Szerző: Armand

Celestial Wizard – Lemezelőzetesek

A Celestial Wizard 2018-ban tűnt fel a coloradói metal színtérén, és azóta annak egyik jelentős zenekarává nőtte ki magát. A banda jelenleg harmadik lemeze, a Regenesis kiadására készül, ami július 11-én jelenik meg a Scarlet Records gondozásában. Elmondásuk szerint ez a lemezük „minden eddiginél szélesebb, dinamikusabb élményt kínál.”

A lemezről elsőként Pale Horse daluk hivatalos videója került bemutatásra, amit a napokban kiadott She Is The Blade című kislemezes daluk követ. Mind a kettőt az alábbiakban érhetitek el.

CELESTIAL WIZARD - Pale Horse (Official Video)

Borracho – Az Amerikai álom

Az amerikai heavy/stoner riff-mester, a Borracho augusztus 8-án adja ki hatodik albumát a Ripple Music gondozásában. Hét dalos Ouroboros című lemezükről elsőként a dögös riffelésű Vegas, Baby című daluk hivatalos videója nézhető meg.

2025-ben a Borracho visszatér hatodik lemezével. Az Ouroboros az ősi alkimista folyamatos átalakulás koncepcióját vizsgálja, a kortárs társadalmi problémákra alkalmazva. A lemez dalról-dalra olyan problémákat vet fel, mint a mentális betegségek, az autoriter brutalitás, az automatizálás és a kultúra romlása, és egy olyan képet fest, amelyben az emberiség önmagát vezeti romlásban.

A lemez első előzetese itt van Vegas, Baby videónk, amit nem igazán kell magyarázni. A Bűn Városát csak is Amerika teremthette meg. Hol máshol van olyan hely, amely a függőséget szolgálja? A szerencsejáték és a fizetős szex függőségében, de az amerikai materialista életmódban is, ami miatt az emberek mindent kockára akarnak tenni egy esélyért az Amerikai álomra. De a ház mindig nyer.”

Borracho - Vegas, Baby - Official Video

Ambush – A ’80-as évek heavy metaljának letisztult, hősies hangjai

A tradicionális heavy metalt játszó svéd Ambush szeptember 5-én, a Napalm Records gondozásában adja ki Evil In All Dimensions címet viselő negyedik lemezét. A kilenc dalos album a ’80-as évek heavy metaljának letisztult, hősies hangjait hozza vissza, amiről máris itt vannak címadójuk, valamint Maskirovka daluk videói.

AMBUSH - Evil In All Dimensions (Official Video) | Napalm Records
AMBUSH - Maskirovka (Official Video) | Napalm Records

OWLS – Éjszakai ragadozó madarak

A francia multi-instrumentalista Romain Nobileau vezetésével működő avant-garde black metal szólóprojekt, az OWLS június 6-án adta ki debütáló, Une Toile De Plus À Brûler című anyagát. A négy tételes album témákra koncentrál, mint a természet tisztelete, az idő múlása, a sötét romantika és a művészetek. Mindezt az éjszakai ragadozó madarak metaforáján keresztül illusztrálva, akik a bölcsesség, a szabadság és a tudás szimbólumai.

OWLS - Une Toile De Plus À Brûler (Full EP)

Inhuman Condition – Ez az album is brutális lesz

Mind Trap címmel június 27-én, vagyis most pénteken jelenik meg az Inhuman Condition harmadik albuma. A floridai death metal krémjét tömörítő banda Terry Butler (Obituary, ex-Death, ex-Massacre, Six Feet Under) basszusgitáros, Jeramie Kling (Venom Inc., The Absence, Goregäng) énekes/dobos és Taylor Nordberg (ex-Massacre, The Absence, Goregäng) gitáros kilenc dalos lemezéről eddig három videójuk került bemutatásra.

Inhuman Condition - The Betterment Plan official video
Inhuman Condition - Face For Later official video
Inhuman Condition - Severely Lifeless official video

Corpse Fortress – The Undead – bemutatkozó videó

A Corpse Fortress egy női-frontos OSDM banda Fokvárosból (Dél-Afrika). A banda a napokban mutatta be első kislemezes dala, a The Undead szöveges videóját. A zenekar idén április elején alakult meg, tagságát a helyi metal színtér ismert alakjai, név szerint: Jo-Marié du Plessis énekes (Junkyard Lipstick, Bloodbarf, Testosteruins, TerroRaze), Adri Jordaan basszusgitáros (Killatoria, Maximum Carnage, Scroll of Thoth, The Warinsane), Thaaqib Edwards, aka Gibbs és Kyle Maloney gitárosok, valamint Joshua Haller dobos (Reverse The Sands, Betray The Emissary, Treehouse Burning) alkotja.

CORPSE FORTRESS - THE UNDEAD (Official Lyric Video)

Vinnum Sabbathi – Zenei űrexpedíció

Intersatelital címmel június 17-én jelent az instrumentális sci-fi stoner/drone/doom metalt játszó mexikói Vinnum Sabbathi új albuma.

Az Intersatelital a Vinnum Sabbathi új hangzásbeli felfedezése, amely a bolygónkon túli űr terjeszkedését és meghódítását célzó küldetéshez létrehozott gépek és emberek közötti kapcsolatot öleli fel, különös tekintettel Mexikó egy sorsdöntő pillanatára.

1985-ben két műholdat (a Morelos I-t és II-t) állítottak pályára a NASA STS-51-G és STS-61-B missziói keretében. Ezek a műholdak kulcsfontosságúvá váltak a mexikói területen zajló kommunikáció fejlesztése szempontjából. Az STS-61-B küldetésben részt vett az első mexikói űrhajós, Dr. Rodolfo Neri is, aki számos kísérletet hajtott végre pályára állva, valamint fotókat készített az országról az űrből, és mindezzel Mexikó a technológia és a kommunikáció új korszakába lépett.

Zenei tanúbizonyság a múlt század bonyolult ember-gép bajtársiasságáról.

Vinnum Sabbathi - Intersatelital (Full EP)

Imha Tarikat – Mérget köpünk ki, hogy megtisztítsuk szívünket

Negyedik albumát adta ki a német black metal zenekar, az Imha Tarikat. 11 vitriolos, nyers haraggal és égető gyűlölettel teli dalt tartalmazó Confessing Darkness című albumuk június 20-án jelent meg a Prophecy Productions gondozásában. 

Ez az album az érzelmek és azon cselekedetek legmélyebb árnyalatait dokumentálja, amelyeket mindannyian elrejtünk. Abban a hitben készítetteük, hogy egyetlen titok sem maradhat benn, és mérget köpünk ki, hogy megtisztítsuk szívünket. Hallgassátok, ahogy dühösen, rosszindulattal, bánattal és odaadással valljuk ezt be. Arra buzdítunk benneteket, hogy gyűjtsétek össze az erőt, hogy ugyanezt tegyétek.

Imha Tarikat - Confessing Darkness (Full Album Premiere)

Bloodride – Káosz, izzadtság és minden más

Ötödik lemezének kiadására készül a finn thrash metalos Bloodride. Deafening című albumuk június 25-én fog megjelenni a Wormholedeath Records kiadásában, amiről máris itt vannak Erase and Replace és Come In Peace dalaik videói.

Bloodride - Erase and Replace (official music video)

Bombaerős riffekkel, méreggel átitatott vokálokkal és a modern haladás illúziója elleni kíméletlen támadással ez a szám egy teljes gázzal érkező ütés a rendszerre. A Tomi Niemelä által vágott, a Thrashing Madness nyers élő felvételeit tartalmazó videó egyenesen a pitbe hajít – káosz, izzadtság és minden más közé.” – olvasható kiadójuk közleményében.

Bloodride - Come In Peace (official music video)

Bloodride – Deafening

(Wormholedeath Records)

1. Sardonic Grin (Intro)

2. Kill without Hate

3. Come in Peace

4. Hindsight Einstein

5. Ashes Remain

6. Holy Simplicity

7. King of Pain

8. The Dark Triad

9. Simply Complicated

10. Death Sentinel

11. Erase and Replace

12. Fear Cage

Spectral Despair – Perpetual Motion – lemezelőzetes videó

Tavalyi demója után (erről Kicsi a bors EP válogatásunk 215. epizódjában írtunk) első lemezének kiadására készül a hazai death/doom vonal egyik új zenekara, a Spectral Despair. Az magyar underground metalszíntér jól ismert alakjait tömörítő csapat lemez első előzeteseként The Perpetual Motion című videóját juttat el hozzánk.

A készülő új lemezünk egy meghatározó dalához Smara Kand és csapata készített igazi old-school videót, ami egyszerre idézi a 90-es évek DIY zenekari videóit és a klasszikus Hammer Horrorok lassú, misztikus világát. Az entrópia konstants, de attól még minden percben tövig nyomjuk a gázt!

Spectral Despair - The Perpetual Motion