Miegymás

Fémforgács podcast s03e30 – Breastbone

Fémforgács podcast

A budapesti Breastbone zenekar a 2023-as Kill Monday Management Tehetségkutató negyedik helyezettje. Ennek apropóján látogatott el el a stúdióba a banda, akik álmodozós, pszichedelikus zenéjükkel nem véletlenül jutottak a döntőig. A zenekar dalszerző-énekesnője olyan különleges dalokat válogatott erre az alkalomra, ami ritkán hallható rádiókban. A csapat Demoját ajánlom figyelmetekbe. A podcast pedig itt:

Tovább »

Stonerforgács – első adás

A rendszeres olvasók már találkozhattak a STONERFORGÁCS előzetesével néhány héttel ezelőtt, most pedig örömmel jelenthetjük be, hogy néhány napja elindult a YouTube csatorna és ezen látható az első adás. Néhány szóban összefoglalva a műsor egy tervezett sorozat első – fogalmazzunk így: kísérleti – darabja, amit a stoner.blog.hu-t készítő Nikóval találtunk ki és többek segítségével hoztunk […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #193

Újabb hétvége, újabb EP válogatás, újabb finomságok az underground metal hazai és nemzetközi terülj, terülj asztalkájáról. Előételnek egy kellemes, bár kellően súlyos és lassan csúszó hazai kohéziót tálalunk, majd jön egy tüzes, agresszív és pörgős hardcore – tharshcore/fastcore/crossover csemege, amit némi komor esszenciájú post-doom, valamint erős tremoló sikolyokkal megtűzdelt epikus sötétségben párolt kripta szagú cafatokkal […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e29 – fromtheredsun

Fémforgács podcast

A budapesti fromtheredsun zenekar a 2023-as Kill Monday Management Tehetségkutató második helyezettje. Ennek apropóján látogatt el el a stúdióba a banda háromnegyede. A zenekar tagjainak zenei elhivatottságához kétség sem fér, ráadásul zenélni is nagyon tudnak. Sőt, az ízlésük is kiváló, igaz nem ez volt a műsor történetének legdurvább adása. De hallgassátok meg!

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #192

E heti EP sorozatunkban öt újabb csemegét mutatunk be a nemzetközi és a hazai underground metal kifogyhatatlan tárházából. A felhozatal most is erős, mi több érdekes és vegyes. Sorozatunk középpontjában két magyar zenekar – egyik visszatérő, a másik pedig elköszönő, búcsú – anyag áll. Magick Howl Az one-man formációban működő spanyol Magick Howl a középtempós […]

Tovább »

Fémforgács podcast – s03e28 – Fallen Greek Gods

Fémforgács podcast

A Fáklya Rádiós rádióműsorunk harmadik évadának 28. adását még a nyáron rögzítettük, Az erdélyi Fallen Greek Gods zenekart a Monastery-főnök, Billy ajánlotta figyelmembe és Szigyártó Erik, a banda dobosa készséggel állt rendelkezésre. A távolság miatt ezt előre felvettük, de így is aktuális maradt. Az adásban a zenekar körüli aktualitások és a szokásos kedvencek bemutatása mellett […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #191

E heti EP válogatásunkban egy kis melankolikus shoegaze / doomgaze hullámzás ad megfelelő aláfestést ahhoz, hogy átlépjünk az őszbe és az októberi rozsda fényét a funeral / noir doom mizantrop ódái töltsék meg. És, hogy tökéletes megnyugvás legyen, lelkünk harangjait a melo-death, az OSDM és a post-hardcore zajos rezonanciák zúgatják a végítéletig. Somei A Somei […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e27 – MWS

Fémforgács podcast

A heti adásunkban a nemrég visszatérő lemezzel jelentkezett solymári MWS frontembere, Both András volt a vendég. Megbeszéltük, hogy milyen is a lakótelep metal, meg a banda múltját, jelenét és jövőjét is kilemeztük. Az adást a Fáklya Rádió oldala mellett az ismert podcast csatornákon is eléritek, de hogy ne kelljen keresni:

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #190

E heti EP sorozatunkban igyekeztünk ismét öt igazán figyelemreméltó zenekar agyagát hoztuk el nektek. A paletta most is széles, szerencsére van miből válogatni. Kezdésként a ’80-as évek klasszikus thrash/death vonalaiban merülünk el, majd egy epikus hangvételű blackened doom mágiának lehetünk részesei. Ezek után a sivatag hűsítő, egyben pszichedelikusabb homok szemcséit dörzsöljük ki szemünkből, miközben a […]

Tovább »

Fémforgács podcast s03e26 – Colmena

Fémforgács podcast

A békéscsabai Colmena a második albumát a Petőfi Kulturális Ügynökség Nagylemez programjának segítségével készítette el. A tavasszal megjelent Hazajutok album kapcsán az alapító Szabó fivérekkel a zenekar sztoriját is végigvettük és megmutatták kedvenceiket és hogy milyen bandák hatottak rájuk. A srácokkal érkezett a menedzserük, Pásztor Csaba, azaz Kieron, akit ismerhettek a Fáklya Rádióból is a Rockvilág.hu mellett. A következő adásban a […]

Tovább »