Amikor idén tavasszal Sánta Zola (Let The Cigar Die, LAST, MAYFLY, Spontán Blues Band, Riverside Booking, stb.) elfogadta a meghívásomat és eljött a rádióba, nem érkezett üres kézzel. Kaptam Tőle egy könyvet, amit a bátyja, Laci írt. (Köszönöm szépen Zola!) Az Alpárfeszt UNDERGROUND igazából egy interjúkötet, ami már magában is egy különlegesség, de ráadásul a […]
A Kollár Ádám gitáros-dalszerző vezette kezdetektől vendégénekesekkkel dolgozó projekt két EP és két album után idén új anyaggal jelentkezik. A tizenkét tételes album Signed Out On Third címmel várhatóan augusztusban kerül napvilágra teljes egészében, digitális formában.A lemezen a jól megszokott módon vendégénekesek sora szerepel. Név szerint: Budai Petur, Csiaki Márk, Komáromi Gergely, Lőcsei Bence, Rákóczi Antal, Sándor Éva és Török Viktor. A lemez kiemelt vendége Michelle A. Julyan /PRS pulse artist/ amerikai gitáros, míg billentyűkön Maros Zoltán közreműködött egy szám erejéig. Basszusgitárokat Kerezsi Gergely, Maros Rudolf és Kollár Ádám játszották fel. A gitárok és egyéb részek, mint mindig, a projekt-felelős, Ádám házi stúdiójában készültek Érsekcsanádon. A lemez dobfelvételei még 2022-ben megszülettek a Zengőkertben Bánházi Gábor értő közreműködésével.
A zenekar nemrég rögzített pár képkockát a lemez harmadik számához. A Komáromi Gergely (ex-Omega Diatribe) hangján életre kelő Toskanium egyben Ádám tiszteletadása személyes kedvencei, a Toska zenekar felé!
S.O.O.T. - Toskanium feat. Komáromi Geri
A lemez vizuál felelőse ezúttal is Várdai László volt, aki maga tervezte, faragta, kivitelezte a lemez borítóját.
Intree
Ember cipelte feat. Rákóczi Antal /ex-Baby Bone, Nemember/
Toskanium feat. Komáromi Gergely /ex-Omega Diatribe/
Everyday Resurrection feat. Török Viktor /Marcello’s Mystical Mind, Vicodin, Juice/
Black collar
Rólad a Képek feat. Sándor Éva /Together Gospel Singers/
A köd feat. Budai Petur /ex-Aebsence/
2024 feat. Lőcsei Bence
Alteregó feat. Csiaki Márk /Zeng/
Treasure feat. Michelle A. Julyan /PRS pulse artist, Hot Commodity’s Soul Chain/ Polonkai Tamás és Sohajda Péter engedélyével!
Új dallal érkezik a 2019-ben alakult budapesti Skybeast. A Bércesi Dániel (gitár), Katona Bálint (basszus/vokál), Tóth Ádám (ének/gitár) és Vastag Viktória (dob) felállású zenekar télen rögzítette néhány friss számát, ezek közül jelent meg az első The Pit címmel, amihez szöveges videó is készült.
A dal ismét személyes élményekből táplálkozik a korábbi tragikus bojler cipeléshez hasonlóan. Egy illuminált állapotban bekövetkezett orbitális esés a pincelépcsőre talán még sosem volt ilyen lírai módon megörökítve. A neve elhallgatását kérő múzsa testi és lelki sérülési szerencsére hamar gyógyultak, így a csapat teljes és változatlan felállásban már dolgozik is a legújabb témákon. A folytatás a következő hetekben várható.
A hazai rock/metal underground színtér egyik patinás csapata egy régi dalához készített új videoklippel jelentkezett – A bűnös a Demoralizer című lemezük nyitódalának a 2015-ös Hazai EP-n megjelent magyarított változata, a kisfilm munkatársunk Winci, azaz Kovács Zsolt (Winci’s Imaginary Cover Arts) munkája.
Cadaveres Esszencia - A bűnös (hivatalos videoklip / official music video)
Cadaveres Esszencia néven az év eleje óta járja az ország klubjait a Körmöczi Péter gitáros vezette Cadaveres, az apropó pedig a 30 éves jubileum, hiszen az elődzenekar Cadaveres De Tortugas 1993-ban alakult. A koncertkörút állomásain nem csak az alapcsapat állt színpadra, hanem egy kibővített felállás, plusz szinte minden helyszínen több vendéggel is találkozhatott a közönség – a bulikon pedig szinte minden korszakból felcsendültek dalok, azaz a komplett diszkográfiát átfogó programmal örvendeztették meg a hallgatóságot.
Körmi a klipről, és a továbbiakról: “Szerettem volna ezzel a klippel az összes szereplőjét megjeleníteni ennek a megmozdulásnak, sőt olyan régi zenésztársak is feltűnnek utalás-jelleggel a videóban, akik most nem tartottak velünk ezeken a bulikon, plusz például korábbi lemezborítók is megjelennek benne. Sokat ötleteltünk, aztán januártól kezdődően egy nagyon sziszifuszi munka eredményeként most született meg a kisfilm. Magához a dalhoz egyébként mindig is szerettünk volna egy videót, és ezek szerint most jött el az ideje. (nevet) Mondjuk, az időzítés nem éppen a legkiválóbb, mert a zenei munkásságomat jelen pillanatban nyugdíjazni szeretném. Úgyhogy mind a jubileumi turné, mind ez a klipmegjelenés egy lezáró momentum nálam. Picit hátrébb szeretnék lépni, és a Cadaverest is parkolópályára állítom… egy időre biztos. Most nagyon kereknek érzek mindent… számvetést is végeztem: 11 albumon közreműködtem, és közel 1000 koncerten álltam színpadon.”
A SzimplaROCKS egy végtelenül jó kezdeményezés, ami rengeteg előadónak ad lehetőséget, hogy a főváros zenei életébe bekapcsolódjon és egy különleges közegben mutathassa meg magát. A Szimpla Kert a belvárosi bulinegyed kiemelt helyszíne, ez adja a helyet és a keretet a 2018 októberében indult, az undergroundot támogató rendezvénysorozatnak. Adott ugye egy olyan hely, ahol rengeteg külföldi […]
3:32 címmel egy vadonatúj, sorban a negyedik Single-jét jelentette meg hamarosan megjelenő nagylemezéről a COLMENA.
A Hazajutok címen, a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának keretén belül készülő, tíz dalos album első nyolc tétele, noha eredetileg nem így tervezte a zenekar, de egy konceptalbum formáját vette fel. Bagdi Balázs énekes elmúlt két évébe, lelkivilágába, sebeibe, fájdalmaiba enged betekintést, melynek középpontjában a címadó, Hazajutok áll. Hiszen mint olyan, a családhoz, barátokhoz való hazajutás, az élet minden negatív szegmensében, egy pozitív energiákkal bíró, állandó pont. Az e körüli nyolc dalos utazásnak a legfrissebb, szöveges videóval megjelenő tétele a 3:32. Érdekes címét pedig onnan kapta, hogy pontosan ennyit mutatott hajnalban az óra, mikor Balázs befejezte a dalt.
COLMENA - 3:32 (HIVATALOS SZÖVEGVIDEÓ 2023)
Az Utóirat és az Inszomnia című dalok, amik nem kapcsolódnak a másik nyolc szerzemény koncept jellegébe, még a Nagylemez pályázat megnyerése előtt íródtak, de természetesen ezek is helyet kapnak majd a lemezen. Az albumról mind a tíz tétel klippel, vagy szöveges videóval jelenik majd meg. A teljes lemez június 4-én lesz elérhető minden digitális platformon. Az eddig megjelent dalok: Utóirat: https://youtu.be/FcFyMnYwaRQ El is tűnhetnék: https://youtu.be/-vvjVDa_wvQ Inszomnia: https://youtu.be/BRC3PN6jKDs
Tudod merre folyik a Tiszassippi? Hallottál már a szmóker metalról? Nem? Nos, akkor itt a helyed! A RED SWAMP két tagja hétfőn bemutatta, valamint azt is, hogy milyen bandák a kedvenceik és azok hogyan kapcsolódnak a saját dalaikhoz. Persze a tavalyi Wackenes bulit is felidéztük, meg azt is megtudhatjátok, hogyan fér össze a White Pony korszakos Deftones […]
A harmadik évad 15. adása épp a munka ünnepére esett, ráadásul most ismét Winci kollégával érkeztünk a stúdióba. A mostani adásban immár másodszor merültünk alá közösen az undergroundba. A honi és a nemzetközi színtér fiatal és rutinos öreg rókái is helyet kaptak a műsorban, aminek a gerincét ugyan a hagyományosabb metal adta, de azért kikacsintottunk […]
Hétfőn Kátai Tamás látogatott a Fáklya Rádióba és a Thy Catafalque dalok mellett megmutatott néhányat azokból a dalokból, amelyek hatással voltak rá és kedvenceiként hivatkozik rájuk. A műsor egy időutazás volt a kilencvenes évekbe. Természetesen beszéltünk a zenekarról is. Szó esett a kezdetekről meg az aktualitásokról, így a május 11-i Platon Karataevvel közös Budapest Parkos […]
A Fáklya Rádióban hétfőnként továbbra is hétről hétre jelentkezünk. Igyekszünk mindig a hazai rock/metal underground egy-egy képviselőjét megszólaltatni. A héten a punk rocké volt a főszerep. A nemrég első lemezével jelentkező Earlybird zenekar három tagja hozta el kedvenceit. A korábbi adásokhoz hasonlóan ezt is meghallgathatjátok a Rádió oldalán a podcastek között. https://faklyaradio.hu/podcasts/femforgacs/earlybird-korai-jomadarak