A Cruelty And Corruption címet viselő, négysikerű debütáló nagylemez CD kiadásait követően, május 5-én érkezik a Vented limitált vinyl kiadása a Metal.hu gondozásában, egy ehhez a megjelenéshez dukáló új maszterrel egyetemben, ami a francia producernek, HK Krauss-nak (Sinsaenum, Betraying The Martyrs, Dagoba… stb.) köszönhető, a maintenoni Vamacara Studio-ból.
HK Krauss (a lemez producere és hangmérnöke) az alábbiakat fűzte hozzá a vinyl megjelenéshez: „Alapvetően a zene jellegét tekintve semmiképp sem akartunk egy műanyag, túl modern hatású megszólalást kapni már a CD maszternél sem. Azt akartuk, hogy az élő zene érzete domináljon, átjöjjenek azok az érzelmek, amiket rejtenek a dalok és szónikusan úgy üssön, ahogy azt manapság elvárják a hallgatók. A vinyl megjelenéshez készült maszterrel pedig egy még részletesebb formában hallhatjátok a korongot, mint eddig!”
Majd Sean Zatorsky (énekes, dalszövegíró) folytatta: „Rendkívül örülök, hogy a kiadónk lehetővé tette, hogy a „Cruelty And Corruption” vinylen is megjelenhet! Elképesztő belegondolni, hogy mennyi minden történt az elmúlt 2 évben, mióta összeálltunk Gergővel. Számos hátráltató tényező és tragédia után véghez vittük a lemezmegjelenést kétféle CD kiadásban és most jön egy káprázatos, 180 grammos arany/fekete splatter vinyl kiadás. Alig várom, hogy a kezemben tartsam és a tű alá tegyem a korongot!”
Videóüzenet:
Announcement from Sean Z
Végül pedig Hájer Gergő (gitáros, dalszerző) tette hozzá:
„Elképesztő, hogy mennyi szeretetet és támogatást kaptunk a lemezmegjelenés óta, mind a hallgatóság, mind pedig a szakma felől, világszerte. Nélkületek nem jöhetne most létre ez a vinyl megjelenés! A bakelitnyomáshoz készült új maszter fantasztikus! Még mélyebbre kalauzol titeket a részletekbe, őszintén ajánlom mindenkinek.”
Tavaly volt 30 éves a Necropsia. Ezt igazán jól meg is ünnepelték a szokásos év végi debreceni Tankcsapda koncerteken, két egymást követő napon. Az ott készült felvételeket egyesével, hetente osztja meg a zenekar a YouTube csatornáján.
TEASER / Necropsia - Árnyak a tűz körül (9230 jubileumi koncert Debrecen)
Kilenc klasszikus dal a koncertekről a megújult bandától Pityesszel a mikrofonnál. Hétfőnként egy rövid előzetessel vezetik fel a csütörtökönként bemutatásra kerülő számokat. A teaserekben már láthattok interjúrészleteket is, amik az időközben gőzerővel készülő dokumentumfilmben szerepelnek majd. Tartsatok velük, iratkozzatok fel a YouTube csatornára! Mi kicsit lemaradtunk, így most az első két dalt egyszerre mutatjuk meg:
A Helikon Kiadónál várhatóan május 3-án érkezik a Cserna-Szabó András szerkesztésében megvalósult könyv, amiben 21 dalról olvashatunk különféle megfogalmazásban.
„A hatóságok nyilván úgy látták biztosítottnak a rendszerhű és kifinomult magyar fiatalok nyugalmát, ha az első magyarországi Motörhead koncertet a Czabán Samu térre tolják ki a Volán SC sporttelepére, ahol az illetékes szerveknek van idejük és lehetőségük beavatkozni, amennyiben innen indulna ki a létező szocializmus alapját és felépítményét fenyegető lázadás.”
Para-Kovács Imre: Gyorsabb lettél a fénynél (Motörhead: Ace of Spades)
„21 szerzőt (írót, költőt, műfordítót, stb.) kértünk fel, olyanokat, akikről feltételeztük, valamilyen viszonyban vannak a metállal, hogy ugyan írják már meg, pontosan milyenben. Küldhettek bármit (novellát, tárcát, vallomást, emlékiratot, lemezkritikát, esszét, tanulmányt, naplót, koncertriportot vagy amit akartak), csak próza legyen és a metálról szóljon. Ennek megfelelően e kötet meglehetősen sokszínű lett, és a 70-es évektől egészen napjainkig végigköveti a műfaj útját.Szóval ez a könyv a metálzene egy lehetséges története. Egy speciálisan magyar és irodalmi szemszögből.” – Cserna-Szabó András
A napokban új klippel jelentkezett a hazai brutal-death metalos Gutted. A csapat február közepén hozta ki az A Path To Ruin című EP-jét, amiről a Whispers In The Night dalukra készítettek videót a MinusFilmmel közösen. A Maráczi Krisztián által rendezett, de itt kicsit más köntös kapott dal különlegessége, hogy be lett vágva elé a kislemez intrója, amivel fokozni tudták a dal horror hangulatát.
Szinte napra pontosan egy évvel a legutóbbi klip után új dallal jelentkezett a megújult Sonic Bear Punch. A Necropsia 3/5-ét rejtő csapat így foglalta össze az aktuális tudnivalókat:
„Sziasztok! Sok szeretettel mutatjuk be legújabb dalunkat, videoklipünket, amelynek címe: Disfruta del tempo. A dal a hétköznapi gondok hátrahagyásáról szól valamint arra ösztökél, hogy a dal pár perce alatt a gőzt kiengedve önfeledten táncolj, pogózz, mondjuk egy circle pit-be is beszállj. Ezt majd a koncertjeinken lehet/kell gyakorolni! Január óta új dobossal Szilágyi Pistivel (Necropsia, Molto) kiegészülve dolgozunk, zenélünk, pulzálunk. Ennek első tetten érhető eredménye ez a dal valamint az ehhez tartozó videoklip.„
Sonic Bear Punch - Disfruta del "tempo" (Official Music Video)
„A Disfruta del tempo-n kívül rögzítettünk még, a szeptemberben megjelenő első albumunk dalaiból több szerzeményt, jelenleg pedig az album további dalait csiszolgatjuk. A klip hangulatával visszakanyarodtunk a debütáló Wonderland című dalunk vidám, mókás, geg-szerű megjelenítéséhez, remélve azt, hogy ismét sikerül mosolyt csalnunk az arcokra! A dal hamarosan az összes stream oldalon is elérhető lesz. Addig is pörgessétek a Youtube csatornánkon a klipet, iratkozzatok fel rá, osszátok meg, véleményezzétek a dalt és a klipet, kövessetek minket, meg amit ilyenkor szokás kérni/tenni, azt tegyétek meg! Előre is köszönjük! Ales, Lui, Pisti, Pityesz”
A napokban a Lángolón egy szöveges videóval megtámogatva debütált a tatabányai sörpusztító, mocsárdagasztó csapat új EP-je.
A zenekar így foglalta össze, amit tudni érdemes az EP-ről:
„Íme itt van a “Leave All Things Behind – Pt.I” EP! (És a folytatásra sem kell már sokat várni… ) Ebben a 4 dalban nem csak a megszokott lápban vonszolást hallhatjátok, lesz pár tőlünk nem megszokott momentum is.
Az anyagon szereplő tételek hiánytalanul hallhatóak lesznek április 7-én a tatabányai Roxxy Musicban a “Tatabánya Badass” esten! Többek közt a Tumble Weed is, amihez most kaptok tőlünk egy lyric videót. Köszönet érte a Frostkald Artnak!„
A Space Wolk zenekar megalakulása óta lélegzetvisszafojtva várjuk a lemez megjelenését. A srácok a Covid kellős közepén reformálták meg a korábbi formációt és kezdtek el dolgozni a dalokon. Az elmúlt két évben kaphattunk ízelítőt a lemezről hat single formájában, amik betekintést engedtek abba a világba, amit képviselni szeretnének a zenei palettán.
A témaválasztás mögött egy tudatosan felépített koncepció lapul. Adott egy világ, ami minket körülvesz, ahol nap, mint nap szembesülünk az igazságtalansággal, ahol küzdenünk kell, hogy ne nyomjanak el és folyamatosan résen kell lenni, olyankor amikor valaki éppen a hátadba készül szúrni azt a bizonyos kést. Átjárja a mindennapjainkat az útkeresés, néha elesünk, de nem adjuk fel, harcolunk tovább a szerelemért, a barátokért, a karrierünkért és leginkább önmagunkért. Nem ritka, hogy ezeket a csatákat önmagunkkal vívjuk, a lemez dalai az önismeret útján vezetnek minket végig.
A Made of Glasslemezcím a minket körülvevő világra utal. Ennek nehézségei és problémái egyénenként változhatnak, de mindenkire egyformán igaz az, hogy az élet egy törékeny illúzió. Bármikor jöhet egy felismerés vagy egy külső hatás, ami által megreped az általunk felépített, minket körülvevő védelmet jelentő üvegfal és rájövünk, talán rossz az irány, ahová és ahogyan tartunk.
A lemez egy intróval kezdődik, ami igazából az Artificial Paradise előjátéka. Ehhez a számhoz már videoklip is társul, ami még 2021 májusában jelent meg. A hangulat mozgóképen is tükrözi azt az Orwelli utópiát, amit a dal mondanivalója magában hordoz. Ez a szám még kicsit távolabbról vizsgálja a világ jelenlegi problémáit és csak kapargatja a felszínt, ami alatt nagyon sok önmagunkhoz intézett kérdés lapul. Ezekre a választ már az One Shot, One Kill kezdi feszegetni, amiben elkezdődik a belső vívódás, amikor a bizonytalanság eluralkodik rajtunk és a jövőnket teljes homály uralja. Minden egyes ilyen megtorpanás csak egy megálló az önismereti utazásunk során, ahol lehetőséget kapunk szembenézni a traumáinkkal és legbelsőbb félelmeinkkel.
Space Wolk - Artificial Paradise (Official Music Video)
Ezek legyőzése után ugrunk is a Run-hoz, ami már a megújulás utáni erőt közvetíti. Ezen a ponton már nem mi menekülünk, hanem szembe szegülünk azokkal, akik korábban rossz szándékkal vezérelve az utunkba álltak. A menekülésben most rajtuk a sor.
A lemez közepén kicsit megpihenünk, érzelmesebb vizekre evezünk a Why-al. Beúszik a képbe a szerelem, mégpedig az a fajta, amikor elhagytak, és tehetetlenek vagyunk a viszonzatlanság árnyékában vergődve. Az elhagyott fél az önhibáztatásba sodorja magát, miközben még dróton rángatja az érzelmi kötődés. Ilyenkor hajlamosak vagyunk kicsit ítélkező hangnemre váltani. A sértett ego megtestesítője a Monsters, ami egyfajta fricska a szinte már csak online térben létező emberiség számára. Az élet egy játék, amiben rengeteg negatív karakterrel találjuk szembe magunkat, és a külső hatások által mi is számtalanszor hozhatunk és hozunk is rossz döntéseket. Mindenki a saját valóságában él, mindenkinek megvan a maga igazsága.
Mindannyian különböző értékrendet hozunk magunkkal, ugyanakkor vannak személyek, akiknek a döntései több ezer vagy akár millió emberre vannak hatással. A kirakat mögé nézve viszont nagy általánosságban üres, érzelmileg kiégett és komplexusokkal küzdő lelkeket találnánk. De ez nem eladható, ez nem fancy és különben is, kit érdekel. A hangulat ismét fokozódik és a robbanás közeli állapotot hozza magával a Million Lies. A minket körülvevő torz valóság, a folyamatos képmutatás és vetítés, amibe nap, mint nap beleütközünk, eléri a tetőpontot. Egy matrixban élünk, amiben olyan szinten manipulálva vagyunk a social média által, hogy már sokszor mi sem tudjuk eldönteni mi is a valóság. Viszont legbelül az a bizonyos hang folyamatosan jelez és próbál felébreszteni minket a social kómából, mielőtt minket is magával ragadna a kór. Sodródunk az árral, de közben érezzük, hogy rossz az irány, fulladunk és jön a megtorpanás, egy kis hatásszünet és elkezd repedni az üveg.
Playlist: Made of Glass
Majd jön a tetőpont, az Afraid of the Dark, ahol szilánkokra tört minden és mi ezeken az apró üvegdarabokon sétálunk át magabiztosan. Hirtelen kitisztul a kép, hiszen már nem az üvegkalitkából szemléljük a világot. Megszűnik az érzelmi függés, szakítunk a belső frusztrációinkkal és félelmeinkkel. Eljön az az állapot, amikor már tudjuk kik vagyunk és mit akarunk képviselni. Senkinek nem lesz már előbbre való a véleménye a sajátunknál, és a korábbi sérelmeinket feldolgozva haladunk tovább az úton.
2022 végén jelent meg CD formátumban a Dark Art Tattoo 30. születésnapjára összehozott, „Saint i mental” című válogatáslemez, azóta pedig már a népszerűbb streaming platformokon is elérhető az anyag. Olyan előadók sorakoznak a lemezen mint Takács Jozzy, Temesi Berci, Márik Peti, a Hooligans, a Ground Zero, Téglás Zoli, Lukács Peta, Csordás Robi, Mahboubi Salim, a Darknet Surfer, a Synchronring, vagy Horváth Viktor.
30 éve, 1992-ben indult a Dark Art Tattoo nevű tetováló szalon és közösség története. Sárközi Zsolt, a Dark Art alapítója álmodta meg ezt a lemezt. Zsolt mindig nagy rajongója volt a zenének, és mivel a Dark Art gyakorlatilag a magyar, minőségi tetoválás alapjait fektette le, rengeteg zenésszel dolgozhattak együtt az elmúlt, bő 30 év során. A zene iránti rajongás és a zenészekkel ápolt baráti kapcsolatoknak hála, 2022 év elején elkezdhetett testet ölteni a Dark Art 30 éves jubileumi kiadványa.
Első lépésként Zsolt felkérte néhány régi, zenész barátját a közreműködésre, majd elindult a dalok kiválasztása. A lemezen található 8 tétel mindegyike kifejezetten erre a válogatásra íródott, Zsolt majdnem mindegyik dalban kreatív közreműködőként is részt vett. A Saint i mental lemezen található 8 dal, 7 formáció műve, melyek közül néhány együttműködés kifejezetten erre az albumra jött létre.
A Saint i mental, bár nem nevezhető konceptalbumnak, a dalcímek végződéseinek egyezése azonnal szembetűnik. A “mental” kifejezés először a Darknet Surfer zenekar, Sentimental című dalában bukkant fel, innen jött az ötlet, hogy a mentális egészség, a mentális problémák, a mentális kihívások mennyi módon kapcsolódnak az emberiség mindennapjaihoz és Zsolt kérésére minden formáció keresett egy, az adott dal témájához kapcsolódó, “mental” végződésű címet a szerzeményének.
Fake Smile ( Drift’O’Mental )
A lemez megjelenése természetesen Zsolt keze munkáját dicséri, az ő vizuális művészete támogatja a dalokhoz folyamatosan készülő videoklipek képi világát is.
A lemezt eleinte csak a Dark Art Tattoo vendégei kaphatják kézhez, ezt követően juthat el a szélesebb közönséghez.
Új klippel jelentkezett a Before We Fall. A 2019-ben alakult fővárosi csapat április 5-én Leaves címmel adja ki új EP-jét, ennek előzeteseként érkezett a Hell is other people című daluk videója.
Before We Fall - Hell is other people (Official Music Video)