Csillagpor című új dalának vizuális videójával jelentkezett a metalcore/modern metal vonalas Colmena zenekar.
„Nagyon régóta lapult nálunk a fiókban ez a szerzemény, és elképesztően izgatottak vagyunk, hogy végre megmutathatjuk nektek. Messze az egyik legőszintébb dal, amit valaha írtunk – nem véletlenül vártunk vele ennyit. Ráadásul nemcsak a zenében, hanem a formátumban is hoztunk egy kis csavart, amit még nem láttatok tőlünk.”
Nyáron jelent meg a Colmena zenekar második nagylemeze Hazajutok címmel. A Besnyő Gabóval közösen készített Akármerre mész című dal klipjét már ismerheti a közönség, most pedig a lemez egyik legszemélyesebb hangvételű dalához, az Ígéremhez forgatott videót a csapat. A dal Bagdi Balázs énekes édesanyukájának íródott, de minden anyukához is egyaránt szól. Balázs így jellemezte a dalt:
„Régóta rágták a fülem, hogy szülessen egy dal az Édesanyáknak. Hát most éreztem, hogy itt az ideje. Ha a 3:32 című dalnak úgy van vége, hogy vesztettél, akkor itt mindenképpen azt mondom, hogy nyertem. Nagyon családcentrikus voltam mindig is, rengetegszer az otthon, ami kihúzott a rosszból. Ebben az időszakban pedig hatványozottan nőtt ennek az egésznek a szerepe, így nem kicsit kívánkozott már ki belőlem egy ilyen. Egy édesanyának pedig, sosem lehet elég hálás az ember az élete során. Ez valamiféle minimális kis tisztelgés, szeretetkinyilvánítás a drága anyukák felé, és Ígérem nem győz az a bizonyos másik felem.„
A békéscsabai Colmena a második albumát a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának segítségével készítette el. A tavasszal megjelent Hazajutok album kapcsán az alapító Szabó fivérekkel a zenekar sztoriját is végigvettük és megmutatták kedvenceiket és hogy milyen bandák hatottak rájuk. A srácokkal érkezett a menedzserük, Pásztor Csaba, azaz Kieron, akit ismerhettek a Fáklya Rádióból is a Rockvilág.hu mellett. A következő adásban a […]
Az Angertea 1996 óta a hazai metal underground megkerülhetetlen zenekara. A frontember Mihály Gergő hozta el kedvenceit és a zenekari aktualitások mellett persze a friss Teaplant Studio Sessions projekt is szóba került. Ha lemaradtatok az adásról itt a lehetőség a pótlásra. A következő héten a Colmena zenekar érkezik a stúdióba. Szeptember 18-án 20:00-kor várunk a Fáklya Rádióban.
Kezdjük a bemutatkozással! Péter: Sziasztok! Mi vagyunk a Colmena zenekar Békéscsabáról. István: A 2017-ben alakult zenekarból már csak hárman vagyunk, mint alakító tagok. Bagdi Balázs – ének, Szabó Péter – gitár, aki egyben a testvérem is. 2021-ben csatlakozott hozzánk előbb Schmidt Ferenc – gitár és Kobela Ákos – dob. 2018-ban kihoztátok a bemutatkozó lemezt. Annak […]
Hazajutok címmel jelent meg a metalcore/modern metal vonalas békéscsabai COLMENA zenekar második lemeze.
„Eljött ez a nap is, hogy megosszuk veletek a második lemezünket! Az egész tavalyi évünk munkájának az eredményét hallhatjátok a mai naptól az összes streaming platformon!
Amikor megnyertük a Petőfi Kulturális Ügynökség által kiírt Nagylemez programot, nagyon izgatottak voltunk. Nagyon örültünk, hogy István Simon kezei alá kerültünk, mert tudtuk, hogy Simi biztos magas szintre fogja emelni ezt a produkciót. Minden egyes percét imádtuk, amit a stúdióban töltöttünk, egy örök élmény marad számunkra. Nem tudnánk kiemelni egy dalt sem, hogy a kedvencünk, mert mindegyik a szívünkhöz nőtt.
Szeretnénk megköszönni a két vendég előadónak, a csodálatos Besnyő Gabónak (Nova Prospect) és az aranytorkú Gordán Juliannak (Phrenia), hogy elfogadták a felkérésünket. Szerintünk az eredmény nagyon erős lett, de ezt majd ti eldöntitek!
Egyenlőre még csak a streaming felületeken tudjátok hallgatni a dalokat, mert szeretnénk minden dalhoz videó anyagot készíteni, amiket a nyár folyamán fogunk felvenni és még idén ki is dobni őket!
3:32 címmel egy vadonatúj, sorban a negyedik Single-jét jelentette meg hamarosan megjelenő nagylemezéről a COLMENA.
A Hazajutok címen, a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának keretén belül készülő, tíz dalos album első nyolc tétele, noha eredetileg nem így tervezte a zenekar, de egy konceptalbum formáját vette fel. Bagdi Balázs énekes elmúlt két évébe, lelkivilágába, sebeibe, fájdalmaiba enged betekintést, melynek középpontjában a címadó, Hazajutok áll. Hiszen mint olyan, a családhoz, barátokhoz való hazajutás, az élet minden negatív szegmensében, egy pozitív energiákkal bíró, állandó pont. Az e körüli nyolc dalos utazásnak a legfrissebb, szöveges videóval megjelenő tétele a 3:32. Érdekes címét pedig onnan kapta, hogy pontosan ennyit mutatott hajnalban az óra, mikor Balázs befejezte a dalt.
COLMENA - 3:32 (HIVATALOS SZÖVEGVIDEÓ 2023)
Az Utóirat és az Inszomnia című dalok, amik nem kapcsolódnak a másik nyolc szerzemény koncept jellegébe, még a Nagylemez pályázat megnyerése előtt íródtak, de természetesen ezek is helyet kapnak majd a lemezen. Az albumról mind a tíz tétel klippel, vagy szöveges videóval jelenik majd meg. A teljes lemez június 4-én lesz elérhető minden digitális platformon. Az eddig megjelent dalok: Utóirat: https://youtu.be/FcFyMnYwaRQ El is tűnhetnék: https://youtu.be/-vvjVDa_wvQ Inszomnia: https://youtu.be/BRC3PN6jKDs
Utóirat címmel jutatta el hozzánk új szöveges videóját a Békéscsabai modern metal vonalas Colmena. A dal a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával készült el
„Ez a dal a következő láncszeme az albumnak, amit folyamatosan osztunk meg veletek!„
COLMENA - UTÓIRAT (HIVATALOS SZÖVEGVIDEÓ 2023)
Tavaly év végén megjelentetett El is tűnhetek című daluk hivatalos videóját itt nézhetitek meg.
Inszomnia címmel mutatta be új dalának videóját a hazai modern metal / metalcore / scream vonalas Colmena. A zenekar 2017-ben alakult, név egy spanyol kifejezésből ered, melynek a jelentése kaptár. Eddig két kislemezt és egy nagylemezt hoztak. Jelenleg második nagylemezük anyagán dolgoznak, melyeken picikét más zenei vizekre is merészkednek.