Év végi infók az Angertea-től:
Amióta utoljára jelentkeztünk (a Distrust EP kiadása), annyi történt, hogy leszerződtünk egy norvég kiadóhoz, a Smash Fabric Records-hoz, akik azóta újra ki is adták a Twenty-Eight Ways to Bleed című harmadik nagylemezünket, és a Distrust EP-t is. Emellett a szerződés tartalmazott egy új lemezre vonatkozó megállapodást is! A zenekar negyedik lemeze náluk fog kijönni 2012 szeptemberében!
A klipet június végén forgattuk Nagymágocson, a zenekar nagyszerű szülőfalujában! Ez egy aranyos kis dokumentumfilm arról, hogy a magunkfajta alföldi srácok hogyan is töltik a hétvégéiket! Dióhéjban: a főhős szénné büntet egy kedves lányt, aki utána a zenekar managerét nyirbálja kicsit szét! 🙂 Jó szórakozást!
Itt pedig egy nyári interjú látható, amin a terveinkről mesélünk:
_ELVALASZTO_
Ezek közül kettő érdekessége, hogy eddig tőlünk rendhegyó módon néhány külsős zenészcimborát is hagytunk belekontárkodni a dalokba, énekfronton Tarjányi Endre (Stonedirt) és Mihály Gergő (Angertea) csillogtatják orgánumukat, míg gitáron Kemencei Balázs (Stonedirt, Wall of Sleep) villant egyet az arcunkba az egyik dal vége felé. Ezen felűl felbukan még a lemezen Pötörke Zoltán a Salvusból és Derzsi János a Megazetorból, szintúgy egy kis vokális brilliózás végett, valamint ex-gitárosunk Spala Márk is kanyarint egy libabőrözős szólót az eredtileg általa írt Finite c. dalban. 













