Szerző: Győr Sándor

Pennhurst – Újjáéledt klippremier

Újjáéledt címmel egy vadonatúj klipes dalt mutat be a Pennhurst, az előreláthatólag nyáron érkező következő nagylemezéről. A dal az orosz–ukrán konfliktus, már több mint egy éve tartó viszontagságait mutatja be a zenekar saját stílusában.

Horváth Imre gitáros így foglalta össze a dal mondanivalóját:
„Az Újjáéledt című dalunk az orosz és ukrán háború egy éves évfordulójának szomorú, és keserű apropójából készült el. A háború a legszörnyűbb dolog ami az emberiséggel történhet, és mégis újjáéled időről időre ez a pusztító és értelmetlen téboly.
A Pennhurst szívében és lelkében pacifista, elutasítunk minden olyan tettet amivel elnyomjuk, bántalmazzuk embertársainkat. Nemzet, nyelv, bőrszín, nem, kor, vallás, hovatartozás stb. nem tehet különbséget közöttünk! Nem lesz béke a világban soha, amíg a gyűlölet köztünk jár.

A videoklipben érzékeltetni próbáltuk, hogy a legszörnyűbb dolog minden egyes háborúban ami a világban valaha is történt, az ártatlanok halála. A gyerekeknél ártatlanabb lény nem létezik, így például egy 12 éves kisfiúban a lehető legmélyebb lenyomatot tudja hagyni minden ilyen borzalom amit lát, ne adj Isten ,át is él. A klipben Ádám Kristóf alakítja a fiút, aki egy földalatti óvóhelyre menekül a háború pokla elől, ahol végignézi mi történik a világban. Így mutatva be, hogyan is hat a lelkére ez az egész. Ezúton is nagyon köszönjük neki és családjának, hogy segített ötleteinket megvalósítani.„

Pennhurst - Újjáéledt ( Hivatalos videoklip / Official music video )

A klip zenekari része a Kőbányai Pincerendszer mélyén forgott, Szőr Olivér volt az operatőr, vágó és rendező is egyben. A forgatókönyvet pedig a zenekar énekese Csárádi Robi írta. Kristóf jelenetei egy Olivér által kiválasztott, irgalmatlanul nyomasztó hangulatú pincében lettek rögzítve.
A dal stúdiómunkálatai ismét Gyulán, a No Silence stúdióban készültek el Simon István hangmérnök vezetésével.

A zenekarral tavasszal még három alkalommal találkozhattok:
Április 15-én Budapesten a Dürer Kertben: https://fb.me/e/421InMAGD
Április 29-én Tatabányán a Roxxy-ban: https://fb.me/e/5VTJrpI9P
Május 27-én Szegeden a Városi Rock Cubban: Esemény hamarosan.

A csapat közben versenyben van azért is, hogy magyar zenekarként részt vegyen Szlovéniában, Európa egyik legnagyobb Metál fesztiválján a Metal Days-en. Ehhez viszont most a rajongók segítségét kérik, hiszen támogatásos pont rendszerben történik a beszavazás. Az alábbi linkre kattintva tudtok segíteni egy nagyon rövid, mindenféle elkötelezettségtől mentes regisztrációval a zenekarnak ahhoz, hogy kijusson nyáron Szlovéniába fellépni. IDE KATTITVA TUDTOK SZAVAZNI.

EARLYBIRD – friss klip, debütáló album és lemezbemutató

A Lángolón debütált a fővárosi Earlybird zenekar Kikapcsolnám c. sztorizós klipje, ami egyben a nemidevaló címet viselő bemutatkozó albumukat is hivatott támogatni.

Earlybird_band2022

A zenekar így foglalta össze azt, amit a dalról és a klipről tudni érdemes:

„A dal egyébként arról szól, hogy túl sok mindenre figyelünk egyszerre, de ebben a szerteágazó figyelemben elveszik a fókusz, nem állunk meg egy pillanatra, hogy megbecsüljük a pozitív eseményeket és embereket magunk körül. Magunkon vettük észre, hogy több dolgon jár az eszünk, sok mindennel foglalkozunk egyidőben és nehezen tudunk lassítani, mintha ez az állapot folyamatos lenne. Ebből született meg az a gondolat, hogy mindezt kikapcsolnánk, kikapcsolnám.

A klip ötlete még tavaly nyáron fogalmazódott meg bennünk, aztán ősszel konkrétan az egyik koncertre utazás közben, a buszban forrta ki magát a gondolat. 

Az alapkoncepció valójában egy – nevezzük így – klasszikus punk-rockos, házibuli hangulatú, mini-koncertezős klip volt, amiben a zenekar tagjai alapból a vagányabb, fellépős szettjükben tűnnek fel, melyek helyét szépen lassan átveszik a kocka, minden apró részletet kiemelt, ironikus és vicces énjük, ami görbe tükröt mutat a komoly személyiségnek. Gyakorlatilag egyfajta fokozatos váltás történik a klipben és a szám közepére ki is cserélődik az egész zenekar, mintha egy buliban “véletlenül” beesnének a színpadra, az egyes hangszerek mögé.

A videót egyébként – ahogy az nálunk már megszokott – teljesen önerőből és baráti segítségekkel terveztük megvalósítani, amiben nem győzünk elég hálásak lenni minden résztvevőnek. A felvételekért Rákóczi Márknak és stábjának jár az óriási köszönet, akik irgalmatlan nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elkészülhessen ez a klip. Továbbá szintén borzasztóan hálásak vagyunk minden barátunknak, akik eljöttek és a lelkes közönséget nagyon ügyesen és szorgalmasan alakították. Muszáj megemlítenünk, hogy szerintünk nagyon jó volt a kémia a teljes felvétel alatt: a stáb, a közönség és a zenekar nagyon jól működött együtt és mindez rengeteg jó felvételt és vicces pillanatot eredményezett. Az igazat megvallva emiatt nem is volt egyszerű dolga a stábnak a vágás során, nevetésből nem volt hiány.”

A lemezt a streaming felületeken találjátok, de március 24-én a srácok már meg is ejtik a hivatalos lemezbemutatót a Dürer Kertben a Don Gatto vendégeként. (Esemény: )

EARLYBIRD - KIKAPCSOLNÁM

A debüt lemezzel kapcsolatban fontosnak tartották elmondani:

„Az első nagylemezünk – mondjuk úgy, hogy – az átlagostól eltérően készült el, szóval már nagyon örülünk a megjelenésének. Tudniillik a dalok felvétele közben csatlakozott a zenekarhoz Viktorunk (gitár-ének), akivel újabb mélységet kaptak és egészen egyszerűen jobban szóltak a dalok. Így tehát a felvételek közben úgy döntöttünk, hogy visszaugrunk az egész folyamat legelejére és immár öten, újra felveszünk mindent és ahol kell változtatunk a dalokon. Ez nyilván valamelyest elnyújtotta az egész folyamatot, de a végeredményt hallva úgy gondoljuk, hogy abszolút megérte.
A másik fontos és érdekes infó a lemez kapcsán, az az, hogy mindent, de tényleg mindent zenekaron belül oldottunk meg. A felvételeket a gitárosunk, Bence végezte, majd ő maga keverte és masterelte a dalokat, szóval ez egy 100 %-ig self-made, önerőből készült lemez, ami szerintünk teljes mértékben tükrözi azt a hangzásvilágot, lüktetést és persze minőséget, amit a zenekar a lemez kapcsán elképzelt. Szóval lehet, hogy nem volt egy gyors folyamat a lemezkészítés, és persze utólag lehet, hogy 1-2 dolgot már másként csinálnánk, máshogy építenénk fel, de a végeredményt hallva, szerintünk megérte ennyit foglalkozni a dalokkal, a lemezzel, és csak remélni tudjuk, hogy másoknak is ugyanannyira fog tetszeni, mint nekünk.
Egyébként a lemezen lévő dalok közül nem a “Kikapcsolnám” az első klipes dal, mivel tavaly már több EP és klip is kijött a “Vért a vízzel”, “A koromszín város” és a “Leszakadt hidak” c. dalokkal.”

A lemezbemutató koncertről tudnivalók:

Don Gatto, Sense of Justice, Earlybird, Visionless Humanity koncert_2023.03.24_Dürer

„Végül pedig természetesen meg kell említenünk, hogy nem is húzzuk az időt és március 24-én a budapesti Dürerben megejtjük az első hivatalos lemezbemutató koncertünket is a Don Gatto vendégeként a Sense of Justice és a Visionless Humanity társaságában, így élőben ott lehet első alkalommal meghallgatni a teljes lemezanyagot. Nekünk tehát most az a feladat, hogy újból megtanuljuk a dalokat! 🙂 Viccet félretéve, tényleg izgatottan várjuk a nagy napot. Szóval ott tali? :-)”

Archaic – friss koncertklippel ajánljuk a tavaszi turnét

Koncertklippel jelentkezett a fővárosi thrash banda. A felvétel még a 2022-es Lowland fesztiválon készült a Lines c. dalra, mely eredeti formájában a legutóbbi The Endgame Protocol lemezen hallható.

Archaic - Lines (Official Live Video)

Az album, amely most márciusban volt kereken egy éves, pár hónapja már vinyl formátumban is beszerezhető a H-Musicon keresztül vagy a zenekar koncertjein. Ehhez kapcsolódik, hogy a jeles évforduló alkalmából a zenekar egy kiadós tavaszi turnét is szervezett, amely tegnap, azaz március 17-én Székesfehérváron indult és májusban Budapesten záródik a kétnapos Insane Hellride Fest keretein belül, valamint Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát is érinti.

„A turné nagy részén csupa régi ismerős bandával fogjuk megosztani a színpadot, olyanokkal mint a Vale of Tears, a Rivers Ablaze, a Dying Wish, Türböwitch, Beneath The Void vagy épp a legendás Tormentor. Részletekért kövessétek a Facebook oldalunkat és a bulik eseményeit. Találkozunk a moshpitben!” – írták a levelükben.
Dátumok:
03.17 – Székesfehérvár – Nyolcas
03.18 – Szombathely -Végállomás
03.24 – Szeged – Városi Rock Klub
03.25 – Jaromér (CZ) – Narodak Fest
03.26 – Chorzow (PL) – Lesniczowka
03.27 – Vrútky (SK) . RC Mlyn
04.09 – Karcag – Ifjúsági Ház
05.19 – Sopron – Hangár
05.20 – Győr – A Beton
05.27 – Budapest – Analog Music Hall // Insane Hellride Fest 

Corbin Reiff – Rohadtul isteni (2022) Cser Kiadó

“No one sings like you anymore” A grunge a legmeghatározóbb zenei stílusom, s bár nem a Soundgarden számomra a legnagyobb kedvenc, mégis különleges helyet foglal el az életemben.  Már sokan és sok helyen elmondták, leírták, hogy az amit tizenéves korunk második felében és a korai huszas éveinkben megkedvelünk, az örökre megmarad és egy életre formáló […]

Tovább »

Aebsence lemezbemutató az EiLEMA-val a Kék YUK-ban (2023.02.24.)

Aebsence lemezbemutató_2023

Az Aebsence-ről nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni, így ez a beszámoló sem lesz objektív – bár igyekszem. (Ja, és az EiLEMA-ról sem.) Kezdjük ott, ahol a decemberi koncertnél befejeztem. Akkor egyetlen hiányérzetem volt csak, mégpedig a demós időkből való, első lemezes Domestic Orders Only-t hiányoltam. Na, itt megkaptam, de ne szaladjunk ennyire előre!  Szóval kezdjük […]

Tovább »

Monastery, Slowmesh, Dharma, Strong Deformity – koncertelőzetes villáminterjú

Március 10-én a székesfehérvári Petőfi Kultúrtanszéken négy a rock és a metal különböző stílusát képviselő banda lép fel. Ennek előzeteseként minden csapat ugyanazokra a kérdésekre válaszol. MONASTERY – Billy Honnan, illetve mennyire ismeritek a másik három csapatot? A Strong Deformity-vel való ismeretségünk még a pályafutásunk elejére vezethető vissza. Akkoriban még  egy többszáz lóerős gépezetként tolták […]

Tovább »

MOLTO – Senki – a legfrissebb klip a harmadik lemezről

MOLTO 2022

A debreceni MOLTO harmadik lemeze 2022. november 25-én jelent meg Napok halottja címmel és pozitív visszajelzéseket kapott mind a zenei sajtó, mint a közönség részéről. A visszajelzésekből hamar kiderült, hogy a Senki című dal lett az abszolút közönségkedvenc, ezért a friss klip, amely egy koncertvideó, erre a dalra készült. A képanyag 2022. december 27-én készült Debrecenben, a Lovardában, ahol a MOLTO a Tankcsapda 30 éves jubileumi „Legjobb méreg” és a Necropsia szintén 30 éves jubileumi koncertek előtt lépett fel teltház előtt. A klip 2023. február 23-ától látható a csapat YouTube csatornáján.

MOLTO - SENKI (hivatalos videoklip)

Mindezek mellett egy friss interjút olvashatsz a február Hammerworld magazinban a csapat dobosával, illetve Szénégető Richárd lemezkritikáját is elolvashatod ugyanitt. A Napok halottja CD-t a zenekar Facebook oldalának shopjában lehet megrendelni korábbi kiadványokkal és pólókkal együtt, illetve hamarosan különböző támogatói csomagokkal is segítheted a csapat munkáját. Március 25–én a Made in Debrecen Fesztivál keretén belül találkozhattok a bandával.

A MOLTO kiadványait digitálisan itt találod meg: https://songwhip.com/molto

I. Vittula Merch Madness

A hardcore/punk/metal underground kultúra nem élhet a köré szerveződő disztrók, független kiadók és fanzine-ek nélkül, így nem véletlen, hogy mára ezek is olyan nélkülözhetetlen kellékeivé váltak egy-egy koncertnek, akár a zenekari merch vásárlás.


Ezt a közösségi élményt hivatott még személyesebbé tenni az I. Vittula Merch Madness, ahol kifejezetten a D.I.Y. kiadók, disztrók és fanzinek állnak a középpontban, valamint olyan barátok, akik saját gyűjteményükből árulnak. A helyszín pedig nem is lehetne más, mint a Vittula sokat látott kiállítóterme, ahol minden lehetőség adott belefeledkezni a kínálat átböngészésébe és zavartalan beszélgetésekbe, egy-két jó ital mellett.


Hajdu Andor ötletgazda/szervező így összegzi a kezdeményezést:
„Lassan két éve vagyok admin egy merch adok-veszek csoportban, amiben hazai és külföldi, használt és akár új zenekari cuccok találnak ismét gazdára, illetve ez idő alatt több, kisebb ruha- és egyéb vásárt, illetve jótékonysági licitet vittem már végig, persze baráti segítséggel, amit ezúton is köszönök! Ez a – Klub Vittula csapata által jóváhagyott, sőt támogatott – esemény ezek ötvözete, egy közösségi élmény, ahol egyszerre több kis kiadó, disztró és fanzine érhető el, nem mellesleg bővíthetjük zenekaros póló gyűjteményünket pár hiányzó darabbal.”

Akik már biztosan ott lesznek:
Corbata Records // ILL WILL records // Trottel Records // Itai Itai records // 9 LIES // Drinkin’ Beer In Bandana Records // dzsukhell rekords // Reaction fanzine // Miner X Core- Fanzine // The „G” Zone fanzine
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt március 18-án, 14:00 órától a Vittulában! A rendezvény ingyenes!
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/420391060289011

Kérdéseitekkel pedig bátran keressétek Andort a hajduandor@gmail.com e-mail címen.
További fontos linkek:
Klub Vittula – https://www.facebook.com/klubvittula
Corbata Records – https://www.facebook.com/corbata.records
ILL WILL records – https://www.facebook.com/illvillrecords
Trottel Records – https://www.facebook.com/Trottelrecords
Itai Itai records – https://www.facebook.com/profile.php?id=100063611186720
9 LIES – https://www.facebook.com/9lies
Drinkin’ Beer In Bandana Records – https://www.facebook.com/DBIBRECORDS
dzsukhell rekords – https://www.facebook.com/DzsukhellRekords
Reaction fanzine – https://www.facebook.com/reactionfanzine
Miner X Core- Fanzine – https://www.facebook.com/profile.php?id=100063437667220

Phrenesis – új felállás, új dal

Underground körökben talán egyáltalán nem cseng ismeretlenül a Phrenesis név. A zenekar most új felállásban nyitja a 2023-as évet egy eddig még soha nem hallott dallal. A single létrejöttében olyan nagyra becsült nevek segédkeztek, mint Botlik Mátyás (The Grenma, Grenma Studio – dobok), Hájer Gergő (Omega Diatribe, 515 Studio – gitár sound), valamint Kis Ádám, Török Dániel produceri felügyeletével. A felvett anyagot végül Pencs Tamás gyúrta egybe a mix/master folyamatok során. Gerő András (Auraleak, Kill Monday Management) egy látványos szöveges videót is készített a dalhoz, Waldmann Boglárka grafikája alapján. A Phrenesis legújabb száma két verzióban is megjelenik: készült egy rövidebb vágás, amely segítségével az elkészült track több platformon is eljuthat az emberekhez, valamint teljes terjedelemben.

PHRENESIS - DOBOGÓ TUMOR (Rádió Verzió)

A Dobogó Tumor központi témája a megrekedés menny és pokol között, amiről Bérczes Róbert a dalszöveg szerzője így nyilatkozik:

„Mindannyian menny és pokol között vagyunk ragadva ezen a föld nevű helyen és a minket érő tényezőktől függ, hogy végül az élet melyik irányba terel minket. Csupán a józan eszünkre támaszkodhatunk, hogy ne nyeljen el minket a végtelen sötétség az emberi ostobaságnak és az ezzel járó túltengő gyűlöletnek köszönhetően. Akit túl sok negatív inger és gyűlölet ér az életben egyre hajlamosabbá válik rá hogy eluralkodjon rajta, míg nem az illető már úgy érzi hogy ami mellkasában dobog már nem
szív, csak egy undort pumpáló tumor.
„

A zenekar március 6-án 20:00-kor a Fáklya Rádiós műsorunkba érkezik.

Simple Plan – Új lemezzel a Budapest Parkban

A Simple Plan Kanada egyik legismertebb zenekara. A Pierre Bouvier vezette punk-rock csapat legutóbb a Sum41 társaságában tarolta le az Aréna színpadát, most pedig hatodik lemezük turnéjával, június 6-án a Budapest Parkba tér vissza a rendíthetetlen ötösfogat.

A Simple Plan 1999-ben alakult Montrealban. Pierre Bouvier és csapata nagy utat járt be az elmúlt két évtized alatt: lemezeik többször kerültek platina státuszba, világszerte több mint 10 millió albumot adtak el, rengeteg díjat és jelölést kaptak és 60-nál is több országban adtak feledhetetlen koncerteket. Magyarországon is szinte nem volt olyan zenetévé a 2000-es években, ahol ne játszották volna rendszeresen a srácok klipjeit és szerencsére többször meg is fordultak már nálunk. Legutóbb épp a Sum 41 társaságában játszottak az Arénában, önállóan koncerten pedig 2017-ben láthattuk őket a Budapest Parkban, ahová az akkor 15 éves No Pads, No Helmets… Just Balls című lemezükkel érkeztek.

A zenekar tavaly jelentette meg hatodik, Harder Than It Looks című lemezét, amely hozza a megszokott, pörgős Simple Plan energiákat, a dalokkal visszatértek a banda zenei gyökereihez. A lemezfelvezető The Antidote megjelenésekor is így mesélt a zenekar:

„A dal a klasszikus Simple Plan-hangzásunkhoz nyúl vissza, de egy modern csavarral. Minden olyan elemet
tartalmaz, amit a rajongóink szeretnek és elvárnak a zenekartól: egy nagy, energikus refrént és őszinte, szívből jövő dalszövegeket, amelyek az életről és a mindannyiunk előtt álló küzdelmekről szólnak”
.

Simple Plan - The Antidote (Official Music Video)

A csapat számára a legfontosabb a személyes kapcsolat a közönségükkel. A közvetlen kapcsolat mellett tevékenyen is igyekszenek segíteni a közösségen, ezért 2005-ben létrehozták a Simple Plan Alapítványt, amely arra összpontosít, hogy visszaadjon a közösségnek és bemutassa a zene erejét, mint olyan kiváltságos eszközt, amely segít megtalálni a rászoruló fiataloknak a szenvedélyüket az életben. A Simple Plan éppen ezért minden koncertjegy árából 1 dollárt az alapítványnak adományoz.

A line up is teljes, a Zebrahead is fellép majd.

A koncert eseménye: https://www.facebook.com/events/633024972166229