Kevés olyan elszigetelt és klausztrofób tematikát lehet találni a fekete fém amúgy sem napfényes univerzumában, mint amit a német Dauþuz sajátított ki magának lassan egy évtizede. A bányászati black metal kifejezés elsőre talán egy eltévedt fantasy szerepjátékos agyszüleményének tűnhet, a történelem valóságának megismerése után azonnal az arcunkra fagy a mosoly. A föld alatti sötétség, a tüdőt szétmaró por és a kilátástalan, embertelen munka tökéletes táptalajt biztosít a létbizonytalanság zenei megfogalmazásához. Két évvel ezelőtt megjelent Uranium című lemezük egyenes ágú folytatásaként május 29-én érkezik a Todeswerk: Uranium II, amely még mélyebbre ás a második világháború utáni éra radioaktív hordalékaiban. A CD és vinyl formátumok kiadásáért az Amor Fati Productions felel, a kazettagyűjtők a zenekar saját bázisain, az Archaic-Oath Productions és a Moonstruck csatornáin keresztül juthatnak hozzá a szalagokhoz.
A lemez 2024-es Uranium albumuk folytásaként a jáchymovi (Joachimsthal) régió és Csehország uránbányáiba száműzött kényszermunkások sorstragédiáját dolgozzák fel. A szovjet atomprogram oltárán feláldozott, halálra dolgoztatott rabok szenvedése elevenedik meg az olyan sűrű hangulatú tételekben, mint a Joachimsthal – Jáchymov vagy a Der Turm des Todes. A nyolc dalt felvonultató, közel negyvenöt perces korong egy lassú pusztulásra ítélt tájképet tár elénk, ahol az emberi élet értéke a kibányászott érc mennyiségével vált egyenértékűvé. A záró Des Häftlings Bergmannstod című monumentális darab pontot tesz egy olyan korszak végére, amire a civilizáció a mai napig viszolyogva tekint vissza. Zenei aláfestésként abszolút megállja a helyét egy magányos, elidegenedett esti elmélkedéshez a történelem kegyetlen folyásáról.
Az új album zeneileg a kilencvenes évek dallamos, mégis roppant nyers vonalán mozog. A német duó felismerte a ritmusszekció frissítésének szükségességét, be is vonták a munkálatokba a Werwolf névre hallgató session dobost. Az ő játéka érezhetően organikusabb lüktetést, kézzel foghatóbb dinamikát ad a daloknak, kimozdítva az anyagot a monoton csörömpölés gyakori csapdájából. A fokozott szigort az akusztikus gitárok visszatérése ellensúlyozza, melyek a korábbi Bergkgesænge albumhoz hasonlóan a hegyek komor, elszigetelt melankóliáját hivatottak megfesteni, ezúttal a teljes kétségbeesésbe hajlítva az atmoszférát. A vokális teljesítmény szintén ezen a korábbi vonalon mozog, a hagyományos károgás mellett változatosabb hangképzésekkel kísérleteznek a tételekben.
