Albumkritikák

Brothers of Metal – Emblas Saga (2020)

A svéd Brothers of Metal-ra még valamikor 2018 elején akadtam rá, nem sokkal azután, mikor szerzői kiadásban megjelentették az első lemezüket, a Prophecy of Ragnarököt (valamint további két dolog miatt figyeltem fel rájuk: az egyik, hogy láttam, ők is Falunból származnak, valamint, hogy a Sabaton a saját fesztiváljára már többször is meghívta őket). A 2017 […]

Tovább »

Windbruch – Collision of the Worlds (2009)

A Windbruch, azaz Szélforgó név mögött egy orosz fiatalember Rodion Mikhaylov, aka. Illuzii Optice áll. A Collision of the Worlds a formáció bemutatkozása volt, mely hét fejezetre tagolva hét nap történetét meséli el. A lemez 2009 tavaszán orosz dalcímekkel, szerzői kiadásban jelent meg, majd az év decemberében a nemzetközi megjelenésre már az erdélyi Sun & […]

Tovább »

Amaranthe – Manifest (2020)

Emlékszem, amikor először találkoztam a svéd Amaranthe zenéjével, még 2011-ben vagy a Hunger klipje, vagy a Leave Everything Behind dal kapcsán az első albumukról. Egyből megtetszett az a fiatalos, lendületes, változatos, háromféle éneklést is felvonultató zene, amit a dalban hallottam. Utána meghallgattam a teljes első lemezt (Amaranthe), amely tele van jobbnál jobb slágerekkel, és én […]

Tovább »

Bruce Springsteen – Letter to You (2020)

Bruce Springsteen, akit már régóta csak The Boss-ként emleget a világ, egy legenda. Egyike a nagy „históriásoknak”, világszerte ismert és elismert énekes-dalszerzőknek. Töredelmesen bevallom, nem vagyok nagy ismerője a Főnök diszkográfiájának, egy-egy lemezét hallottam csupán és nyilván azt a pár világslágert, ami a nevéhez köthető. Sokan valószínűleg manapság is a Born in the U.S.A. dalával […]

Tovább »

Exorcist – Nightmare Theatre (1986/2016)

Exorcist - Nightmare Theatre

Az Exorcist egyetlen nagylemeze egy különös, izgalmas zenei klímában jelent meg. A szó jelentése: ördögűző és okkal asszociálunk a William Peter Blatty írásából 1973-ban Williem Friedkin rendezésében a világra szabadított híres-hírhedt filmre. Ezen elektronikus sajtó hasábjain a téma aligha kavarja fel a vallásos és/vagy erkölcsi érzületet, mert azt az olvasók-hallgatók a megfelelő helyen és módon […]

Tovább »

Satan’s Fall – Final Day (2020)

A banda lemezének első hallgatása után meg voltam róla győződve, hogy egy újabb német hordával van dolgom, akik a jól kikövezett teuton heavy/speed metal berkein belül tették le az elég erősre és bíztatóra sikerült debütalbumukat. Aztán, mikor utánanéztem, láttam, hogy egy finn bandáról van szó és szinte egyből azt gondoltam, hogy hihetetlen, mennyire jól tudják […]

Tovább »

Nevergreen – Game Over (1994)

„Újra nyergeli lovát a barbár, Zászlaján éhes bálvány.„ Ki ne ismerné a Nevergreen ezen epikus sorait, melyek az 1994-ben megjelent első albumuk, a Game Over mára már legendává vált Ámok dalában hangoztak el először. Azóta már felnőtt az akkori barbár nemzedék, sőt egy újabb is, de ezek a sorok örökre bele égtek minden hazai gothic/doom […]

Tovább »

Lacrima Mortis – Posthumous (2020)

Közeledve az év vége felé azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az esztendő a jól és kevésbé jól sikerült visszatérésekről, folytatásokról szólt, de azért akadtak új versenyzők is szép számmal. Ilyen például a brazil Lacrima Mortis nevű formáció, akik külsőségekben és zene terén is megadták a módját a bemutatkozásnak nemrég megjelent Posthumous című nagylemezükkel, amin […]

Tovább »

Mosh-Pit Justice – The Fifth Of Doom (2020)

A  szemfülesebb hazai thrashereknek ismerősen csenghet a burgasi Mosh-Pit Justice neve, mivel a csapat magyar kapcsolattal is rendelkezik. A The Serpent című első EP-jüket a miskolci Thrash Zone nyár végén kazettán is megjelentette. A 2012-ben indult trió rendhagyó leosztásban ugyan, de kezdetektől fogva stabil felállással muzsikál. A basszusgitáros Mariyan kivételével a másik két srác (Staffa […]

Tovább »

Arch Of Hell – Arrival (2020)

Az Arch Of Hell olvasztótégelyében a dallamos death metalt elegyíti különféle elemekkel. A brnoi csapat 2006-ban alakult, az Arrival a harmadik nagylemezük, de korábban annak rendje és módja szerint készültek demok is. A héttagú zenekarban minden poszton külön muzsikus játszik, azaz két gitáros, egy önálló billentyűs és a ritmusszekció alkotják a hangszeresek sorát. Az énektémákért […]

Tovább »