Pirosaint – új single-dal

A csapat 1989-ben alakult és már hosszú ideje nem hallatott magáról. Új dalukról Ignacio Orellana, a banda dobosa/dalszerzője így nyilatkozott:
„Az Awaken My Conscience című számot még 2015-ben írtuk és rögzítettük, a New Widsor-beli Oily Sound Stúdióban. A dal keverését és maszterizálását most végeztük el, New York City-ben. Szinte örökkévalóságnak tűnt, mire megszületett ez a nóta, különösen úgy, hogy néhány éve leégett Gonzalo háza, és nem kis időbe tellett, mire újra vissza sikerült térnie a normális élethez. Az idő persze egy pillanatra sem állt meg. Továbbléptünk, és most is azt csináljuk, amihez a legjobban értünk… metalzenét játszunk… Élvezzétek hát új számunkat. Hamarosan további nótákkal is meglepünk titeket. Ez az új single tehát csak az első ízelítője mindannak, amire számíthattok!„









