Szerző: Armand

Decomposed – továbbra is kegyetlen

Október 3-án jelenik meg a death metalos Decomposed harmadik albuma, a Winter.

„A Wither egy kegyelmet nem ismerő, riff-központú svéd death metal, ami büszkén lép a műfaj óriásainak Dismember, Entombed, stb. nyomába.”
– olvasható kiadójuk, a mexikói székhelyű Chaos Records közleményében.
 

 Wither by DECOMPOSED

Katatonia – Shifts – klippremier

Május közepén jelent meg a Katatonia legutóbbi, sorban a 10., The Fall Of Hearts albuma, melyről Shifts című dalukra készítették el első hivatalos videóklipjüket.

Katatonia - Shifts (from The Fall of Hearts)

Anders Nyström gitáros az alábiakat nyilatkozta a klipről: „A videót Lasse Hoile rendezésében forgattuk le. Ahogy azt hallhatjátok, zene tekintetében egy kicsit más irányba mentek a dolgok, mint ahogy arra előzetesen számítottunk. Egyfajta kellemes, selymes, pozitív érzelmekkel töltött melankólia érezhető ebben a számban is. Amikor észreveszed, hogy véget ért a tánc, rájössz, hogy a jóleső üresség szíved egy újabb kamráját töltötte be. Énekesünk, Jonas és Lasse ezeket a dalszövegeket formálta egy atmoszférikus, szívet melengető rövidfilmmé.”

Wovenwar – sötétebb és agresszívabb megközelítés

Október 21-én jelenik meg az As I Lay Dying zenekar négy tagját (Jordan Mancino dobos, Nick Hipa és Phil Sgrosso gitárosok, Josh Gilbert basszer), valamint az Oh, Sleeper-ből ismert Shane Blay tömörítő, a Wovenwar második lemeze Honor Is Dead címmel.

„Néhány hónapnyi dalszerzés, demózás és stúdiózás eredménye lett 11 vadonatúj szám, amikre irtó büszkék vagyunk. Számítsatok rá, hogy ezúttal továbbfejlesztettük dallamos hangzásunkat, plusz sötétebb és agresszívabb megközelítéssel álltunk a dalokhoz. Egyszóval a debütáló albumunk vonalát visszük tovább, de fellelhetőek lesznek a korábbi bandáink tipikus védjegyei is.” – olvasható a csapat közleményében.

A Metal Blade jóvoltából megjelenő lemezről most a Censorship című számuk hivatalos videóját láthatjátok.
 

Wovenwar - Censorship (OFFICIAL VIDEO)

Wovenwar – Honor Is Dead
(Metal Blade)

1.Confession
2.Censorship
3.Honor Is Dead
4.Lines in the Sand
5.World on Fire
6.Compass
7.Stones Thrown
8.Cascade
9.Silhouette
10.Bloodletter
11.130

 

Skyclad – 2017-ben jön a brit folk metal csapat új albuma

A brit folk metal műfaj zászlóvivői, a Skyclad jelenleg 13. stúdióalbumán dolgozik. A csapat a napokban köttötte meg lemezszerződést a francia Listenable Records-szal, akiknek kiadásában az egyelőre még cím nélküli lemez 2017. március-áprilisában várható.

Steve Ramsey gitáros-dalszerző a szerződést így kommentálta: „Alig várjuk már, hogy együtt dolgozhassunk a Listenable stábával! Ezek a srácok fantasztikus munkát végeztek az elmúlt években, arról nem is beszélve, hogy egyébként is jóbarátok vagyunk, és megbízunk egymásban. Izgatotta bővítjük tehát ki a Skyclad család-körét.”

Ramsey hozzátette: „Az új album egy tucat új dalt fog tartalmazni, de olyan demókat is újrarögzítünk, amiket eredetileg 2011-2012 környékén írtunk, és vettünk fel. Sőt, mi több, néhány olyan zenei betét is felfedezhető lesz az albumon, ami a ’90-es évek közepén valahogy lemaradt a lemezeinkről. Annyit azonban tudni kell, hogy annak ellenére, hogy a közelmúltban több „old-school” bulit is lenyomtunk, az új LP még nem lesz thrash album, de ugyanakkor nem is lesz az a tipikus folk metal lemez sem. Kihasználjuk minden adott feltételeinket. Három gitárossal, több vokalistával, billentyűsökkel, basszusgitárossal és dobossal dolgozunk, hogy egy olyan albumot tegyünk le az asztalra, ami 100%-ban Skyclad, de mégis kicsit más, és különleges.”

A brit Skyclad egyértelműen a folk metal zene zászlóvivőjeként tartható számon, konkrétan a világ első ilyen stílusú bandája voltak. Az 1990-ben alakult csapat mindeddig 12 nagylemezt adott ki. Eleinte (2001-ig) Martin Walkyier énekes vezette a felállást, de később a ritmusgitáros, Kevin Ridley vette át a mikrofont. A Skyclad az elmúlt 25 esztendőben több száz koncertet adott Európa-szerte, 2016 tavaszán pedig nekiláttak újabb nagylemezük megírásának. Időközben ez év május 27-én kiadtak egy A Bellyful Of Emptiness – The Very Best Of The Noise Years 1991 – 1995 című duplalemezes válogatás gyűjteményt, a Noise Records gondozásában.


 

 

Red Fang – Shadows – klippremier

Október 14-én Only Ghosts címmel érkezik a portlandi sludge/stoner metal banda, a Red Fang új albuma, melyről most a Shadows című dalukra készítettek egy a Predator film által inspirált videót.

„Örömmel dolgoztunk ismét együtt Whitey McConnaughy rendezővel ezen az idióta, Predator-inspirálta videóban. Őrült kalandban volt részünk az oregoni erdőkben. Kaszkadőrök, igazi fegyverek és valódi robbanások: állat jól éreztük magunkat, képzelheted.”
– mondta a klipről Bryan Giles, gitáros-énekes.
 

Red Fang: Shadows (Official Music Video)

Spids Nøgenhat – Kommer Med Fred – 2013

A Spids Nøgenhat elnevezésű dán pszichedelikus folk formáció valamikor még az 1995/96-os években alakult. Az alapítóatyáik, név szerint Henrik “Hobitten” Klitstrøm, Morten “Aron” Larsen, és Uffe “Aramis” Lorenzen közös elhatározása az volt, hogy saját zenekaraik oldalhajtásaként (On Trial, Baby Woodrose, Ghost Rocket, Dragontears, Black Beacon Orchestra, Blind Owl & Good Spirit) egy olyan zenei projektet […]

Tovább »

Eastern Front – az eddigi legsötétebb albumukat ígérik

A ˝háborús˝ black metalt játszó Eastern Front szeptember 30-án új énekesnővel adja ki harmadik, EmpirE című nagylemezét.

Ezen a lemezen mutatkozik be a banda énekesnője, Marder, akiről a gitáros, Destroyer így nyilatkozott:

„Marder kegyetlen erővel prezentálja mindazt, amiről az Eastern Front-nak szólnia kell. Tökéletesen átérzi azt a csataszellemet, aminek tökéletesítésén évek óta dolgozunk. A stúdiózás első fázisában Marder még csak vendégként látogatott hozzánk, de amint meghallottuk az első sikolyt, amit kiadott magából, rögtön tudtuk, hogy ő lesz az Eastern Front új vezére.”

Az új albumot illetően az alábbiakat közölte a banda: „Az EmpirE az eddigi legsötétebb és legkiforrottabb koncepcióval rendelkező lemezünk. Esszenciáját az a határtalan veszteség mészárlás és áldozathozatal adja, ami történelmi birodalmakat jellemzi. Minél nagyobb egy birodalom, annál több vér folyik benne, annál több fájdalmat élnek át az emberek; annál több sebet ejtenek rajtuk. Az EmpirE konkrétan a halál víziójára fókuszál, és ezt a lemezborítón keresztül is érzékeltetjük. A történetbe egyébként beleszőttük saját személyes élményeinket a fájdalom és a veszteség tematikája, ezáltal pedig még gördülékenyebb módon zajlott a dalszerzés.”

Az albumon a Cradle Of Filth frontembere, Dani Filth is vendégszerepel . A lentebb látható album trailer-ben ő is feltűnik. Az album megjelenése szeptember 30-ára várható, a a nemrégiben újjáélesztett Cacophonous kiadó kiadásában.

EASTERN FRONT - 'EmpirE' Album Trailer Featuring Dani Filth

CACOPHONOUS PRESENTS: EASTERN FRONT

Eastern – Front Eastern Front
(Cacophonous)

1.Empire
2.Veiled By Blood
3.The Fire Consumes
4.No Snow Falls For Sorrow
5.Husks Of Kursk
6.Crimson Mourn
7.1000 Winds That Blow
8.Die Reise In Den Tod Pt. II

Virrasztók – megjelent a folk gothic csapat válogatásalbuma

Funeral Metal címmel jelent meg a Virrasztók első nyolc éves korszakát áttekintő tematikus válogatásalbuma. A zenekar új tagjaival feljátszott, újra kevert 12 dalos gyűjteménye extrákat is tartalmaz.

A válogatás a Virrasztok legszemélyesebb dalait állítja sorrendben. A limitált példányszámú, exkluzív kiadvány a Magyar Dal Napjához kötődően vehető kézbe, illetve elő is rendelhető a virrasztok@gmail.com e-mailcímen.

Funeral Metal lemezbemutató – a magyar dal napján, 2016.09.11. Pécset, a Pécsi Est Café-ban.
 

Virrasztók Funeral Metal lemezmegjelenés

Miracle Flair – jön a svájci melodic-metalos banda második albuma

A svájci melodic-metalos Miracle Flair második nagylemezét október 20-án a Massacre Records adja ki, Angels Cast Shadows címmel.

Az Angels Cast Shadows ezúttal is egy masszív, hard rock-beütésű, dallamos metal-album, egy egyedülálló „melodic/epic/symphonic metal ízzel megfűszerezve”. Az új dalok keményebbek és metalosabbak az előző lemez tételeinél ezáltal lesz igazán különleges és egyedi ez az alkotás, amiről előzetesként itt a címadó dal.
 

MIRACLE FLAIR - Angels Cast Shadows Pre-Listening

Sumerlands – itt az old-school heavy metal banda első lemeze

Szeptember 16-án a Relapse Records kiadásában jelenik meg a Philadelphia-i old-school heavy metal banda, a Sumerlands első nagylemeze.

A ’70-es, ’80-as évek gitárközpontú klasszikus heavy metal zenéje által inspirált Sumerlands együttest az egykori Hour Of 13, Atlantean Kodex énekese, Phil Swanson vezeti. Az albumu tele van „szárnyaló énektémákkal, hangulatos himnuszokkal és élvezetes fordulatokkal.” – olvasható a kiadó közleményében.

Kedvcsinálónak máris meghallgatható a Sumerlands teljes bemutatkozó albuma.