Albumkritikák

Dusty Chopper – Rednecks, Cigars, Whiskey & The Devil [EP] (2020)

Pár évnyi kihagyás után új felállással és némi stílusváltással tért vissza a budapesti Dusty Chopper zenekar. A redneck „biker” southern metalt játszó csapat 2010-en alakult az egykori Forget The Past hamvaiból. 2011-ben adták ki első kislemezüket Tales Of The Swamp címmel, amit rá egy évvel a dupla EP-kén megjelentették Baptized In Beer kövezetett. Az EP után akkori énekesük kiválása némi […]

Tovább »

Sorcerer – Lamenting Of The Innocent (2020)

Hosszú sorokat tölthetnék meg újra azzal, hogy milyen utat is járt be a svéd Sorcerer zenekar és miért is nem tekintjük ma az egyik legelismertebb epikus doom metalt játszó bandának, de mindezt már korábban, The Crowning Of The Fire King lemezük kapcsán megtettem 2017-ben. Három évvel később ismét új anyagot készített a csapat, aminek egyrészt […]

Tovább »

Nomad – Akusztik (2020)

A Nomad az utóbbi időben magasabb sebességbe kapcsolt. Értem ezalatt azt, hogy az énekes Marci csatlakozása, vagyis a Hotel Polimer album, azaz 2014 óta két évente menetrendszerűen érkeznek a stúdiólemezek, melyek minden esetben hozzák a Cicóéktól elvárt minőséget. A lehető legrosszabb időpontban, a világjárvány hazai kirobbanásával szinte egy időben érkezett a friss, Kilépő címre keresztelt korongjuk, […]

Tovább »

Autumn Nostalgie – Esse Est Percipi (2020)

Az Autumn Nostalgie 2010-ben alakult az egykori dark ambient vonalú Fekete Erdő utódjaként. Ennek ellenére az egyszemélyes post-black / blackgaze formáció az elmúlt tíz év alatt gyakorlatilag semmilyen kiadványt nem produkált, csak néhány dalt, amik – egy kivételével – sohasem lettek publikálva. Ami kissé meglepő, hisz az elmúlt évek alatt folyamatosan születtek meg a dalai, […]

Tovább »

Venator / Angel Blade – Split LP (2020)

Hogy mennyire tartom magam a heavy metal megszállottjának? 100 %-osan! Igazából 10 éves korom óta hallgatok tudatosan metalt, de hogy mi volt az első metal nóta, amit hallottam azt nem tudnám már meg mondani. Viszont kölyök korom meghatározó lemezei voltak számomra a Scorpions „Word Wide Life„, az Iron Maiden „Live After Death” koncert albumai, valamint […]

Tovább »

Skarpseian – Fragmenter Av Trolldom (2016)

Az orosz Skarpseian projekt közel 10 éve tevékenykedik a klasszikus dungeon synth világában. Az egész megálmodója és működtetője egy John Vindsval nevű multi-instrumentalista, akinek sötét középkori Mortiis, Forgotten Land, Erang, Erevos, Wojnar jellemvonású várbörtön zenéjének atmoszferikus tónusait a műfaj rajongói mára már az elsők között tartják számon. Az orosz mester eddigi anyagain (Skygge Slottet – […]

Tovább »

Satan’s Cross – Celebration Of The Fallen [EP] (2020)

A Satan’s Cross egy okkult doom / black metal duó Mexikóból, mely mögött a Dél-Amerikai underground két jól ismert arca S. (Sulphur) gitár, basszusgitár és ének, valamint M. (Mercury) énekes áll. A két zenész nevéhez még olyan zenekarok fűzhetőek, mint a heavy doom metalos Violet Magick, a black/thrash Hell Desecrator, a black/speed metalos Söuntess és a death-rock […]

Tovább »

Overthrust – Suicide Torment [EP] (2019)

A napokban egy válogatásanyag kapcsán ecseteltem, hogy mennyire feljövőben van az afrikai metalszíntér. Igen a fekete kontinensen is jó ideje dübörög már a rock és a metal számtalan ága. Beszélhetünk itt a jellegzetes afro-rockról, amiben a klasszikus vonalú hard, pszichedelikus rock, funky rock keveredik az afrikai népzene, folk elemeivel (Jano Band, Lafayette, Ofege), vagy a […]

Tovább »

Mudfield – Kelet Népe (2020)

Szinte napra pontosan egy évvel az első Mudfield lemez után már itt is a folytatás a Kelet Népe címet viselő album képében.  A szeghalmi fiatalok céltudatosan haladnak. Jól megturnéztatták a nagyszerűen sikerült Sárrét albumot a Nomad és Leanderék társaságában, ami – köszönhetőek az erős daloknak (amiknek amúgy ráadásul még mondanivalójuk is van) és a fiatalos […]

Tovább »

Nagaarum – Covid Diaries (2020)

A történeti hűség kedvéért előre kell bocsátom, hogy Nagaarum lemezei nem mindig hozzám szólnak.  Elismerem a művészetét, azt gondolom a kapcsolatunk is több, mint szakmai ismeretség, ennek ellenére vagy talán pont ezért merek most belevágni, hogy írjak erről az anyagról. Szóval ahogy jöttek a dalok, fura volt – ezen ő is meglepődött, de én is […]

Tovább »