Címke: ENDRE

EndrE – Ígérik: A metálosok be fognak szarni

A szegedi stoner/grunge trió, az EndrE kiadta új, háromszámos EP-jét, a demo_4-et. A zenekar elmondása szerint ez az eddigi legkeményebb kiadványuk, amelyen a numetálosabb, súlyosabb hangzások dominálnak. A fűrészes riffek, a sújtó dobok és a hol kántáló, hol éteri ének sötét, nyomasztó egységgé áll össze. Az EP két dala Mihály Gergely (Angertea) Teaplant stúdiójában készült, egy szám pedig Török Dénes Gribedli stúdiójában kapta meg a végső formáját. A zárótételen a pszichedelikus alt-folkban és dark countryban utazó Shān duó is közreműködik, különleges kollaborációt hozva létre.

Endre - Demo_4 (2025)

A demo_4 éles váltás a zenekar korábbi, elektronikusabb hangzású d3mo_b EP-je után. Ahogy ők maguk fogalmaznak, „a kemény részek még keményebbek, a dallamos részek pedig… azok is kemények lettek.” A vizualizációt Takács Borisz (B42DiY) készítette.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #190

E heti EP sorozatunkban igyekeztünk ismét öt igazán figyelemreméltó zenekar agyagát hoztuk el nektek. A paletta most is széles, szerencsére van miből válogatni. Kezdésként a ’80-as évek klasszikus thrash/death vonalaiban merülünk el, majd egy epikus hangvételű blackened doom mágiának lehetünk részesei. Ezek után a sivatag hűsítő, egyben pszichedelikusabb homok szemcséit dörzsöljük ki szemünkből, miközben a […]

Tovább »

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #140

Azt hiszem, sokat érezzük és tudjuk, hogy egy új világrend küszöbén állunk, vagy már épp benne is vagyunk. Hangunk, aminket körbevevő mizantróp hétköznapok üres acélfalairól verődnek vissza, de mi a sorba be nem állva, tovább üvöltünk személyes, tudatos jogainkért. Akarat – akarás. Vajon e kettő között hol a határ. Elmélkedjetek, miközben EP sorozatunk újabb klasszikus […]

Tovább »

EndrE – Endréim az úrban

Az EndrE egy vadonatúj stoner/doom banda szegedről, akik Gemmi címmel juttatták el hozzánk bemutatkozó daluk videóját.

Az EndrE három kicsi Endréből áll: Endre – gitár és ének, Endre – basszus és Endre – dobos. Legújabb és egyben első daluk, a Gemmi a legkarakánabb női énekes stoner/doom bandákat idézi a Windhandtől az Acid Kingig, csipetnyi nu-metallal fűszerezve. A dal felvételei a szegedi Gribedli Sound Studióban készültek Török Dénesnél, aki egyben a dalunkban is vendégeskedik.”

Endre - Gemmi (feat. Dénes Török)