Címke: dark metal

Mozgásban a MONOLITHE

    Jómagam 2015 óta ismerem a bandát, így az utolsó 3 albummal vagyok igazán képbe, biztos vagyok benne, hogy ezzel mások is így vannak, ezért kérlek beszélj nekünk a kezdetekről.     A zenekar 2001-ben alakult, és a „Monolithe I” című debüt 2003-ban jelent meg. Eddig hét nagylemezt, két EP-t és egy kompilációt tartalmaz […]

Tovább »

Se Lusiferin Kannel – rejtélyes zenekar

 Csukják, álarcok, maszkok rejtegetnek előlünk már jó ideje olyan zenészeket, akik a titokzatosság látszatát igyekeznek kelteni bennünk. Egy-két banda ezt már igazán csúcsra tudja járatni azzal, hogy az ég világon semmilyen információt nem közöl magáról, megkeserítve ezzel a mi dolgunkat. Ilyen a finn Se Lusiferin Kannel, mely monumentális, black metalra emlékeztető dalokban gondolkodva készítette el bemutatkozó nagylemezét. A tél még ugyan messze van, de azért a hosszú séták idejére bezsebelhetjük az anyagot. 

Valtakunta by Se Lusiferin Kannel

Cloak – black/dark metal a Season Of Mistnél

 A Season Of Mist gondozza majd a novemberben megjelenő amerikai Cloak  bemutatkozó lemezét, ami To Venomous Depths címmel érkezik majd. A meglehetősen sötét hangulat és a boncolgatott témák ellenére egy elegáns borítót kanyarintottak a kiadványhoz, amiről a Beyond The Veil című dalt hallgathatjátok most meg elsőként. 

Cloak - Beyond The Veil (official premiere)

Hanging Garden – első dallamok

 A finn melodikus death/doom, dark metal keveréket játszó Hanging Gardennek eddig sem kellett a szomszédba mennie az érzelmi húrok megpendítéséért és úgy tűnik, közelgő lemezük, az I Am Become sem lesz egy happy hardcore válogatás. Ezt bizonyítja a lemezről elsőként meghallgatható Elysium, amihez hangulatos videó is készült. A banda új lemeze október végére várható. 

HANGING GARDEN - Elysium (official lyric video)

Valkiria – 20 év két lemezen

 Az olasz Valkiria rengeteget változott pályafutásának 20 éve alatt, a black metaltól eljutott az epikus, gótikus metalig, egy valami azonban állandó maradt, méghozzá a projektet egymagában működtető ValkusValkiria, akit csak élőben szoktak kisegíteni időnként. Az elmúlt évtizedek méltó összefoglalását jelentette most meg az úriember két, dalokat bőségesen tartalmazó lemezen, melyek közül az egyik Kelthanir címmel utazik vissza a kezdetek sötétségéig, a modernebb lemezek gyűjtőhelyéül pedig a Visions Of Lost Souls szolgál. Mindkét válogatást meghallgathatjátok az olasz zenész bandcamp oldalán. 

<a href=”http://valkiria.bandcamp.com/album/visions-of-lost-souls”>Visions of lost souls by Valkiria</a>

Dominia – gótika Szentpétervárról

 Még a kilencvenes évek végén fogant meg Szentpéterváron a Dominia nevű, szimfonikus elemeket is tartalmazó gótikus metal banda. A keményebb hangvételt és stílusos lassulásokat sem vetik meg kezdetektől fogva, így tudtak összehozni eddig három hangulatos nagylemezt. A szentháromságon túl azonban minden valamire való bandának illik túllépni, így már a frissen megjelent Stabat Maternek örülhetnek a zenekar rajongói. Örüljünk hát mi is, a zenekar bandcamp oldalának megcélzása után. 

MetalRus.ru (Dark Metal). DOMINIA — «Stabat Mater» (2017) [Full Album]

Abysmal Grief – Reveal Nothing (20th Compilation) – 2016

      Nagyszerű felmenőkkel rendelkezik az olasz okkultista, dark/doom metalban utazó Abysmal Grief nevű formáció, mely tavaly ünnepelte fennállásának kerek huszadik évfordulóját. Az itáliai hagyományok és a horror iránti szenvedély éppúgy, mint a filmek terén, a zenében is igazán egyedi útra terelődött a 70-es évek második felében és a 80-as években. Ez a termékeny […]

Tovább »

Ars Moriendi – Sepelitur Alleluia – 2016

    Arsonist, becsületes nevén Bastien Mailhot, bele-bele kóstolgatott a horda módra elkövetett zenei próbálkozásokba az évek folyamán, de mindig rá kellett döbbennie, hogy a benne lakó fém szörnyeteget csak ő ismeri igazán. Ezt a szörnyet testesíti meg egyedül működtetett projektje, az Ars Moriendi, ami immáron 2001 óta csepegteti magából a sötétséget hol demók, hol […]

Tovább »

Ex Animo – Neverday – 2016

    Akár visszatérő lemeznek is mondhatjuk az ukrán Ex Animo Neverday c. lemezét, pedig a banda 2000 óta szinte folyamatosan aktív. Ennek ellenére utoljára teljes értékű kiadvánnyal csak 2004-ben jelentkeztek, ráadásul azóta a társaság is rendesen átalakult. A zenekar 2 fővel indult, így jelent meg a melodikus death/doom metalt tartalmazó Solitary programozott dobbal és […]

Tovább »

December Dawn – Amplexus Melancholiae – 1999

     A világon vannak olyan lemezek, amik sosem érik el a közönséget, még akkor sem, ha egyedi, ritka igényes zenét dobnak össze. Gondoljatok bele, hány olyan lemez süllyed egy poros polc pókhálóinak árnyékában, amit mára már klasszikusként emlegetnénk. Ki tudja, lehet valakik a haverokkal feljátszották az alapvetésként emlegetett bandák bármelyikével versenyképes lemezt, majd nem […]

Tovább »
123