Címke: Agalloch

Illyria – The Carpathian Summit – 2019

    Perth egy gyorsan fejlődő nagyváros Ausztrália nyugati részén, ahol igazi központtá nőtte ki magát az idők során, még sem jutna eszembe egyetlen zenekar sem a hallatán. A közel kétmilliós lakosság pedig bőven kitermelt magának mindenféle stílusban bőszen megmártózó produkciót, azonban a legtöbb onnan érkező hang gyakorlatilag semmivé foszlott az óceánok és kontinensek fölött. […]

Tovább »

Agalloch, Crown – koncertbeszámoló

Igazi underground csemegét szolgáltatott nekünk 12-én a DürerKert, Budapesten. A rajongók először köszönthették nálunk az amerikai Agalloch-ot, valamint láthattuk még a francia Crown-t is. Előbbi majd húsz éve legendás a black metal újragondolásában, utóbbi elég pehelylelkű banda a maga 2011-es alakulásával. ’Meglepő’ módon a Dürerben a pokoltól négyszer nagyobb hőség uralkodott. Az egész esemény a […]

Tovább »

John Haughm – Projekt az Agalloch mellett

Az Agalloch-ból ismert John Haughm, énekes-gitáros, és Mathias Grassow, német ambient-drone zenész, ismét közös projektben vettek részt, melynek címe Auræ. Ezt a négyszámot rejtő 45 perces produkciót itt alább teljes egészében meg lehet hallgatni.

<a href=”http://haughm.bandcamp.com/album/aur”>Auræ by Mathias Grassow & John Haughm</a>

Agalloch – teljes album stream

Az Agalloch május 13-án megjelenő The Serpent & The Sphere című lemezét máris meghallgathatjátok teljes egészében az NPR jóvoltából ezen az oldalon.
A Profound Lore Records gondozásában érkező anyagot máris elő lehet rendelni az Amazon.com-on.

1.Birth and Death of the Pillars of Creation
2.(Serpens Caput)
3.The Astral Dialogue
4.Dark Matter Gods
5.Celestial Effigy
6.Cor Serpentis (The Sphere)
7.Vales Beyond Dimension
8.Plateau of the Ages
9.(Serpens Cauda)

Agalloch – Faustian Echoes EP – 2012

    Nagyon rég volt már 1997, amikor az oregoni Agalloch első kiadása megjelent, a zenében viszont az idő semmivé tűnik, nem bír semmilyen jelentőséggel. Régóta követem figyelemmel a banda kiadásait, ugyanis egyedi, a természet rezdüléseire és változásaira kiélezett zenéjük mindig el tudott varázsolni. Sokféleképp kategorizálták már az ő produktumaikat, hallottam post-rock/metaltól az epikus black metalig […]

Tovább »

Agalloch – lélekcsontvelő

Kész az új Agalloch nagylemez, a portlandi dark metal csapat Marrow Of The Spirit-nek keresztelte az anyagot és állításuk szerint teljesen különböző lesz az előző három nagylemeztől, melyet a sötét, sivár, sűrű és agresszív jelzők felsőfokával lehet csak jellemezni. Ez lesz az első korong az új dobossal, Aesop Dekker-rel, vendégzenészként pedig a csellós Jackie Perez Gratz (Grayceon, Giant Squid, Asunder, Amber Asylum), valamint Jeffrey Neblock (Vindensang) és Nathan Carson (Witch Mountain, Two-Ton Boa, Sunn 0)))) a masztert pedig Justin Weis (Ludicra, Slough Feg, Hammers of Misfortune) készítette a Trakworx Studiosban.

Agalloch – megkerült a koponya!

Ellopták az Agalloch hangszerként használt szarvas koponyáját. Az eset még a múlt héten, 12-én este történt a milwaukee-i állomás színpadján. Díszítő elemként volt rakás csont meg agancs is, persze a galád tolvajnak a koponya kellett. Az atmoszférikus, sötét folk/metalt játszó oregoni csapat számára mégis happy endként végződött a történet, a nem túl tradícionális hangszer azóta anonim úton visszakerült a tulajdonosokhoz.

Agalloch – The White (EP) – 2008

Meglepve tapasztalom, hogy a Fémforgácson összességében még csak ez lesz az első kritika az Oregon-i Agalloch eddigi munkásságából, persze jobb később mint soha alapon itt az ideje hogy ezen változtassunk! A zenekar diszkográfiájának bemutatásától most eltekintenék, hiszen bárki utána tud nézni akit jobban érdekel, ám fontos megemlíteni hogy a formáció 1996-ban vette fel első demóját, […]

Tovább »

Agalloch – gyűjtőknek…

Az amerikai atmoszférikus folk/doom Agalloch február utolsó napján hétszámos EP-vel jelentkezik The White címen a Vendlus Records-nál. A különleges dalgyűjtemény 2000, sorszámozott példányba jelenik meg.

12