Albumkritikák

Blackevil – Forever Baptisted In Eternal Fire (2020)

Azt hihetnénk, hogy két műfaj házasítása forradalmi dolognak számít még manapság is, miközben ez a hozzáállás az új utakat keresők esetében szinte már bevált, ódivató módszernek tekinthető. De arra is volt már példa a rock, metal történelemben, hogy egy adott vonal vált elemeire és kezdett el önálló irányba terjeszkedni. Ilyennek tartom a 80-as évek első […]

Tovább »

Attaxe – 20 Years The Hard Way (2020)

A kiadvány címe ezúttal telitalálat, de a 20-as számot bátran felcserélhetjük 35-re! Az amerikai Attaxe ugyanis három és fél évtizede járja azt a bizonyos rögös utat. A csapat 1985-ben alakult, azóta négyszer oszlottak fel, illetve alakultak újjá, legutóbb tavaly indították be a motorokat. Alappal merülhet fel a kérdés, hogy akkor a nyáron megjelent gyűjteményes korong […]

Tovább »

Terrordome – We’ll Show You Mosh, Bitch! (2011)

A crossover/thrash műfajról elsőként olyan amerikai bandák jutnak az ember eszébe, mint a Crumbsuckers, a Suicidal Tendencies, a korai M.O.D., a Nuclear Assault, vagy a S.O.D. Tehát eredendően nem egy európai irányzatról van szó. Ennek ellenére a Terrordome tagjai krakkóból dobják ránk 28 perces energiabombájukkal. Az idén már tizenöt éves csapat nagylemezek terén nem halmozza […]

Tovább »

Mamaleek – Come & See (2020)

New York az sok mindennek a központja, a színházi életen át a zenéig. Viszont 2020-ra eljutottunk oda, hogy már nem csak a hip-hop és a hardcore hazájának lehet mondani a várost, hanem lassan, szerintem az avantgarde black metal otthonának is. Hiszen nemrég a HP-n is szerepelt Liturgy, a Krallice vagy éppen a Imperial Triumphant is […]

Tovább »

Iscariota – Legenda (2020)

Az anyanyelven játszott heavy metal kétesélyes dolog, ha elfelejtjük a rockzene anyanyelvét, az angol nyelvterületet. Az adott országhatárokon, régiókon belül ezek a csapatok többnyire helyzeti előnnyel indulnak azon honfitársaik ellenében, akik a rockzene anyanyelvén fogalmazzák meg gondolataikat. Másrészt viszont az anyanyelvi csapatoknak az adott nyelvterületen kívül jóval nehezebb vagy adott esetben egyenesen lehetetlen labdába rúgniuk. […]

Tovább »

Mazikeen – The Solace of Death (2020)

Mazikeen - The Solace of Death (2020)

A 2013-ban indult ausztrál Mazikeen debütáló „egészestés” CD-je érdekes hallgatni való minden, a szimfonikus/melodikus death-black metal stílus iránt rajongónak, nem csak fanatikusnak.  Engem minden hónapban elképeszt a különböző írott és elektronikus metal zenei sajtóban a sötét zenék undergroundjának sűrűsége. Így biztosra vehetjük, hogy a tőlünk messzi déli földrészen sem ez az egyetlen zenekar alkot ebben […]

Tovább »

Khors – Where The Word Acquires Eternity (2020)

Napimádat sugárzik az ukrán Khors zenekarból, de ezen egyáltalán nem szabad meglepődnünk. Egyfelől nevük alapvetően a fény szláv istenségére utal, másfelől tagjai évtizedek óta hoznak áldozatot zenéjükkel a pogányság oltárán. A csapat jelenlegi felállásából ez leginkább Khorusra (basszusgitár)és Khaothra (dobok) mondható, akik a 90-es években már megalapozták hírnevüket az underground vonalban. Számtalan projektjük közül talán […]

Tovább »

Meristem – Dark Phase (2020)

Nem szokványos módon ismerkedtem meg a Meristem zenekarral, illetve a szinte friss, hétszámos anyagával. Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy nagyon jó, kb. két órás beszélgetésem Szarka Joseph-fel, akit a régi motorosok még a Hammer hasábjairól ismerhetnek, a fiatalabbak pedig a Hear Hungary-s Leander Kills, Nomad, Mudfield zenekarok révén hallhattak róla. Joseph végtelenül szimpatikus […]

Tovább »

Shadow Warrior – Cyberblade (2020)

Ha azt írom, hogy lengyel heavy metal, női énekkel elővezetve, feltehetően többen rávágják, hogy Crystal Viper. Magam is így tettem volna, amíg meg nem ismertem a Shadow Warriort. A képlet itt is azonos, mint Marta Gabrieléknél. Stílusgyakorlat ez, annak viszont korrekt. A lublini ötös sikeresen mondja fel a régi leckét, esetükben is a Doro vezette […]

Tovább »

Manowar – Fighting the World (1987)

És akkor a Manowar jól megmondta. Ez akkor volt, amikor már tudtuk, mire számítsunk. A sokat mondó Csatadal címet viselő lemezük, azután, a győztes római vezérek hazatérését idéző dicsőséges körmenetet követően egy keményen, fémesen csengő Hail to England és a még ugyanabban az évben felvett, de érdekes módon kissé tompán, néha szinte szürreálisan kongó Sign […]

Tovább »