A német melodikus rock veteránok háza táján történt kis változás. A zenekar gitáros/producere Alex Ritt jelentette be a hírt, miszerint Jochen Mayer basszista és Carsten Schulz énekes saját elhatározásból vette a sátorfáját, rögtön a „Stardawn” című új album megjelenése után. Természetesen a maradék tagság minden jót kívánt a távozóknak, de emellett új muzsikusok után is kutatott. Jelen pillanatban az új Domain felállás úgy fest, hogy énekes pozicióra sikerült megnyerniük Chity Somapala urat – ismerős lehet a neve a Firewind, Avalon, vagy Faro zenekarokból – és mostantól Steven Wussow (Shylock) pengeti a bőgő húrjait.
Az újjáformált Domain december 30-án mutatkozik be a közönségnek, a svájci END OF DAYZ – Fesztiválon. Jövő évre pedig egy nagyszabású turnét ígérnek.
Muzsikusok: Daniel Gildenlöw – ének, gitár, basszusgitár
Fredrik Hermansson – billentyűsök
Johan Langell – dob, ének
Johan Hallgren – gitár, ének
A Pain of Salvation nevét nagyon jól ismeri minden progresszív muzsikáért rajongó és zeneszerető arc, hisz tíz éve már a szakma jeles képviselői. Élő előadásban Magyarországon is volt hozzájuk szerencsénk.
A Daniel Gildenlöw által vezényelt zenekar ismét nagyot alkotott, minderről saját füleinkkel is meggyőződhetünk az új album a “Scarsick” hallatán. Egy kreatív mesterművel fogunk majd találkozni, amelynek minden darabja úgy illeszkedik a másikhoz, hogy egyedülálló egészet alkosson. Zene nem lehett sokarcúbb és változatosabb, érzelmekkel telítettebb, mint az Övéké!
A lemez megjelenése után azonnal turnéra indul majd a zenekar, személyesen találkozhatunk Velük február 22-én, az A38 állóhajón, a Livesound által szervezett koncerten!
Turnédátumok:
17.02.2007 NOR, Oslo – John Dee 18.02.2007 SWE, Gothenburg – Musikens Hus 20.02.2007 PL, Warsaw – Progresja 21.02.2007 PL, Krakow – Klub Studio 22.02.2007 H, Budapest – Schiff A38 23.02.2007 A, Wien – Planet Music 25.02.2007 I, Treviso – New Age 26.02.2007 I, Rome – Alpheus 27.02.2007 I, Milan – Rolling Stone 01.03.2007 CH, Pratteln – Z7 02.03.2007 NL, Amsterdam – Paradiso 03.03.2007 F, Paris – Elysee Monmartre 04.03.2007 B, Vosselaar – Biebob 06.03.2007 D, Augsburg – Spectrum 07.03.2007 D, Aschaffenburg – ColosSaal 08.03.2007 D, Bochum – Zeche 10.03.2007 DK, Copenhagen – The Rock
Először is: nagyon jó hétvégénk volt, hiszen Szombathelyen is és Hatvanban is nagyon odatette magát mindenki – már mint a közönség!!!-és reméljük mi sem okoztunk csalódást! :))) Szóval nagyon jó kis koncertek voltak mind a két városban. (természetesen, hamarosan lesz itt néhány fotó is). A turné folytatódik, pénteken Szegeden az Etelka sori Sportcsarnokban, szombaton Győrben az Egyetemi Csarnokban borzoljuk tovább az idegeket! 🙂
MÉG EGY HÍR ÉS AKTUALITÁS ami ezt a két bulit megelőzi: december 30-án, csütörtökön 14.00 órától GYÖNGYÖSÖN DEDIKÁLUNK az Irregular Boltban (Gyöngyös-Rózsa u. 9.)!
Ezt követően, 15.00 óra után élő beszélgetést hallhattok a zenekar tagjaival a Dió Rádió stúdiójából! Ezen a napon egyébként a Dió Rádióban (Gyöngyös: FM 101,7 MHz, Heves: 93, 7 MHz, Hatvan: FM 87,9 MHz webadás: www.dioradio.hu) egész nap Tankcsapda nap lesz, zene, duma stb. :)))
Találkozunk a csütörtöki dedikáláson, az éterben, és persze a koncerteken! Üdv; A Tankok
MANOWAR fanatikusok figyelem! Joey De Maioék egy speciális és külön számukra tervezett járgányra hívják most frel a figyelmeteket! A vason a “Gods Of War” album borítója díszeleg és megnyerhető bárki számára! Nem kell mast tennetek, mint regisztrálni a zenekar hivatalos weoldalán( www.manowar.com) és a „Demons, Dragons and Warriors World Tour 2007” koncertjein részt venni.
A Skinny Puppy visszatér a MYTHMAKER-el! A rajongók ezúttal minden idők legigényesebb Skinny Puppy lemezére számíthatnak, szép lesz, sötét, és őrült! Várhatóan figyelemreméltó darab lesz a lemezről a „politikiL”, ez a szám fel fog bukkanni egy “Jackass – The Video Game” című kiadványon is.
Az új lemez (vélhetőleg) gyönyörűséges darabjait élőben is megmutatják a közönségnek a 2007 márciusában kezdődő turné keretein belül.
.
zenekari tagság:
Ogre(voice)
cEvin Key(synthesizers/ electronics /percussion)
Mark Walk(synthesizers/guitar /electronics)
vendégművészek: Otto Von Shirach, Databomb, Saki Kaskas, Traz Damji
producer: Mark Walk and Scaremeister 05/06
további produceri teendők /és mix: Ken ‘hiwatt’ Marshall at hiwattlabs
Völkerball – DVD Launch Party a Rammstein új kiadványa kapcsán
Novemberben jelent meg a német Rammstein új koncert-DVD-je, a Völkerball. Ebből az alkalomból szervez hajnalig tartó mulatságot december 2-án a 101-es Klub gárdája, a Negative Art segítségével. A németek mellett többek között a Nine Inch Nails és a Depeche Mode dalai is felcsendülnek majd a Kashmir Underground két termében, ahol az új DVD-t kedvezményes áron vásárolhatjuk meg.
A német zenekarok egyik legsikeresebbike, a Rammstein idén új DVD-vel lepi meg rajongóit. A címét egy népszerű labdajátékról kapó ‘Völkerball‘ három verzióban jelent meg, de az egy DVD-t és egy CD-t tartalmazó standard változat is összesen két és fél órás audiovizuális élményt jelent majd.. a felvételek Franciaországban, Japánban, Angliában és Oroszországban készültek. A Völkerball speciális változata egy kilencven perces dokumentumfilmet rejtő DVD-vel, a limitált verzió pedig egy 190 oldalas turné fotóalbummal és – egy negyedik lemezen – az összes rögzített élő felvétellel egészül ki.
A Völkerball megjelenése alkalmából rendez DVD Launch Party-t a 101-es Klub és a Negative Art. A kiváló hangtechnikájáról ismert Kashmir Underground nagytermében Depeche Mode, Rammstein, Nine Inch Nails és más hasonló zenék szólnak majd reggelig Andone, Zero, Csabbika és P.Gabi jóvoltából, a kisteremben pedig Liquid és Sick-Ram nyomja majd az industrial, future-pop és szinti-pop zenéket. A helyszínen a Völkerball standard és speciális verziója is kapható lesz majd, méghozzá kedvezményes áron.
A Crüxshadows is fellép a Katatonia előtt Újpesten
December 16-án lép fel Budapesten a svéd mélabús rockzenekar, a Katatonia. Az eredetileg októberre meghirdetett, de halasztást szenvedett est programja tovább bővül, hiszen az olasz Klimt 1918, valamint a magyar Variola és a P.O.T. zenekarok mellett még egy csapat, az amerikai Crüxshadows is fellép majd az újpesti Ady Endre Művelődési Központban.
Rossz tréfát űzött októberben az Egyesült Államok nagykövetsége a svéd Katatonia zenekarral: a budapesti és belgrádi koncertje után egy hónapos USA-turnéra induló csapat útleveleit adminisztratív okokból bent tartották a stockholmi nagykövetségen, így az együttes kénytelen volt decemberre halasztani a két közép-európai koncertet. A koncert végül december 16-ára került át, s ezen az estén a rajongók változatlan jegyárért cserébe kapnak még egy koncertet, hiszen az októberi felálláshoz az amerikai Crüxshadows is csatlakozik, mely a világ egyik legismertebb darkwave-electro zenekara. Az est programja egy különleges performansszal is kiegészül: a dekadens darabjairól ismert Art Macabre Társulat két tagja adja elő a – főzenekar egyik dalához szorosan kapcsolódó – ‘Search For Identity‘ című darabot, amelyet a társulat a 2007-es Szóló-Duó Kortárs Táncfesztiválra is benevez majd.
Hegedű, szintetizátorok és az alapító frontember, Rogue hangja, karizmája – no meg talán a frizurája – a titka az 1992-ben, Floridában alakult The Crüxshadows együttesnek, mely a még ma is létező darkwave zenekarok között a legnagyobbnak számít: legutóbbi maxijuk, a ‘Sophia‘ például a Billboard ranglistájának első helyén debütált. Az együttes – weboldalukon is meghallgatható – könnyed dalai a klubok elektromos tánczenéihez szokott fülnek sem idegen, így a táncoló publikum állandó tartozéka a Crüxshadows koncertjeinek, csakúgy mint a csapat rendes tagjainak számító, dekoratív – hogy ne mondjuk: provokatív – külsővel megáldott táncoslány-páros. Persze a Crüxshadows-nak rengeteg tinirajongója is van, ami inkább Rogue-nak köszönhető.. 2004-es, legutóbbi budapesti koncertjükön is masszív tömeg fogadta őket a Kultiplexben, ahol az éneklés mellett tánctudását is bemutatta a frontember, méghozzá – köszönhetően a wireless mikrofonnak – a színpad és a nézőtér legkülönbözőbb pontjain, elvegyülve a lelkes publikum soraiban.
A színpadról lemászkálás ezúttal valószínűleg nem megy olyan könnyen Rogue-nak, hiszen az újpesti Ady Endre Művelődési Központ tágas színháztermében egy nagyjából 120 cm magas színpad található, így mindenki jól láthatja majd a hazai Variola és a P.O.T. felvezető produkcióját, majd az őket követő olasz Klimt 1918, a Crüxshadows és végül a Katatonia koncertjét. A színvonalas szórakozást két büfé, ruhatár, valamint a Negative Art által biztosított hang és fénytechnika biztosítja majd a helyszínen, amelyet könnyedén megközelíthetünk a hármas metró segítségével, hiszen az újpesti végállomástól alig száz méterre található az épület.
A koncert után sem lesz gondja annak, aki a városban ragad, vagy egyszerűen csak nincs kedve hazamenni, hiszen az LD-50 gárdájának három tagja, Skin, Bence és Heretic biztosítja majd a reggelig tartó afterparty zenéit. Az egész estés programra jegyet válthatunk országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.
Tudnivalók:
2006. december 16., szombat 18.00 óra
Budapest, Ady Endre Művelődési Központ (IV. Tavasz u. 4., a 3-as metró újpesti végállomásánál)
Katatonia, The Crüxshadows, Klimt 1918, Variola, P.O.T. koncertek
Performansz: Art Macabre – Search For Identity (Szinopszis: „Két testben egy lélek, vagy fordítva?”)