A Foo Fighters kezdetben nem nekem szólt, sőt igazából – bár grunge rajongónak tartom magam – a Nirvana sincs benne a TOP3-ban. Ennek ellenére Dave Grohl mindig szimpatikus volt. Aztán a 2011-es Wasting Light lemez annyira beütött, hogy évekig ki sem került a kocsi CD-tárjából. Aztán a Rockin’1000-re adott “válasza”, az a hozzáállás rajongóikhoz csak […]
Mindig is szerettem az Aebsence-t. Az Unusual lemeztől kezdve követem a pályájukat, és a bandát a megfontolt haladás jellemezte. Ezen Péter el is poénkodott, kellő öniróniával léptünk túl azon a tényen, hogy a csapat 27 éves fennállása alatt novemberben még csak a negyedik albumot jelentette meg. No, de milyen lemezt! A 2022-es évben – számomra […]
ZEDMIND névre hallgat az instrumentális experimental-progmetal szólóprojekt, melynek első nagylemeze jelent meg nemrégiben. Ez egy jóval nagyobb volumenű anyag, mint a 2016-os minialbum volt. Hegyaljai-Boros Zoltán multihangszeres, producer válaszolt a kérdésekre, aki ezt a one-man projektet üzemelteti, személyben írja, keveri, mastereli a zenét.
December 14-én jelenik meg a budapesti CLUE Intrinsic című új nagylemeze. Az alternatív-metal / psychedelic-grunge halmazba sorolható trió Samsara dala itt és most debütál, a Fémforgácson.
„A Samsara jól jellemzi a lemez egészét, ahogy a kemény zenei alap keveredik a pszichedelikus lebegéssel. Talán épp ezért lett a lemez nyitó száma. Szövegileg az élet körforgásáról és a létezés illúziójáról szól, annak felismeréséről, és a tudatosság fontosságáról. A dal címe egy szanszkrit kifejezés. A megszületett számára biztos a halál, a holt számára pedig a születés.” (Bhagavad-gítá 2.27.)” – mondja Snopper Kiss Péter énekes-gitárosa.
CLUE - Samsara (2022)
A CLUE 2018-ban jelentkezett utoljára kiadvánnyal. A banda azt tervezte, hogy -ahogyan a 2012-es indulás óta minden második évben-, 2020-ban is kijönnek majd egy új anyaggal, de a Covid közbeszólt. Azóta néhány fellépésük mellett lement egy közönség nélküli koncertjük a Kulisszák mögött az A38 hajón című műsor keretében a Petőfi TV-n, a banda pedig a halkabb időszakot kihasználva folyamatosan érlelgette, csiszolgatta legújabb dalait – trióban. A zenekar a 2016-os SunCult lemezt követően vált háromtagúvá, és kezdett el egy gitárral dolgozni. Az Intrinsic dalai már ebben a felállásban íródtak, ennek köszönhetően a zenekar állítása szerint „a korábbiaktól sokkal nyersebb, direktebb, keményebb anyag született”.
Snopper Kiss Péter gitáros-énekes, Nedoluha György basszusgitáros és Erdei Attila dobos elsősorban a lemez sokszínűségét emeli ki:
„A prog bandák hangulatiságától a hard rock dallamosságán és a grunge borultságán át a death metálos zúzásig sok minden történik a lemezen, ami korábban nem volt ránk jellemző. Meg akartuk haladni magunkat és úgy érezzük, sikerült is kilépni az árnyékunkból.”
A teljes anyagot a metal.hu teszi majd elérhetővé a nagyközönség számára. A lemez borítóját Havancsák ‘Hjules’ Gyula készítette.
December 6-án érkezik az énekes-dalszerző Chris Cornell első részletes életrajza. A Rohadtul isteni az összetett személyiségű, rejtélyes Chris Cornell életének teljes története: egy alulról érkezett, a középiskolát félbehagyó, a washingtoni Seattle-ből generációja egyik leghatalmasabb énekes-dalszerzőjévé és szószólójává vált előadó lebilincselő sztorija. A kötet az őt jól ismerők és a vele dolgozók közreműködésével, Cornell saját szavaival kiegészítve részletesen mesél a halhatatlan Soundgarden felemelkedéséről, ahogy az 1980-as évek underground posztpunk világából a ’90-es évek populáris kultúrát domináló ereje lettek a Pearl Jam, az Alice In Chains és a Nirvana mellett.
A seattle-i rockújságíró, Corbin Reiff emellett Cornell lendületes szólókarrierjét és az Audioslave-ben töltött éveit is áttekinti, részletesen kitér az énekes szenvedélybetegségekkel vívott kemény harcaira, és persze az őt híressé tevő zenekar túlfűtött újjáalakulására is – mielőtt mindez oly tragikus véget ért.
Olyan művész története ez a könyv, aki világszerte milliókat megérintő dalokba öntötte saját belső vívódásait. Elmeséli, miként vált Chris Cornell a zenei színtér egyik leghatalmasabb bálványává.
Egy igen hosszúra nyúlt, és különféle nehézségekkel terhelt időszak után végre elkészült a Maeotis első lemeze. Az album még kiadásra vár, azonban a nyitódalhoz készült klip már most megtekinthető.
A Zúgó nyilak szövege annak a sorsdöntő ütközetnek az emlékét kívánja felidézni, melyet ma pozsonyi csataként ismerünk. 907 nyarán a Keleti Frank Birodalom főként bajor katonák alkotta serege indult meg a Magyar Fejedelemség ellen. Eleink nomád harcmodorukkal hatalmas csapást mértek a támadókra, a csatát követően pedig több mint 100 évig nem lépett nyugati irányból ellenséges sereg magyar területre.
Maeotis – Zúgó Nyilak (Hivatalos videoklip / Official music video)
A korábban már közzétett lemezelőzetes dalokról a zenekar szerint a következőket érdemes tudni:
„Az Élő zsarátnok szövege egy történetet mesél el a kereszténység felvételét követő időkből, amikor az ősi hitet és szokásokat megtartó személyek üldözötté váltak. A dal egyben emléket szeretne állítani azoknak a táltosoknak, regösöknek és gyógyítóknak, akik áldozatul estek az erőszakos hittérítésnek.
A dal őseink téltemető ünnepélyéről szól a Tavaszünnep, melynek bizonyos elemeit a néphagyomány is megőrizte. Ismereteink szerint a tavaszi nap-éj egyenlőség különös jelentőséggel bírt a nomád népek körében, és egyben az új év kezdetét is jelentette számukra.„
A 2018-ban alakult Earlybird zenekar a hamarosan megjelenő első nagylemezéről a nyáron a PetőfiTV-n debütált Vért a vízzel után egy újabb tételt mutat be. A szöveges videóval megtámogatott Leszakadt hidak a hasonlóan a korábbi dalhoz egy lendületes, ugyanakkor dallamos post-rock szerzemény, ami a belső világunk problémáit boncolgatja.
„A Leszakadt hidak valójában a feszültségek zenén keresztül való feloldásáról szól. Számunkra a zene sok problémát és nehéz élethelyzetet könnyebbé tud tenni, „csak” figyelnünk kell rá, hogy ez megvalósuljon. Illetve ebben a dalban is spoken word-be öntöttük a gondolatainkat, ami sajátos jellemzője a zenekarnak.” – mesélik az új dalról.
A zenekar egyébként a DIY szellemében működik, maguk készítik a felvételeket és a grafikai munkákat és a videókat is.
A hazai gyökerű, ám Németországban alkotó Isn’t zenekar a nyáron megjelent Leave Our World c. EP címadó dalára forgatott klipet. A projektből igazi csapattá vált Isn’t túl az első koncerteken ezzel a jól sikerült baljós hangulatú videóval újabb szintet lépett. A banda vezetője, Sivák Krisztián így foglalta össze a forgatás tapasztalatait:
„A forgatás időpontja rizikós volt, előbb lemondták a helyszínt, majd a felvétel időpontja is kérdésessé vált, még az is esélyes volt, hogy csak jövőre tudjuk leforgatni. Szerencsére a kamerásunknak felszabadult egy pénteki napja, így a forgatás előtt két nappal kellett mindent újra szervezni. Feszes tempó volt, de a lényeg, hogy sikerült. Minden jelenetet egy azon az estén kellett felvenni, így belecsúsztunk egy laza 10 órás melóba, de szerintem megérte. Óriási buli volt, mindenki nagyon jól érezte magát. Nagyjából tudjuk tartani az ütemtervünket és a következő klip a Drowned-é lesz, tavasszal. Addig is dolgozunk tovább a következő 5 dalos kis lemezen, illetve készülünk a koncertekre.”
Idén tíz éves a CLUE, ehhez a jeles alkalomhoz pedig új anyag dukál. A Snopper Kiss Péter – ének/gitár, Nedoluha György – basszusgitár és Erdei Attila – dobok felállású csapat utoljára a 2018-as Triptychon EP-vel adott életjelet. Most azonban felgyorsulnak az események még idén kihozzák a tíz dalt tartalmazó Intrinsiclemezt a metal.hu gondozásában. A lemezborító Havancsák „Hjules” Gyula munkája.
Ugyan a csapat 2020-ra tervezte a lemez kiadását, hiszen a dalok már 2019-ben kész voltak, de a járványhelyzet miatt elhalasztották.
„Decemberben [2018 – a szerk] megnyertük a Rockbook rockmagazin első országos online tehetségkutatójának első helyét a Triptychon EP-vel, és 2019-ben el is készült az egész nagylemez anyaga. Azt gondoltuk 2020-ban – ahogy 2012 óta minden páros évben jelentkeztünk valamilyen anyaggal- jöhet a megjelenés, ekkor szólt közbe a Covid.
Jobb híján csiszolgattuk, érlelgettük a lemez dalait… Néhány koncert azért ebben az időszakban is akadt, valamint lement egy közönség nélküli koncertünk a Kulisszák mögött az A38 hajón című műsor keretében a Petőfi TV-n. A stúdió munkálatokat már lassan két éve elkezdtük, úgyhogy semmivel sem kapkodtunk, elengedtünk minden határidőt… Pontosabban újabb határidőt találtunk, méghozzá a 2022-ben épp aktuális tíz éves jubileumát a csapatnak.”
CLUE - White Clown (2022)
A lemezt elsőként a White Clown-hoz készített videóval vezeti fel a zenekar.
„A koncertek utáni visszajelzések alapján a White Clown egy sokat méltatott tétel. Bár a Covid előtt kész volt már, akár a karantén időszakra is rímelhetne a szövege.” – mesélt a dal hátteréről Snopper Kiss Péter.
„Egy ember soha és sehol nem veszhet el annyira, mint önnön magányos agyának végtelen, bonyolult folyosóin, ahová senki sem nyúlhat utána, ahonnan senki sem szabadíthatja ki.”Isaac Asimov
S hogy mi várható az albumtól. Néhány gondolat a zenekartól:
„A 2016 SunCult lemezt követően váltunk trióvá, s kezdtünk egy gitárral dolgozni. Az Intrinsic dalai már így íródtak, ennek köszönhetően egy, a korábbiaktól sokkal nyersebb, direktebb, keményebb anyag született. Nagyon gitáros megközelítésű, nagyon riff-központú a lemez, a dalok terén pedig kifejezetten cél volt, hogy rövidebbek legyenek, mert ez motiváló újdonságot jelentett. A szikár alapokra nagyon dallamos énektémák és finom, éteri samplerek kerültek, így egyik szempontból sokkal diverzebb a hangkép, másik oldalról hangulatilag nagyon is homogén.
Semmilyen ötletnek nem szabtunk határt! A prog bandák hangulatiságától, a hard rock dallamosságán vagy a grunge borultságán át a death metálos zúzásig sok minden történik a lemezen, ami korábban nem volt ránk jellemző. Meg akartuk haladni magunkat, s úgy érzem sikerült is kilépni az árnyékunkból.”
A párizsi Houle egy 2021-ben alakult dallamos black metal-t játszó zenekar. A LADLO-nál egy hét múlva érkezik első lemezük, amelyen szerzeményeikben határozott riffeket és elbűvölő dallamokat ötvöznek. Étvágygerjesztőnek itt az album második dalának szöveges videója.
Houle - Au loin la tempête (Lyric video)
A zenekar bandcamp oldalán a nyitó tétel is meghallgatható. Ugyanitt a csapat így mutatkozik be:
„Az óceán és a tengeri világ engesztelhetetlen nagyszerűsége által ihletett csoport az embert az őt meghaladó és felülmúló természeti erőkkel szembesíti. Ez egy olyan utazás, ahol mindenkinek meg kell küzdenie a káosszal és az ismeretlennel, hogy megtalálja az úti cél nyugalmát.”