Szerző: Győr Sándor

The Joystix – EP előzetes

A Szöszö, Marton Zoli, Pintér Zsolt felállású Punk/Rock’n’roll trió új klipet hozott nyilvánosságra a Facebook oldalán az alábbi post keretében:

Bár az új EP megjelenésének dátumát még pontosan nem tudjuk, lőttünk gyorsan egy új videót a Don’t stop! című új dalunkra.
A klipet Szegedi Ádámnak, illetve az INSIGNO STUDIO nak köszönhetjük.
Élőben legközelebb február 9-én Egerben ,illetve február 10-én Kiskunfélegyházán találkozhattok velünk Hooligansék vendégeként!

Addig is nézzétek, osszátok 😉 !!!

The Joystix - Don't stop !

Pennhurst – februári hírlevél

Jön a debütáló nagylemez!

A Budapesti diliházban verbuválódott Pennhurst, 2018 őszére tűzte ki az első, debütáló nagylemezük megjelenését! A zenekarnak bár már elkészült egy 6 dalos EP-je Losing Control címmel, ami itt meghallgatható:
https://soundcloud.com/pennhurstband/sets/losing-control-ep-bonus-tracks/s-AdlUd, de teljes értékű lemeze még nincsen! A csapat tagjainak elmondása szerint, a lemez brutális, velőt rázó lesz, az EP dalaihoz képest sokkal agresszívabb, nyersebb… A Pennhurst jelenleg a Cadaveres zenekarral karöltve járja az országot, így 2018. február 10-én szombaton, a békéscsabai Narancs Klubra zúdítják rá az őrületet! 

A csapat közzétett egy teljes koncertfelvételt, ami a Dürer Kertben készült, a Stagediving fesztivál keretein belül:

Pennhurst - Stagediving Fesztivál Live 2018.01.12.

Ingyen dalletöltés: http://www.musicpennhurstband.com/
Losing Control EP rendelés: http://www.pennhurstband.com/vasarlas

Abaliget ProgCamp – nemzetközi fellépő is lesz

Nemzetközi fellépővel bővült az Abaliget ProgCamp programja

Abaliget ProgCamp Fesztivál 2018

A fesztiválon fellépő zenekarok bejelentése rövidesen a végéhez ér. Igazán értékes és izgalmas programot sikerült összeállítani. Az Abaliget ProgCamp házigazdája a pécsi Perfect Symmetry zenekar lesz, akik új dobossal kezdték az évet. Bemutatkozó koncertjük megvolt január elején, és ez még csak a kezdet.

Schulteisz Ákos (főszervező) és Szkróbó Szabolcs (Perfect Symmetry) összpontosítanak az Abaliget ProgCamp-re, rengeteg tennivaló van a szervezésben, de élvezettel teszik, nagyot álmodtak…

„Az érdeklődés nagyobb lett, mint amire mertünk gondolni. De ennek így kell lennie, hiszen a rockzene, a progresszív ízekkel átitatott rockzenék megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Nagyon jó zenekarok vannak a műfajban Magyarországon, emellett azt tapasztaljuk, hogy a ProgCamp fogalma szárnyra kelt. A meghívott bandákon túl annyi iszonyatosan jó modern zenekar jelentkezett, hogy simán megtöltenének még egy fesztivál programot. De van egy kapacitása a ProgCamp-nek, amit így a nyitó évben egésznek tartunk.”

A 3 napos bérletet december óta lehet elővételezni, úgy néz ki jó lesz a fesztivál látogatottsága.
Bejelentésre kerültek: Dreamgrave, Angertea, Sungazers, Miserium, Soulmirror, Ghost Toast, Mars Told A Secret, Marcello’s Mystical Mind, Skore, King Furia, Stabbed, The Tumor Called Marla, Szónok, Divided, Perfect Symmetry. Ezek a zenekarok már a program biztos pontjai. Néhány tárgyalás alatt levő produkció lehetséges, hogy bekerül a 2018-as fellépők közé még. A fesztivál hangosításáért a Fidó Hangtechnika felel. Kellő hang és fény az biztos!

A következő mérföldkő a ProgCamp életében, hogy itt és most bejelentheti az első NEMZETKÖZI FELLÉPŐT a fesztiválra:
Az Abaliget ProgCamp-re érkezik Romániából az Untold Faith zenekar.

„Az Untold Faith zenekart a gitáros Mogyoros Attila (Psycho Symphony) és dobos Gindele Gabor (Psycho Symphony), két már a progresszív metalban korábban is jelen lévő nagy múltú zenészek alapították meg. Az Untold Faith gyorsan a román underground metal színtér egyik legeredetibb ées legígéretesebb formációjává vált. A zenei hatások közé tartoznak a olyan zenekarok, mint a Gojira, a Nevermore, a Psychotic Waltz, a Mekong Delta, a Sikth, a Riverside. Kísérletezős a zene, különböző stílusok és elemek épülnek be a hangzásba.”

Így mondhatjuk, jó úton halad a ProgCamp, hogy nemzetközivé váljon!
3 napos bérletet itt tudsz váltani:
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48722
A ProgCamp facebook oldala:
https://www.facebook.com/abaligetprogcamp/posts/1192568714178109
Esemény link:
https://www.facebook.com/events/139116883379814/

Dirty Shirt – koncertlemez beharangozó

Az Unsung Prophets & Dead Messiahs Tour 2018 elnevezésű turné keretében a Concerto szervezésében az Orphaned Land, a Lunarsea és a Subterranean Masquerade társaságában március 11-én a Dürer Kertben fogja dalait a hazai közönségnek bemutatni a román Dirty Shirt, akik az egyik legsikeresebb romániai rockbandának számítanak.
A Máramarosból származó csapat 1995 óta működik, 2014-ben pedig másodikak lettek a Wacken Metal Battle döntőjében. A kelet-európai
népzenékből ihletet merítő folkcore brigád legutóbbi lemeze a Dirtylicious, mely 2015-ben jelent meg. Február 23-án az Apathia Records-nál jelenik meg a tavaly áprilisban az Ansamblul Transilvania népi együttessel közösen adott bukaresti koncertjükön rögzített FolkCore DeTour című lemezük, amiről már két dalt is nyilvánosságra hozta:

Dirty Shirt & Ansamblul Transilvania "Ciocarlia" (FolkCore DeTour - 2018, Apathia Records)
Dirty Shirt & Ansamblul Transilvania "Maramu" (FolkCore DeTour - 2018, Apathia Records)

Overcast – A.K.A.R.A.T.L.A.N. – 2017

Tavaly találkoztam először a dirty rockban utazó fővárosi csapattal. A Mérged EP-jük elég jól sikerült, tetszett, viszonylag sokat is hallgattam. Így örömmel vettem, amikor Árposz, a banda frontembere megkeresett és felkért, hogy mutassam be a friss anyagukat, az elődjéhez hasonlóan szintén négy számos A.K.A.R.A.T.L.A.N.-t. Kicsit megcsúszott az írás, de úgy gondolom még most is bőven […]

Tovább »

Mudfield – az év felfedezettjei

A 2016 májusában alakult, dallamos rockzenét játszó Mudfield zenekar körül alaposan felpörögtek az események az elmúlt hetekben: a Szeghalomról származó csapat kiadói és menedzsmenti szerződést írt alá, a Nomad társaságában elindult az országos turnéjuk, és készülhetnek az első Barba Negrás koncertjükre is. Mi több, hamarosan egy új dal is várható tőlük, amely az idén érkező nagylemezüket hivatott felvezetni. 

A Kovácsovics Máté (ének), Feke István (gitár), Szegedi Marci (gitár), Szabó Dezső (basszusgitár) és Balázs Loránd (dob) alkotta Mudfield számára már a 2017-es esztendő vége is igen aktív volt, hiszen elkészítették a Gyalog és a Nem kell c. dalok videóklipjeit. Főként utóbbi okozott vízbe dobott kő effektust szakmai körökben:
„Az év legnagyobb meglepetését egyértelműen a szeghalmi Mudfield okozta a Nem kell című, őszinte kinyilatkoztatással” – méltatta a fiatalokat a Grungery hasábjain Pintér Miklós, míg Nagy-Laczkó Viktória (BEOL) szerint egyértelműen „felkerült a zeneipar térképére a sárréti Mudfield együttes”.

MUDFIELD - Nem kell (Official Music Video)

Innen aztán már egyenes út vezetett – január első napjaiban – a Keytracks Hungary Nonprofit Kft-vel megkötött kiadói és menedzsmenti szerződés aláírásáig.
Ezt követően szinte rögtön turnéra is indultak a Nomad társaságában: az első közös bulira január 20-án került sor Nyíregyházán. A következő hetekben, hónapokban folytatódik az országjáró körút, a közönség az alábbi városokban találkozhat a két bandával: Miskolc, Esztergom, Szolnok, Szombathely, Dunaújváros, Szekszárd, Pécs, Debrecen és Székesfehérvár.
_ELVALASZTO_
A tavasz beköszöntével pedig a budapesti koncertlátogatóknak is bemutatkozik a Mudfield, ugyanis március 9-én – ugyancsak a Nomad mellett – ők lesznek a Leander Kills vendégei a Barba Negra Music Clubban.
A turnénak lesz egy önálló állomása is: március 30-án hazai pályán, Szeghalmon játszik majd az ötös. A bulik árnyékában a dalszerzésről sem feledkeznek meg a srácok: január végén stúdióba vonultak, hogy rögzítsék egy új nóta alapjait, amely terveik szerint hamarosan napvilágot lát, és amely a késő őszre várható, bemutatkozó albumuk újabb előfutárának tekinthető – az egyelőre még cím nélküli anyag a 2016-os I Will Be EP után a Mudfield második hanghordozója lesz.
A zenekarral egy bemutatkozó interjú elolvasható ITT

Mudfield stream:
Spotify: https://open.spotify.com/artist/0l1O7Poz32UpfUcdR3GxLE
Deezer: https://www.deezer.com/hu/artist/13912699
iTunes: https://itunes.apple.com/gb/artist/mudfield/1334138367
Google Play: https://play.google.com/store/music/artist/Mudfield?id=Adqkxj435swmludlqzjcqr4tg6m
Jegyvásárlás a Leander Kills – Nomad – Mudfield budapesti, Barba Negrás koncertjére ITT.

Hollywoodoo – Végre – 2017

Az akkor már tíz éves Hollywoodoo-val a 2006-os Azistenlába c. lemez idején kötöttem barátságot, aztán a korábbi anyagok némelyikét (Karmolok, harapok lemez és Kívánj tízet! EP – mindkettő 2004-es) is meghallgattam. Tetszett a csapat által játszott hol lazább, funky-s, hol keményebb, kicsit garázsos, kicsit zúzós modern rock, amibe alteres és slágeres dolgok is vegyültek. Ezeket […]

Tovább »

KarmaNora – 504 (EP) – 2017

A KarmaNora zenekart a korábban a Vian nevű – nem a legjobb skatulya, de mondjuk úgy – alternatív rock/metal csapatból ismert Dombi Ádám (lásd még Flúg) bőgős és Lutfi Amandzs Balázs énekes hozta össze Csikós Péter gitárossal, majd Világtükör trilógia I. és II. klipjei után (előbbiben Török-Zselenszky Tamás, utóbbiban Szekeres Andris (Junkies) vendégszerepel) egy négy […]

Tovább »

Godgiven – új felállásban készült friss klip

A tavaly tagcseréken átesett fővárosi „punk metal” csapat friss klippel jelentkezett, ami mellé még egy adag inormáció is érkezett:

„A tavalyi év volt a Godgiven egyik legeseménydúsabb időszaka. Lebonyolítottunk egy nagyon intenzív országos-, valamint egy nyugat-európai- és egy balkán turnét, elbúcsúztattunk két régi tagot, újraszerveződtünk és az új felállással nekiálltunk az első nagylemezünk megírásának, amit az idei év végén tervezünk megjelentetni.
A tagcserék természetesen sok egyéb változást vontak magukkal. Szerencsére az új felállás zeneileg, emberileg azonnal olyan jól összerázódott, hogy úgy döntöttünk, hogy az együtt felszabadított energiákat sokkal inkább a dalírásba, mint az állandó koncertezésbe fektetjük ebben az évben. Emellett a zenén is érezhető lesz a változás. Ha eddig a PMA rövidítés a Punk Metal Attitude „brand”-re utalt, akkor talán ezt most módosíthatnánk Positive Metal Attitude-re, de inkább hagyjuk is a skatulyákat…
A Self is Team című új dal ezeket a változásokat hivatott demonstrálni, és egyúttal az említett nagylemez egyik előfutára is. A tervek szerint a közeljövőben még további előzetesek fogják követni.

GODGIVEN - SELF IS TEAM (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Ugyan tudatosan ritkítottunk az élő szerepléseken, azért továbbra is koncertfüggő zenekar maradtunk, így főleg az év elején itt-ott el lehet minket kapni élőben is. Az egyik legfontosabb fellépésünk február 19-én lesz a Dürer Kertben, a Death by Stereo előzenekaraként, ahol elsőként lesz hallható az új dal és az új felállás.

A szám felvételei a Ghostship Recordings stúdióban zajlottak, Tóth Gábor producerkedésével.
A klip pedig a Proving Ground Pictures és a Catasstrophy Prod. kooperációjaként jött létre, amelyek közül az utóbbi az előző dobosunk, Szekeres Dávid nevéhez köthető.”