A modern progresszív rockban járatos arcoknak több mint valószínű hogy sokat mond Stewen Wilson neve, aki nem más, mint az angol Porcupine Tree nevű zenekar gitárosa/énekese, a Blackfield pedig egy a számosnak igazából nem mondható mellékprojectje közül (csak említésképpen: tevékenykedik a vicces névvel ellátott Incredible Expanding Mindfuck-ban, az ambientben utazó Bass Communionban, valamint dolgozott már […]
Tovább »
Nem először hozott össze engem a sors a Nizzában székelő Francia black metalos Artefacttal, így hát valamennyire tudtam is hogy mire számíthatok tőlük, ám a prekoncepció nem jött be, én meg jól seggre ültem. Annak idején a horda második lemeze, a Magic Spellcraft egy erősen középszerű, sokkal inkább doomba hajló középtempós black metal volt, kevés […]
Tovább »
„Az Anaal Nathrakh egy céllal jött létre – hogy a világvége betétdala, a gonosz zenei esszenciája, gyűlölet és erőszak megzenésítője, a necro szellemiség valódi zenei megtestesülése legyen” Rögtön itt az elején leszögezném a gyengébbek kedvéért, hogy a zenekar neve az 1981-es John Boorman klasszikus Excaliburjában, Merlin sárkány megidéző varázsigéjének kezdő szavai és semmi köze nincs […]
Tovább »
Azon kedves olvasónk, aki esetleg a kezében tartja a norvég Circus Maximus második nagylemezét, az kétséget kizáróan a tavalyi év progmetal termésének legjobb lemezét birtokolja. Bizony, se nem több, se nem kevesebb, és ezt a kijelentést még azzal együtt is megalapozottnak tartom, hogy azért mégiscsak ott volt a mezőnyben a Threshold, Symphony X vagy a […]
Tovább »
A Pet Genius megértéséhez tisztába kell lenni egy olyan mára megszűnt zenekar létének perifériáival, mint a mélységek temploma, a Cave in. Ebben teljesített ének és gitár poszton Stephen Brodsky, akiről nem mondható el, hogy meg tud ülni a picsáján. Ezt csak azért írom, mert ha jobban belegondolok, egyre jobban fellazult, és minőségét vesztett formációkkal áll […]
Tovább »
Ha a finn Korpiklaani nevével találkozom, valahogy óhatatlanul is mindig a részeg gumicsizmás-kantárosgatyás favágókra asszociálok, nem tehetek róla. Persze túlzottan messze nem állunk a valóságtól, hiszen a hattagú brigád a csujjogatós pajtametal elkötelezett híve, a Korven Kuningas pedig a csapat ötödik nagylemeze. Mint arról már a szakavatottak értesülhettek, a Napalm Records-cal való közös útja a […]
Tovább »
Igaz, hogy a norvég Aeternus Hexaeon albuma annyira nem friss és ropogós, lévén 2006-ban jelent meg, azonban úgy érzem, hogy felettébb agyonhallgatja az írott és a netes sajtó a zenekart, pedig igazán megérdemelnék a nagyobb publicitást. Na majd akkor most! Szóval amint azt a kis bevezetőben írtam a zenekar norvég, immáron 15. életévében jár és […]
Tovább »
Ha nagyon le akarnám sarkítani a dolgokat, azt mondanám; kétféle epikus doom irányzat létezik. Az egyikben Rob Löwe is érintett…… Most viszont a másik csoport talán legjobb zenekaráról lesz szó. Az Isole természetesen Svédországban született, ott ahol minden melodikus doom zenekarok atyja, a Candlemass is. És lőn,…. van még hely a képzeletbeli dobogón! Különösen akkor, […]
Tovább »
Nos, a hétéves múltra visszatekintő münsteri Helrunar második nagylemezének ideje is elérkezett. A 2005-ben megjelent Frostnacht albumról azidőtájt igen jó kritikák láttak napvilágot, tehát annyit tudtam a bandáról, hogy nem kezdők alkotják. Ám ismerve a kaotikus német szcénát, a Baldr ok Íss sem indult nálam plusz ponttal, csupán az előző kiadványra való tekintettel. Az intró-félét […]
Tovább »
A tacomai Botch neve gyakran tűnik fel a kissé talán manapság túlságosan is divathuszárrá protezsált Converge mellett. Ennek oka, hogy sem a mélységben, sem zeneileg nincs radikális különbség, talán annyi, hogy a Bannon vezetette csapat egy kissé extrémebb, mélyebb (csak volt), zajosabb és betegebb. Az American Nervoso valójában egy közel 5 éves anyag, mely még […]
Tovább »
