Szerző: MRC

Make Them Suffer – Bejelentették új lemezüket

Korábbi két videója már sejtette, hogy készül valami az ausztrál metalcore csapat, a Make Them Suffer háza táján. A csapat a napokban jelentette be, hogy négy év után új lemezzel tér vissza. A zenekar nevét viselő album november 8-án fog megjelenni a SharpTone Records kiadásában, és 11 dal kap rajta helyett. Ezek közül máris itt van az Oscillator hivatalos videója, ami jelen korunk egy égetően fontos globális veszélyre hívta fel a figyelmet.

Az Oscillator többről szól, mint a képernyőfüggőségről; a dal mélyrehatóan foglalkozik azzal, hogy ez az addikció milyen mély hatást gyakorol a mentális egészségre. Ahogy egyre inkább nélkülözhetetlenné válik számunkra ez az állandó stimulációs forrás, úgy lelünk egyre kevesebb örömöt és izgalmat az életben úgy általánosságban. Úgy hisszük, hogy jelenleg egy mentális egészségügyi válsággal állunk szemben, ami nagyrészt a képernyőfüggőségnek tudható be.

Make Them Suffer - Oscillator (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A zenekarnak ez lesz az első lemeze, amin már Alex Reade szólaltatja meg a tiszta női vokált, valamint a billentyűs hangszereket. Ő a 2022-ben szexuális zaklatással megvádolt Booka Nilet váltotta. Új lemezükről a következőket árulták el:

Jelentőségteljes döntés állt a mögött, hogy az új lemezünk a saját nevünket viselje. Ez a zenekar hangzásának hiteles megtestesülése. A korai években nagyon szerettük a zenekar nevét, azonban ahogy az évek előrehaladtával egyre csak fejlődtünk, úgy éreztük, hogy az ennek az albumnak a dalai adják vissza a legjobban, hogy mit is jelent a Make Them Suffer név, és ami még fontosabb: a zenekarral kapcsolatos elképzelésünket. Az album az évekig tartó előrehaladást, a hangzás evolúcióját képviseli, és a víziónk ezzel az anyaggal zár be úgymond egy teljes kört.

Make Them Suffer – Make Them Suffer

(SharpTone Records)

1. The Warning

2. Weaponized

3. Oscillator

4. Doomswitch

5. Mana God

6. Epitaph

7. No Hard Feelings

8. Venusian Blues

9. Ghost of Me

10. Tether

11. Small Town Syndrome

Unprocessed – Sacrifice Me – új dal és klip

Új dalának videójával jelentkezett a progresszív, alternatív, djent, pop metal, ahogyan ők mondják polyphia stílusban játszó német Unprocessed. Sacrifice Me című daluk a banda első singléje 2023-as  …And Everything In Between lemeze óta.

A Sacrifice Me a feltétel nélküli szeretetet írja le, és a hajlandóságot arra, hogy mindent feladjunk valakiért, szinte mazochista módon. A főszereplő szenvedni akar a másikért, hogy megmutassa az igazi, önzetlen szeretetet.„ – mondta a zenekar basszusgitárosa, David Levy.

Unprocessed - Sacrifice Me (Official Music Video)

Az Unprocessed október 15-én lesz a Dürer Kertben koncertezik a szintén német, modern metalcore vonalas Avralize társaságában.

Enemy Inside – Sayonara – új klip

Új klippel jelentkezett a modern metalos Enemy Inside. A Sayonara arra ösztönzi a rajongókat, hogy lépjenek hátra egy lépést és gondolkodjanak el önmagukon, ahelyett, hogy a mérgező körülmények és kapcsolatok csapdájában maradnának.

A Sayonara egy igazi erődal. Nem csak a címe terjeszti a japán hangulatot, hanem a videóklipre is erős inspiráló hatással volt az anime stílus. A dal üzenete nagyon gyorsan világossá válik: Ne hagyd, hogy a gyűlölködők lehúzzanak! Ha rólad beszélnek, akkor mindent jól csináltál. Az vagyok, aki vagyok, és ha ez nem tetszik: Sayonara!

ENEMY INSIDE - Sayonara (Official Music Video)

Born Of Osiris – In Desolation – új videó

Májusban bemutatott Elevate című dalának videója után máris újabb videójával jelentkezett a technikás, progresszív deathcore/metalcore vonalon mozgó Born Of OsirisIn Desolation daluk vizuális klipje az alábbiakban nézhető meg. Egyenlőre új lemezről még nincsenek híreink, de a remény hal meg utoljára.

Born Of Osiris - In Desolation (Official Visualizer)

Boston Manor – Lemezelőzetesek

A brit alter-rock, pop-rock csapat, a Boston Manor szeptember 6-án adja ki Sundiver című új albumát a SharpTone Records gondozásában. Lemezük újabb előzeteseként az emberi kapcsolatok témáit feltáró Horses In A Dream daluk videója nézhető meg.

A Horses In A Dream a nyers emberi intimitást kutatja. Megérinti a kétségbeesést és a mély érzelmi kapcsolatokat, amelyek akkor alakulnak ki, amikor két ember együtt van és teljesen szabad.” – mondta Mike Cunniff gitáros.

Boston Manor - Horses In A Dream (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A lemezről a korábbiakban már bemutatott Container, Sliding Doors és HEAT ME UP dalaik klipjei itt láthatóak.

Boston Manor - Container (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Boston Manor - Sliding Doors (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Boston Manor - HEAT ME UP (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

The Plot In You – Érkezik a Vol. 3

Az év elején kiadott Vol. 1, majd azt májusban Vol. 2 címmel követő EP-je után november 8-án érkezik a melodic metalcore vonalas The Plot In You újabb EP-je, a Vol. 3. Kislemezük felvezetőjeként Been Here Before daluk videója került megosztásra, amiről Landon Tewers énekes a következőket mondta:

Ez a dal volt az első Plot dallam, amihez néhány pop-punk előadó hatásából merítettem dallamot. Párkapcsolati témákról, valamint arról a lökésről és húzásról szól, ami azzal jár… hogy nehéz időkben, milyen is együtt élni valakivel.”

The Plot In You - Been Here Before (Official Music Video)

Conniver – Virus – EP előzetes

A svájci death metal/deathcore banda, a Conniver bemutatta Virus című dalának szövegvideóját. A dal szeptember 13-án megjelenő Human Impermanence EP-jüket vezeti fel.

CONNIVER - VIRUS [OFFICIAL LYRIC VIDEO] (2024) SW EXCLUSIVE

Időközben ki jött két újabb daluk is a Profuse Convulsions és a Wretched.

CONNIVER - Profuse Convulsions (Official Visualizer)
CONNIVER - Wretched (Official Visualizer)

I See Stars – Milyen áldozatokat vagy hajlandó meghozni az álmaidért?

Split címmel tette közzé új dalának videóját az electronicore / post-hardcore / metalcore vonalán mozgó amerikai I See Stars nevű zenekar. A dallal kapcsolatban énekesük, Devin Oliver a következőket mondta:

A Split végigvezet a zenészi utunk csúcs és mélypontjain, attól kezdve, hogy 15 évesen szerződést kaptunk és otthagytuk a középiskolát annak érdekében, hogy az álmainkat kövessük, egészen a mentális áldozatok és az állandó önbizalomhiány megtapasztalásáig. Rávilágít arra, hogy az iparág egykoron hogyan érezhette magát megosztottnak a gépezet által, meggyengítve az előadókat, megfosztva őket erejüktől. Ahogy navigálsz a füst és tükrök között, önmagad egy olyan verziójával kell szembenézned, amit nem is ismersz fel, és folyamatosan felteszed magadnak a kérdést, hogy mit lennél hajlandó megtenni az álmaidért. Milyen messzire vagy hajlandó elmenni? Milyen áldozatokat vagy hajlandó meghozni az álmaidért?

I See Stars - SPLIT (Official Lyric Video)

Human Impact – Hold On – A lázadás dala

Hold On címmel tette közzé hamarosan megjelenő lemezének második videóját a New York-i noise rocker Human Impact. Az Unsane, a Cop Shoot Cop tagjait és műfaj más veteránjait tömörítő banda október 4-én adja ki Gone Dark című albumát az  Ipecac Recordings kiadványaként. A frontember Chris Spencer a következőket mondta új dalukról:

A Hold On az ellenállás kifejezése egy olyan rendszerrel szemben, amely a kényelem és a célszerűség segítségével próbálja megszerezni az irányítást. Ez egy zajos, lázadó dal… Hogy követitek-e, rajtatok áll.

Human Impact "Hold On"