzítette és a Nightfall Records jelenteti meg.
Az angol grindcore legenda Napalm Death is fellép a jövő évi Hellfest summer open-air 2007 fesztiválon. A koncerteket június 22-24 között rendezik Clissonban, Franciaországban.
A fellépők névsora a következő:
1349 BLIND GUARDIAN CANNIBAL CORPSE EPHEL DUATH HATEBREED IMMORTAL KICKBACK MOHO NAPALM DEATH ORTHODOX THERION
További információkat találtok a Hellfest.frt. honlapon.