Címke: End of Paradise

END OF PARADISE – ÚJ FEJEZET KEZDŐDIK

A képen koncert, hangszer, muzsikus, előadás láthatóElőfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen.

Nemrég Egy meghatározó korszak zárult le a hazai power/HM csapat, az End Of Paradise életében, amikor Tóth László István, a csapat egyik alapítótagja, múlt hónapban elbúcsúzott a zenekartól. Több mint egy évtizednyi közös zenélés után hozta meg ezt a döntést.

„Azt éreztem, hogy ha nem tudom teljes erőbedobással csinálni, akkor nem fair sem magammal, sem a zenekarral szemben” – fogalmazott. A búcsú ellenére a barátság megmarad.

A változás azonban egy új fejezet kezdetét is jelenti. Az új gitáros az a Futó Zsolt lett, akit a Radzeer, és a Bermuda RockbanD rajongói már jól ismerhetnek, emellett a Mad Rocks gitárosaként is aktív.

Munkácsi Tamás így nyilatkozott róla: „Zsoltit már régebbről ismerem, több koncertünkön is ott volt, dumáltunk gitározásról, zenekarokról stb. Tudtam, hogy tehetséges, motivált, fiatal metál fanatikus. Be is bizonyította ezt, hiszen nagyon hamar megtanulta a műsort, erről ti is meggyőződhettek május 23-án Budapesten a Dürer kertben.”

End Of Paradise - Arcok mögött (hivatalos videoklip / official music video)

A csapat számára az új tag érkezése nemcsak friss energiát, hanem új lehetőségeket is hozott. Mivel Zsolt egy olyan időszakban csatlakozott, amikor az End Of Paradise még aktívan dolgozik a következő albumon, így lehetősége nyílik arra, hogy részt vegyen a dalok formálásában. A 2023-as Nézz ránk lemez magasra tette a lécet, amelyet szeretnének az új anyaggal túlszárnyalni a zenekar tagjai. A dalok és demók már készülnek, a felvételek pedig a tervek szerint 2026. elején kezdődnek meg Sopronban, az MD Stúdióban. Itt ismét Schmiedl Tamással (Moby Dick) fognak dolgozni. Természetesen addig sem tétlenkednek: az elkövetkező hónapokban számos koncert vár rájuk, ahol már az új felállásban állnak színpadra. A rajongók több városban is találkozhatnak velük, a ma esti Dürere Kertes (fellép még a Salvus és a Flout) bulitól kezdve Szombathelyen, Nagyatádon, Párkányban és Székesfehérváron át egészen Dunaszerdahelyig.

A csapat tehát nemcsak egy új gitárossal gazdagodott, hanem egy lendületes időszak küszöbén áll. Következő koncertjeik:
2025.05.23. Budapest – Dürer kert
2025.05.31. Szombathely – Végállomás
2025.06.07. Öttevény – Ött Rock Feszt
2025.07.12. Nagyatád – XIII. Motorock
2025.08.01. Jánossomroja – Rock Aid Feszt
2025.08.16. Bakonysárkány
2025.08.22. Székesfehérvár – Fehérvár Feszt
2025.08.23. Párkány (SK) – V2 Rock Pub

End Of Paradise – Arcok mögött – új videó

Október 27-én jelenik meg a heavy/power metal vonalas End Of Paradise ötödik nagylemeze Nézz ránk címmel. A korongon a két frontemberes felállásban 10 vadonatúj dal található, amiről máris itt van Arcok mögött daluk hivatalos videója.

End Of Paradise - Arcok mögött (hivatalos videoklip / official music video)

A lemezbemutatója a megjelenés napján, október 27-én a Barba Negrában lesz, ahol is a Stardust vendégeként játszanak, a Motörhead-tribute banda, a Mürderhead társaságában. Lemezük korábbi videója a Hol van itt nézhető meg.

End Of Paradise - Hol van (Hivatalos videoklip)

End Of Paradise – Nézz ránk

(H-Music)

1. Hol van

2. Nem változom

3. Arcok mögött

4. Égbe szórt imák

5. Főnix

6. A világ peremén

7. Benned él

8. Nézz ránk

9. Útvesztő

10. Lelked lelkemmé vált

End Of Paradise – interjú a Barba-koncert előtt

A 2023. október 27-i rock’n’roll+heavy/power metal+heavy rock/melodic metal/AOR est egyik fellépője az End Of Paradise. A zenekar felálása: Lévai Sándor és Feltein “Zombi” Attila – ének, Menyhárt Mihály – basszusgitár, Munkácsi Tamás és Tóth László István – gitárok, valamint Németh Dénes – dob. A koncertre készülésről a friss lemezének megjelenése előtt álló csapat részéről Sanyi és Tamás avatta be a Fémforgácsot a részletekbe. Készültök egy nagy bulira […]

Tovább »

Stardust lemezbemutató – interjú

Stardust Flyer 20231027 Barba

Egy újabb izgalmas hármas bulira kerül sor 2023. október 27-én, a Barba Blue Stageben. Ezúttal a dallamosabb, még valamiképp underground hazai zenekarok fellépésével. A három banda, a Mürderhead, az End of Paradise és a Stardust egészen eltérő pályán jár. Utóbbi két banda lemezbemutatóra készül. A melodic metal, AOR és heavy rock stílusban nyomuló Stardust az […]

Tovább »

FEZEN 2023 – Egy vélemény: jó volt!

A FEZEN 2023-as rendezvény első fellépőinek bejelentései során több ismerősöm, akikkel a rock és metal széles palettáján rendre hasonló koncertekre járunk, fanyalgott. Meglehet, hogy a FEZEN elkényeztetett minket az előző években és ezért az egyébként nem sokkal korábban hazánkban fellépett HammerFall és Helloween ezért nem voltak elég húzó nevek a metal fanoknak. Az ezek mellett […]

Tovább »

End Of Paradise – FEZEN 2023

End Of Paradise FEZEN 2023

Nagy érdeklődéssel vártam az idei FEZEN 2023 első napját. Hetekkel korábban derült ki, hogy az Első Nap Első Fellépője az heavy/power metalt játszó székesfehérvári End Of Paradise. Több okból is ideje volt már, hogy a nem csak országossá, de nemzetközivé nőtt FEZEN Feszttiválon színpadra kerüljenek. Egyszer már volt erre lehetőségük, tán ugyanígy a Fezen Csarnokban, […]

Tovább »

Fekete Pont/Rock-Out/End Of Paradise – koncert a fehérvári Nyolcasban

Ismét remek koncerteken vettem részt a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben. (2023. május 13-án) A budapesti Fekete Pont, majd a szintén fővárosi Rock-Out lépett fel, az estet záró fehérvári End of Paradise előtt. Előző este a viharos idő elmosta az End of Paradise fellépését a több napos várpalotai zenei fesztiválon, noha közvetlenül a tervezett műsoruk után már […]

Tovább »

End Of Paradise – Interjú a 15 évről

Nagyszerű dolog, amikor egy zenekar már évtizedet meghaladó időtávlatból tud visszatekinteni arra, hogy honnan indult és hová jutott. A zenei stílus népszerűségi csúcsán álló bandák mögött évről-évre ott sorakoznak az underground feltörekvők. Néha, mondjuk évtizedenként egyiknek-másiknak sikerül is a nemzetközi nagyszínpadokig eljutni, ahogy (messzebbről nézve) a Helloween utána HammerFall, a Freedom Call, majd a Sabaton […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e15

Femforgacs podcast

A harmadik évad 15. adása épp a munka ünnepére esett, ráadásul most ismét Winci kollégával érkeztünk a stúdióba. A mostani adásban immár másodszor merültünk alá közösen az undergroundba. A honi és a nemzetközi színtér fiatal és rutinos öreg rókái is helyet kaptak a műsorban, aminek a gerincét ugyan a hagyományosabb metal adta, de azért kikacsintottunk […]

Tovább »

End Of Paradise – Hírek az 15. évfordulóról!

A különféle hírcsatornákon már felsejlett, hogy új dalokon dolgozik a frontján két énekessel felálló End Of Paradise. A power metal zenekar gitárosa és egyik dalszerzője, Munkácsi Tamás így foglalja össze a közelgő eseményeket és a készülődést: „Az idei év több okból is különlegesnek ígérkezik. Egyrészt végre-valahára, napokon belül megkezdődnek a legújabb nagylemezünk hangszeres felvételei (természetesen Sopronban az MD Stúdióban), másrészt pedig tizenötödik (15.!) életévéhez érkezett a zenekar! A már hagyománynak tekinthető szülinapos koncert sem fog elmaradni. 2023. év végére várható a reményeink szerint meglepetésekben bővelkedő bál. A nyár folyamán ismételten készülünk majd akusztikus előadással is a különlegességek kedvelőinek.

End Of Paradise - Égbe szórt imák (Hivatalos videoklip)

„A készülő lemez zeneileg az eddigi talán legkomplexebb anyagunk lesz. Zeneileg legalábbis mindenképp, nagyobb hangsúlyt kaptak a modernebb témák és a döngölős-headbangelős megmozdulások. A szövegekről egyelőre csupán nagyvonalakban tudunk nyilatkozni, szóba kerül minden, ami mozgatja a képzeletünket: küzdelem a belső sötétséggel, és persze a külsővel is, a sorssal kapcsolatos elmélkedések már-már elcsépelt, az elengedhetetlen útkeresés; önmagunk és mások megismerésére inspiráló sorok. Egy videoklipet is forgatunk, újra együtt dolgozunk Gáspár Gergely barátunkkal, aki a Hol van videóját készítette.

End Of Paradise - Hol van (Hivatalos videoklip)

Fellépéseink folyamatos szervezés alatt. Ami– részünkről – már kőbe vésetett, az alábbi időpontok és helyszínek:

Irány a helyszín!

123