Scatterbox – Húszéves adósság törlesztése

Régóta várat magára a hardcore punkban utazó Scatterbox negyedik nagylemeze, ami elé rengeteg akadály gördült. Szeptember 9-én azonban a Blackhouse Records gondozásában végre megjelenik az anyag teljesen újrakevert, felújított verziója, amely a digitális platformok mellett története során először bakelitlemezen is a gyűjtők kezébe kerülhet.

A lemez eredeti stúdiózása a seattle-i The Tank stúdióban zajlott egy komolyabb költségvetésből. A zenészek visszaemlékezései szerint a munka nagyszerű hangulatban, szinte baráti közegben telt, ám a producer, Tom Pfaeffle egy tragikus eset során életét vesztette, még mielőtt a végső éneksávok a helyükre kerültek volna. A lemezt máshol, kényszerből fejezték be, a banda pedig sosem volt elégedett a nyersanyag végső hangzásával. A megjelenést ráadásul kiadóváltások is nehezítették, így az album szép lassan kikopott a köztudatból.

Majdnem két évtizeddel később a tagság visszaszerezte az eredeti szalagokat, Kaleb Wrenchey hangmérnök pedig teljesen az alapoktól építette újra a keverést. A Bush-éra politikai feszültségeiből és a 2008-as gazdasági válság okozta egzisztenciális kilátástalanságból táplálkozó dühös szövegek most végre megkapták azt a szűretlen, határozott zenei köntöst, amit a csapat eredetileg megálmodott. Jó kis időutazásnak ígérkezik az anyag, de itt határozottan érvényes a „jobb később, mint soha” felfogás. A dalokat nyers, korábbi, digitális verzióját már meghallgathatjátok.