Szerző: Armand

Hundred – Suns Fractional – klippremier

Hundred Suns néven egy új all-star post-hardcore bandát alapított Cory Brandan a Norma Jean énekese, Ryan Leger a Every Time I Die ex-dobosa, valamint Chris LeMasters a Dead And Divine ex-gitárosa.

Annak ellenére, hogy a csapat alapötlete már 2013-ban kiforrott, a zenészeknek csak mostanra sikerült kompletten összehozni a projektet. A Hundred Suns jelenleg első nagylemezén dolgozik, aminek előzetesként nemrég mutatták be Fractional daluk videóját.
 

Hundred Suns - Fractional

Meshuggah – Born In Dissonance – dalpremier

Október 7-én The Violent Sleep Of Reason címmel jelenik meg a Meshuggah új albuma, amiről máris megdörrenthető a Born In Dissonance daluk videója. Az új anyag producere maga a Meshuggah volt, a hangmérnök pedig Tue Madsen.

„Lényegében azért választottuk ezt az albumcímet, mert nagyjából összefügg a lemez szövegvilágával. Ami meg eléggé kapcsolódik a jelenkori eseményekhez, mindahhoz, amit látsz, a mai terrorizmushoz, az eszmények szélsőséges felfogásához, a vallásos dogmához, valamint az erőszakos következményekhez, amelyek abból adódnak, hogy ráalszol a dolgokra, hogy úgy mondjam, és nem a megfelelő módon cselekszel, reagálsz a történésekre.” – modta az albumról Tomas Haake.
  

MESHUGGAH - Born In Dissonance (Official Lyric Video)

Meshuggah – The Violent Sleep Of Reason
(Nuclear Blast)

1.Clockworks
2.Born In Dissonance
3.MonstroCity
4.By The Ton
5.Violent Sleep Of Reason
6.Ivory Tower
7.Stifled
8.Nostrum
9.Our Rage Won’t Die
10.Into Decay

Dead Witches – hipnotikus, okkult misztériumok

A Psychedelic Witchcraft boszorkányos hangú énekesnője Virginia Monti, és az Electric Wizard-os Mark Greening (Ramesses, With The Dead) Dead Witches néven egy új okkult psy/doom rock bandát alapított. Az új formációt kiegészíti Carl Geary és Greg Elk párosa, zeneileg pedig továbbra is az okkult misztériumok, hipnotikus hangulati hatások várhatóak.  

Vader – dal előzetes

November 4-én The Empire címmel fog megjelenni a lengyel death metal legenda, a Vader tizenkettedik stúdiólemeze, amit Iron Time címmel megelőz egy 4 dalos kislemez szeptember 23-án. Az EP-ről, illetve az album előzeteseként most itt van a Prayer to the God of War daluk szöveges videója.
 

VADER - Prayer To The God Of War (OFFICIAL TRACK & LYRICS)

Frigoris – modern és autentikus

Augusztus 26 -án Nur ein Moment… címmel jelenik meg a német pogány post-black metalos Frigoris új albuma. A lemezt a Hypnotic Dirge Records adja ki digipak CD-n, 12 oldalas szövegkönyvvel, amiről két előzetes dal máris meghallgatható.

Az új Frigoris album „a modern, és egyben autentikus black metal hangzást képviseli. – olvasható kiadójuk közleményében.
 

 <a href=”http://hypnoticdirgerecords.bandcamp.com/album/nur-ein-moment”>Nur ein Moment… by Frigoris</a>

Principality Of Hell – a ’80-as évek old-school black metal szellemisége

Sulfur & Bane címmel októberben 28-án jelenik meg a görög thrash/black horda, a Principality Of Hell (The Magus – basszus, ének ˝Necromantia, Thou Art Lord˝, Maelstrom – dobok ˝Ravencult, Thou Art Lord˝, El – gitárok ˝Soulskinner, Thou Art Lord˝) második nagylemeze.

A 2013 óta létező athéni banda a ’80-as évek old-school black metal szellemiségét eleveníti fel. „Zenénk egy őszinte testamentum, ami a black metal műfaj valódi lelkét hozza vissza a köztudatba. Stílusunkat azonban mégis inkább szimplán metal-ént jellemeznénk, csak a hozzáállásunk és a lelkünk sátáni. Más szavakkal: ha 10-12 évvel idősebbek lennénk, akkor is az 1983-1984-es években élnénk.”

Principality Of Hell – Sulfur & Bane
(Osmose Productions)

1.A Prayer
2.Blood Moon Rising
3.Sons of the Desert
4.The Invisible Empire
5.Sulfur & Bane
6.The Diabolist
7.In the Shadows of Sodom
8.The Black Ram
9.Den of the Serpent
10.The Marble Witch
11.Blasphemer (Sodom cover)
12.Dawn of Megiddo (Celtic Frost cover)
13.Black Magic (Slayer cover)
14.Evil Invaders (Razor cover)
15.In League with Satan (Venom cover)
16.Sacrifice (Bathory cover)

 

Dungaree – megjelent az első lemez

Bipolar World címmel megjelent a szegedi stoner/grunge metalos Dungaree első nagylemeze. Korábban már olvashattatok az album Status Quo című dalának videoklipéről, ami a chemtrailben és a gyíkemberekben hívők közösségét állítja középpontban. Most pedig a teljes albumot hallgathatjátok meg.

„A tervünk az volt, hogy minden úgy szóljon a felvételen, ahogy élőben is. Semmi sallang, semmi plusz sáv. Amit ezen hallasz, azt hallod vissza élőben is. Minden dalnak megvan a saját hangulata, a szöveg épít köztük koherenciát. A kettősségekről szól a lemez; legyen szó emberekről, tulajdonságokról vagy csak szimplán egy hangulatról. Természetesen erre utal maga a címe is.” – mondta a nagylemezről Balogh Attila basszusgitáros.

Akinek pedig szeretné élőben is hallani a csapatot, azok augusztus 25 – én az A38 tetőteraszán a Trousers társaságában láthatják őket.
 

<a href=”http://dungaree.bandcamp.com/album/bipolar-world”>Bipolar World by Dungaree</a>