Címke: Exorcism

Exorcism – itt az új felállás és az új album első videója

A multinacionális doom metal banda, az Exorcism új felállással mutatta be készülő új albuma, a Whore of Babylon első hivatalos videóját, melynek címe Endless Fight.

EXORCISM - Endless Fight (2017) Official video

Zvekán Csaba zenekarvezető néhány hete a következő nyilatkozatot adta az Exorcism új felállásával és jövőbeni terveivel kapcsán:

Újabb fejezet indult az Exorcism történetében. Gitárosunk ezentúl George „The Kid”  Karafotis, dobosunk pedig az ő testvére, egy fantasztikus, világ klasszikus zenész, Vaggelis. Jómagam és George már évek óta együtt dolgozunk a Raven Lord színeiben. Miután Tore Moren váratlanul kilépett a bandából, kellett találnom egy másik gitárost, hogy a show ne álljon le. A választásom már első körben George „The Kid”-re esett, lévén tisztában vagyok vele, hogy általa új színezetet kap a zenénk. Végül, de nem utolsó sorban, Nic Angileri is ott lesz velünk a koncerteken, ahogy azt megszokhattátok, de ezentúl a stúdióban is ő fog basszerozni. Készen állunk tehát a rombolásra!

Az Exorcism új nagylemez várhatóan a nyár folyamán jelenik meg, a Dream Records jóvoltából, az alább látható, Gragoth által tervezett borítóval.
 

 

Exorcism – még ez évben új album

A Zvekán Csaba (Raven Lord, Tower of Babel, ex-Killing Machine, stb…) vezette multinacionális, egyébként svájci székhelyű doom metal banda, az Exorcism még ez év folyamán új albummal jelentkezik. Készülő Whore of Babylon című lemezük első előzetesekét a Endless Fight daluk hallgatható meg.
 
httpv://www.youtube.com/watch?v=Y-ZngZG6mA

Exorcism – bemutatta új dobosát a multinacionális doom banda

A 2006 óta létező, Zvekán Csaba (Raven Lord, Metal Machine, Tower of Babel, Black Raven, ex-Killing Machine, D.O Messiah) vezette multinacionális doom metal banda, az Exorcism Atma Anur személyében bemutatta új dobosát.

Atma, akinek nevéhez közel 150, többnyire instrumentális lemez fűződik, olyan világhírű előadókkal dolgozott már együtt, mint Tony MacAlpine, Jason Becker és Richie Kotzen, de korábban játszott már a Journey-ben, a Hardline-ban, a Vicious Rumors-ban és a Cacophony-ban is. Atma elmondta:

„Nagy örömömre szolgál, hogy Csabával és srácokkal zenélhetek egy bandában. Jelenleg is egy igazán kemény, súlyos albumon dolgozunk. Én viszont annál inkább várom már, hogy színpadra állhassak a srácokkal!”

EXORCISM - Higher (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A banda jelenlegi felállása; Zvekán Csaba – ének, Tore Moren (ex-Jorn) – gitár, Nic Angeliri – basszusgitár, és Atma Anur – dobok. A csapat jelenleg új albumán dolgozik, amiről Zvekán Csaba így nyilatkozott:

„Épp a napokban fejeztük be a turnézást, és vonultunk ismét stúdióba. Ha így haladunk, nemsokára megfordulhat a kocka, és már az új dalokkal felszerelve indulhatunk ismét útnak. Atma Anur kétségkívül egy profi dobos, és még saját stúdióval is rendelkezik! Ez pedig jócskán megkönnyíti a helyzetünket. Egyébként mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy új lemez formájában mutathatjuk be az Exorcism megújult felállását. Hamarosan friss hírekkel szolgálunk.”

EXORCISM 'Black Day In Paradise' [Heavy Rock/Metal]

Az Exorcism zenéje – saját bevallásuk szerint – a Black Sabbath – DIO örökségét hivatott feleleveníteni, tovább vinni, annyi különbséggel, hogy egy jóval modernebb hangzással operál. Az eredetileg a HolyHell zenekarból is ismert Joe „Shredlord” Stump gitárossal felálló csapat logóját Anestis Goudas (Dimmu Borgir, Riot, Kreator) tervezte.
A legutóbbi, 2014-ben megjelent I Am God című albumuknak több neves szaklapban ˝Az év doom albuma˝ címet adta. Zvekán Csaba a tavalyi év folyamán kiadott egy tribute-videót a néhai legenda, Ronnie James Dio emléke és munkássága tiszteletére. Az énekes így kommentálta a klasszikus Heaven And Hell feldolgozását:

„Ez egy tribute-nóta ami a világ egyik legnagyobb, ha nem a legjobb énekesének tiszteletére készült. Ronnie James Dio óriási hatással volt az Exorcism-re. Az ő zenéje mindörökké él… ez a Menny és a Pokol .”

Csaba Zvekan Of Exorcism Sings 'Heaven And Hell' - Dio Tribute

Exorcism – szöveges videó

A heavy/doom metalos Exorcism vadiúj szöveges videóját mutatjuk most meg. A Virtual Freedom c. dalt a Csaba Zvekan vezette banda június 15-én megjelent World In Sin EP-jén találjátok.
A mindössze 666 példányban megjelent anyagot a Dream Records gondozza és a csapat weboldalán keresztül lehet beszerezni. Természetesen digitálisan beszerezhető az ismert online zeneáruházakban.

Exorcism - Virtual Freedom (Lyric Video) [Heavy/Doom Metal]

Exorcism – Higher videó

A szeptemberben, a budapesti Metal War Fesztiválon is fellépő heavy doomster Exorcism a Higher c. dalhoz készített klipet.
A banda debütjén, az I Am God lemezen megjelent dalra Michael Vetter (Menschbilder Photo-Art) rendezővel Spanyolországban forgatták a videót.

EXORCISM - Higher (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Exorcism – Voodoo Jesus

A három Raven Lord tagot is felvonultató, tradicionális heavy doomban utazó Exorcism zenekar online elérhetővé tette új dalát. A hír alján meghallgatható Voodoo Jesus az  I Am God című bemutatkozó lemezen szerepel majd. Az album április 25-én jelenik meg, a GoldenCore Records / ZYX Music kiadásában. A banda felállása: Csaba Zvekan (Raven Lord, ex-Killing Machine) – ének, Joe Stump (Raven Lord, Holyhell) – gitár, Lucio Manca (Raven Lord, ex-Solid Vision) – basszus, Garry King (Achillea) – dobok. Az album producere az énekes Csaba Zvekan.

1.End Of Days
2.I Am God
3.Voodoo Jesus
4.Last Rock’N Roll
5.Master Of Evil
6.Exorcism
7.Higher
8.Stay In Hell
9.Fade The Day
10.Zero G

Exorcism – videóelőzetes

A Csaba Zvekan (Raven Lord, Zvekan, ex-Killing Machine) vezette első lemezét készítő Exorcism heavy/doom metalt játszik. Most egy előzetes, stúdiós videó érkezett, melyben a Zero G c. dal hallható. Ez alapján úgy gondolom, érdemes figyelni a csapatot.

EXORCISM - ZERO G (official ) Video Teaser For Debut Album

Exorcism – stúdióznak

A Raven Lord, Killing Machine zenekarokból ismert Csaba Zvekan heavy doom csapata, az Exorcism a jelenleg még cím nélküli bemutatkozó lemezén dolgozik. Az album a tervek szerint tavasszal jelenik meg a GoldenCore Recors/ZYX Music gondozásában.
A manapság „divatos” stúdiónaplós videókon a dobos Garry King ad interjút és bepillanthatunk a dobfelvételek kulisszi mögé is: