Címke: Angertea

Angertea hírlevél

Mihály Gergely küldte az Angertea-ről a friss híreket:

Már elég régen jelentkeztünk efféle hírlevéllel, szóval épp itt az ideje. Ami az új EP-nket illeti, eléggé elhúzódtak a felvételek, de sikerült befejezni mindent, most pedig a kemény várakozás időszaka jön. Ugyanis Neil Kernon producer „kicsit” elfoglalt ember, és várnunk kell a sorunkra, amire megkeveri a dalokat. Szóval a megjelenést illetőleg pontos dátummal nem tudunk szolgálni, de valószínűsíthető a szeptember, október, talán november. Legyünk türelmesek, meg fogja érni! Az EP megjelenésével egy időben jön majd ki a legújabb klipünk, amit a Streams című dalunkra fogunk forgatni még a nyáron. Úgy tervezzük, hogy a netről ingyenesen letölthetővé tesszük majd a cuccot, de persze lesznek limitált példányszámban CD-k is a fanatikusoknak, és promóciós célokra.
Kisebb-nagyobb sikerekkel lezajlott a tavaszi turnénk! Köszönjük azoknak, akik ott voltak valamelyik állomáson és támogattak bennünket! Most kicsit visszafogottabban fogunk koncertezgetni. Természetesen a köcsög „nagy” fesztiválok egyikén sem fogunk ezúttal se játszani. Persze jó szórakozást kívánunk mindenkinek a szokásos fesztiválzenekarok tízezredik szokásos koncertjéhez! Ami biztos, hogy lesz egy július 31-edikei budapesti Tündérgyáras klubkoncertünk a Shapat Terror-ral, játszunk a Fekete Zaj feszten augusztusban, és szeptemberben lesz egy Hódstock Fesztiválos fellépésünk Hódmezővásárhelyen.
Ami még újdonság lehet, hogy remélhetőleg szeptember elejére teljesen megújul a honlapunk és a myspace oldalunk.
Még egy kis érdekesség… A Twenty-Eight dalunk fotós klipjében van egy kis rejtett poén. Ha 2:45-nél kimerevítitek a képet, megtudhatjátok, miről is szól igazából a dal:-).

http://www.youtube.com/watch?v=qruIYb5vA5w

Billog – Till Death Do Us Part – 2010

„Billog – (Állatra sütött) bélyeg.„ /Kislexikon/ A Billog neve a hazai undergroundabb HC és metalcore berkeiben kicsit is járatosabbak előtt nem ismeretlen. Az eredetileg békéscsabai, majd angliai, most pedig Csaba fővárosba való felköltözésével budapesti csapat valójában formáció-próbálkozás és nehéz körülmények közötti végül beteljesülés (gondolok itt pl. arra az esetre, mikor Csabi a szigetországban igyekezett a […]

Tovább »

Angertea hírek

Gergely Mihály, az Angertea énekese küldte az alábbi sorokat. (Otto-nak pedig ezúton is jobbulást és itt az ígért link!)

Nagyban folynak a stúdiós munkálatok az új Angertea EP három dalán. Vári Gáborral, az előző lemezünk prodcer-mindenesével Szegeden már felvettük a dobot és a gitárt. Hátra van a basszus és az ének. Ezek körülbelül egy hónapon belül felmennek, aztán pedig indul a cucc Chicago-ba Neil Kernon producerhez, aki keverni és masterelni fogja a dalokat. Három teljesen különböző karakterű nótáról lesz szó, amelyek megmutatják az Angertea minden oldalát kezdve az üvöltözős témaváltós gyorsabb cuccoktól az akuszikus elszálláson át a középtempós málházásig. Az EP címe Frog in the Oven lesz. Azt még nem tudjuk milyen formában fog megjelenni, igyekszünk cd-n kihozni, de valószínű, hogy netes terjesztése lesz.
Üdv: Teja

Angertea hírlevél

Mihály Gergely, az Angertea énekes/gitárosa küldte az alábbi híreket:

Elég jó hírekkel szolgálhatunk az Angertea iránt érdeklődők számára. Mint azt sokan tudjátok, tervben volt egy DVD kiadása idénre, de úgy tűnik, hogy most változott a dolog. Még múlt évben megkeresett minket a legendás Grammy díjas producer, Neil Kernon (Nevermore, Nile, Queensryche, Judas Priest, Peter Gabriel, Cannibal Corpse, stb.), hogy bejön neki a zenénk, és szívesen dolgozna velünk, és mostanra odáig jutottak a tárgyalások, hogy csinálunk egy 3 számos EP-t, amit ő fog keverni. Pluszban nagyon sok embert ismer a zeneiparban, és azt mondta, hogy mindig mutogatja az általa frissen kevert dolgokat ilyen kiadós csókáknak, szóval elvileg van esélyünk továbblépni. Persze semmit sem akarunk elkiabálni, de azért reménykedünk. A lényeg, hogy most javában írjuk a dalokat az EP-re, és a tervek szerint egy hónap múlva már fel is vesszük őket. Hogy a keverés mikorra készül el, azt nem tudhatjuk biztosan, de ebben az évben tutira megjelenik a cucc valamilyen formában.
Másik jó hír, hogy február végén indul az újabb országos turnénk, aminek legtöbb állomása látható már a myspace oldalunkon, vagy a honlapunkon.

Angertea hírlevél

Mihály Gergely, az Angertea énekes/gitárosa juttatta el hozzánk az alábbiakat:
„Készült egy új Angertea filmecske:

Angertea - Twenty-Eight

Az utóbbi 2 év terméséből válogattuk össze a képeket hozzá. Vehetjük félhivatalos klipnek is. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor nyár végén, vagy szeptemberben debütál a Twenty-Eight Ways To Bleed lemez második hivatalos klipje is (az első itt nézhető meg: http://www.youtube.com/watch?v=p-B4jWfISwE ). Erről részleteket még nem árulnánk el, csak annyit, hogy mindenki, aki ismeri az eddigi munkáinkat, eléggé meg lesz lepődve rajta:-).
Amúgy az első önálló turnénk lassan a végéhez közelít! Köszönjük azoknak, akik eljöttek valamelyik állomásra. Rengeteg nagyszerű élménnyel gazdagodtunk!”

Angertea klip

Elkészült az új Angertea klip, ami végülis egy aranyos főzőműsorocska az Eetfilm gyártásában! A menü: szívragu. Szereplők: A szakács: Ottó, Az étel: Gergő (szíve), A pincér: Migi, A kuncsaft: Andris. Jó szórakozást, és nem utolsósorban jó étvágyat mindenkinek!!!

Angertea - Waterfront Syndrome

Angertea – Twenty-Eight Ways To Bleed – 2009

Megmondom az őszintét, eddig valahogy elkerültük egymást az Angertea-vel, hiszen ez már a harmadik nagylemezük, de ígérem mostantól forszírozni fogom a sűrűbb kapcsolattartást. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert piszokul megfogtak ezzel a számomra „kiutalt” albumukkal. Röviden: bekategorizálhatatlan, többdimenziós muzsika, nagyon durva megszólalással, és majdnem koncepció jellegű, borzasztó búbánatos szövegekkel.   A bő negyven perc lecsengésével […]

Tovább »

Angertea hírlevél

Megjelent az Angertea zenekar harmadik nagylemeze „Twenty-Eight Ways to Bleed” címmel. Kapható országszerte a nagyobb lemezboltokban, vagy megrendelhető mailben 1500Ft+pkg-ért.
A lemezmegjelenés örömére felkerült a myspace oldalunkra még egy új dal az albumról. Készül az új videóklip is, és márciustól egy 16 állomásos országos turnéba kezdünk, melynek állomásai itt láthatóak:
_ELVALASZTO_

Twenty-Eight Ways to TOUR 2009

Márc. 7. Szolnok, Rock Parking + M.W.S.
Márc. 13. Orosháza, Anno + Abiocore, Shapat Terror
Márc. 19. Budapest, After Music Club + Aebsence, M.W.S.
Márc. 21. Békés, Denevér + Baby Bone, Bar Bears
Ápr. 3. Pécs, Toxic + Harmada, Solar Scream
Ápr. 4. Mohács, Batra + Harmada, Solar Scream
Ápr. 10. Csongrád, Mozi + Baby Bone, M.W.S.
Ápr. 11. Szeged, Garaboncziás + Real Lies, M.W.S.
Ápr. 17. Békéscsaba, Hangya + Baby Bone, Bar Bears
Ápr. 24. Szentes, Ifjúsági Ház + Locust On The Saddle, Flop,
Máj. 2. Martfű, Műv. Ház. + Flop
Máj. 8. Berettyóújfalu, Parola + Abiocore, Hatred Solution
Máj. 15. Eger, Egál Klub + Shapat Terror, LPS, Sunday Fury
Máj. 23. Túrkeve, Tó Party Söröző + Bar Bears, Go For It
Júni. 6. Paks, Galaxy + In Between
Júni. 13. Kiskunfélegyháza, Rock Tár + Flop, Fee Fly Zone

Angertea és a vérzés sokszínűsége

Boltokban az experimentális metalt játszó hazai Angertea új nagylemeze, a Twenty-Eight Ways to Bleed, a kiadványt az Edge Records gondozza.

A csapat 1996-ban alakult. Az eredeti felállás két évig működött, majd tagcsere következett be a dobos poszton. Egy demo és egy promócióra szánt kislemez után 1999-ben már a Szigeten játszottak, majd felkerültek a Vol.10 magazin mellékletére. Közben több klipet is készítettek, többek között az In Between Walls című nótához, majd 2001-ben megjelenttették első nagylemezüket, Lélekvágy címmel.
Az Anathema előtt is bizonyító experimentális metalt játszó zenekar harmadik albuma, progresszív-grunge elemekkel, 10 dallal, Tool, Meshuggah és Deftones és természetesen az Angertea rajongók nagy örömére. Természetesen most is készül majd klip, méghozzá a tervek szerint a Waterfront című számhoz.
Ahogyan ők fogalmaznak: „…a lemez teli van vérengző szerelmes dalokkal. Egyéni experimentális metal”
Vendégként szerepelnek a lemezen:
Kovács Attila (Watch My Dying, Sear Bliss, Nervekiller, ex-Varso)
Vincze ÁdámVincent” – (Flop)
Schleier CsabaSlayercsabi” (Wackor)

Angertea: Országos turné a lemezmegjelenés idején

Február végén jelenik meg az együttes harmadik lemeze, Twenty-Eight Ways To Bleed címmel, mely saját elmondásuk szerint változatos és komplex lemez lesz, de valamivel emészthetőbb mint elődei. Egy vadonatúj nóta, a Sophie’s Station már most meghallgatható a myspace-en. A lemez egyetlen magyar nyelvű dalában („Miattad„) olyan vendégek fognak szerepelni, mint Vincze Ádám (Flop), Slayercsabi (Wackor), illetve Kovács Attis (Watch My Dying). A lemezmegjelenéssel egyidőben hozzák ki a negyedik hivatalos klipet is, ami megint kellőképp brutális, és szokatlan lesz, vagyis sok „vér és bél” lesz benne.
A budapesti lemezbemutatóra március 26-án kerül sor az After Music Clubban, de a zenekar az ország sok más pontján is feltűnik, hiszen márciusban több mint egy tucat koncertet ad majd országos turnéja során.