Szerző: MRC

Kanonenfieber – Panzerhenker – újabb lemezelőzetes dal

Szeptember 20-án Die Urkatastrophe címmel adja ki második albumát a Noise vezette egyszemélyes német háborúsgépezet, a Kanonenfieber. Lemezének témájául most is az első világháborút túlélő, valamint elhunyt katonák tényszerű jelentéseit, leveleit és eredeti dokumentumait vette alapul.

Az első világháború felgyorsította a modernitás felé vezető utat, és a 20. század „Die Urkatastrophe” (ősi katasztrófának) tekintik, amelyet háborúk, erőszak és kitelepítés jellemzett. Körülbelül 17 millió ember, katona és civil vesztette életét, Európa nagy része elpusztult, megoldatlan problémákat hagyva hátra, ami további erőszakos konfliktusokhoz vezetett. Ezt az albumot az első világháború áldozatainak ajánljuk, hogy ne felejtsük el őket. Legyen sorsuk figyelmeztetés minden következő generáció számára több mint 100 év után is.” – mondta új albuma kapcsán Noise. „Szándéka nem a dicsőítés, hiszen a háborúban nincs dicsőség. Mindenki veszít – az életét, a lelkét, az emberségét. A háborút gyakran absztrakt módon ábrázolják, számokon és statisztikákon keresztül. A KANONENFIEBER célja, hogy elmesélje a névtelen és az arctalan hősök történeteit, hogy egy kis bepillantást nyújtson személyes borzalmaikba, és ezáltal az emberiség egyik nagyobb léptékű rettenetébe. A KANONENFIEBER black and death metalja nem kizárólag szórakoztatásra, hanem oktatásra is szolgál.„

Lemezének újabb előzeteseként Panzerhenker dalának szöveges videója nézhető meg, amiről Noise a következőket osztotta meg:

„A cambrai-i csata 1917. november 20. és 30. között zajlott, és az első olyan offenzíva volt, amelyben a tankok döntő szerepet játszottak a támadási stratégiában. A britek harcászati és segédpáncélosok támogatásával, valamint intenzív sortűzzel hajtották végre a támadást. Az offenzívát német ellentámadások fékezték meg. A németeknek a páncéltörő tábori lövegek segítségével sikerült a brit harckocsik nagy részét kiiktatniuk. Ebben fontos szerepet játszott J. Krüger, akit Panzerhenkerként (tankölő, tankhóhér) ismertek. Amikor az ütegét megsemmisítették, Krüger utolsó túlélőként egy tábori lövegnél maradt, és a közeledő tankok közül mintegy 16-ot megsemmisített. Amikor az ellenséges rohamcsapatok behatoltak az állásai közé, a pisztolyával támadt, végül megsebesült és fogságba esett.”

Kanonenfieber - Panzerhenker (Official Lyric Video)

A Kanonenfieber nemrégiben bejelentette újabb európai hadjáratát, ami során november 20-án, a Barba Negra Blue Stage-ben, nálunk is ismét csatarendbe állnak.

Left To Die – Scream Bloody Leprosy Across Europe Tour August 2024 // Nakkeknaekker // 2024. 08. 05. Analog Music Hall

Hazánkba is ellátogat a Death tagokat is fel sorakoztató, illetve a Death örökségét tovább vivő Left To Die. 2022-es alapulás óta igen nagy sikerrel végig vittek egy USA-beli turnét és ahogy mostani turnéjuk címe is mutatja az anyazenekar Leprosy albumot fogják egészében előadni. Mindehez a támogatást a dán újonc Nakkeknaekker adja, akik szintén a death metal vonalán mozognak.

Left to Die - Choke on it (Death Tribute Tour)

ANakkeknaekker 2020-as megalakulásuk óta két demot adtak Demo és Krig néven. Ahoz képest hogy csak demoik vannak elég nagy eredmény egy ilyen zenekar előtt játszani. Érdemes lesz őket is megnézni augusztus 5-én, hétfőn az Analog Music Hallban.

Nakkeknaekker - SPOT på Midten

Esemény: Itt

Jegyek: Itt

Common Sage – Új EP-t adtak ki

Edin címmel adta ki új kétszámos kislemezét az alrenatív rock, emo, post-hardcore vonalán mozgó New York-i székhelyű Common Sage zenekar. Az EP cimadó dala klieppet is kapott, melyben a Thursday énekes, Geoff Rickly és Steve Pedulla gitáros vendégszerepel.

Common Sage - Edin (feat. Geoff Rickly and Steve Pedulla of Thursday) (Official Music Video)

A teljes EP az alábbiakban hallgatható meg, aminek folyatása Nostos | Algos címmel július 24-én érkezik.

To The Grave – Dead Wrong – lemezelőzetes videó

Az ausztrál deathcore banda, a To The Grave augusztus 30-án adja ki harmadik stúdióalbumát Everyness’s A Murderer címmel az Unique Leader Records gondozásában. Az állatvédők csapat Dead Wrong dalának videójával vezeti fel 10 dalos lemezét, melyben Michael Kearney (Empty Cages, 10 To The Chest) vendégeskedik.

TO THE GRAVE - "DEAD WRONG" ft. Michael Kearney (Official Music Video)

Crossbreed – The Killer Inside – új videó

Az amerikai cyber – industrial metal duó, a Crossbreed a napokban mutatta be The Killer Inside című új dalának videóját.

A The Killer Inside a Crossbreed N.F.G. dalának az előzményeként fogható fel, amely a sötétségbe kalauzol benneteket, és egy eddig soha nem látott betekintést nyújt abba, hogyan jött létre kedvenc Cyber Metal bandátok. Arról nem is beszélve, hogy ennek a dalnak kellene lennie minden horror, sci-fi, slasher film főcímdalának; mostantól az idők végezetéig. Emellett lehalkítva jól illeszkedik minden létező filmhez, csak próbáljátok ki! Komolyan, próbáljátok ki!” – olvasható közleményükben.

CROSSBREED: The Killer Inside (Official Music Video)

Az említett N.F.G. daluk hivatalos videója az alábbiakban nézhető meg.

CROSSBREED - N.F.G. (Official music video)

Assemble The Chariots – A nyugalom és a lüktetés ötvözése

Első lemezének kiadására készük a finn szimfónikus deathcore / metalcore banda, az Assemble The Chariots. Ephemeral Trilogy Episode 1: Unyielding Night című debütáló lemezük július 19-én kerül kiadásra az Seek & Strike kiadó által. A zenekar elmondása szerint lemezük elsődleges célja „a filmzenei hangzás és az élő, lüktető atmoszférák ötvözése.” volt.

A kizárólag szupertechnikás és komplex dalok írása helyett arra is törekedtünk, hogy szimplább, egyszerűbb dalelemeket hozzunk világra – épp olyat, amit az adott dalok megkívánnak. Egyértelműen a performansz szabadsága és az élvezetes zenélés volt a célunk az album megalkotása közben!„.

Ennek kedvcsinálójaként Evermurk dalukat hallgathatjátok meg.

Assemble The Chariots - "Evermurk" (Official Music Video)

Sheoll – Lost – dal és klippremier

Lost címmel adta ki debütáló single-dalát a modern metal / metalcore / djent vonalán mozgó fülöp-szigeteki Sheoll. A zenekart Reymark Roberts énekes, Jomarie Valcoba gitáros-vokalista, Angelito Malabanan JR basszusgitáros és Raymark Risma dobos alkotta. Dalukhoz kilp is készült, ami az alábbiakban nézhető meg.

SHEOLL - LOST [OFFICIAL MUSIC VIDEO] (2024) SW EXCLUSIVE

Tracheotomy – Deliberate Dehumanization – új videó

Július 19-én Fixated Propensity Of Destruction címmel adja ki második EP-jét a floridai deathcore banda, a Tracheotomy. Ennek újabb előzeteseként Deliberate Dehumanization daluk videóját tette közzé. Az EP a 1126 Records kiadásában fog megjelenni CD-n, bakeliten és digitális formában.

TRACHEOTOMY - DELIBERATE DEHUMANIZATION [OFFICIAL MUSIC VIDEO] (2024) SW EXCLUSIVE