Kiskakas módjára promo anyagok közt szemezgetve, kincsek után kutatgatva akadtam bele a svájci illetőségű Rorcal Silence címet viselő hatodik nagylemezébe. Bevallom, hogy úgy voltam ezzel a kiadvánnyal, mint a környékünkön tengődő kedves, szakállas, mikulásarcú hajléktalannal, akiről azt gondoltam, hogy egy kis apró ellenében majd Szenteste elhozza nekem a karácsonyi csodát, amolyan Reszkessetek Betörőkből a magányos […]
Nemrég jelent meg az Atomic legújabb lemeze. Annyira tetszett, hogy kis híján írtam róla egy albumajánlót, de ezt Krisz már megtette. Olyannyira jó volt az írása, hogy annak nyomán rendeltem meg a korongot a Metal Ör Die-tól. Elég komoly, hogy ezt elfeledtem! Fogjuk a zenére. Hogy lelkesedésem nem csappant, igazolja az albumajánlóm a banda előző […]
Nemrég olvashattak és hallhattak a Fémforgács oldalait forgatók miskolci Atomic thrash banda harmadik, igazán jól sikerült lemezről Krisz jóvoltából. Sőt, a lemez kapcsán Szilágyi Tamással is rögzített egy beszélgetést. Az új lemez híre, a beharangozó klip arra inspirált, hogy az előásott kincsek rovatunkban a kultikus banda második lemezét tegyem a lejátszóba. A maga korában, a […]
Nemrég jelent meg az industrial metalban jártas AVGMNT debütáló albuma, a SEQVENCES. Az Oregon állambeli duónak mindene a cyberpunk, a sci-fi és a különféle jövőben játszódó disztópikus világok elénk tárása. Egy ilyen futurisztikus várost mutat be nekünk PVRE BLACK című számuk, amely kapott egy videót is. Most ezt tekinthetitek meg.
Új albummal jelentkezett a francia Mass Hysteria. Gyökereik a 90-es évekig vezethetőek vissza és az igazat megvallva azt is reprezentálják megszólalásukban. Az industrial metal és az alternatív metal kombinációja ötvöződik a Korn által inspirált rugós ritmikákkal. Az idén megjelenő albumok egy egységet alkotnak, ám két részre bontva reprezentálják zenéjüket. Tenace nevezetű albumuknak az első része, azaz a Tenace – Part 1 május 26-án jelent meg, míg a Tenace – Part 2 október 27-én fog megjelenni. Kiadók tekintetében a Out Of Line Music/Rough Trade/Believe és a Verycords istállókat kell felkeresnünk. Ízelítőként fogadjátok a Mass veritas és a Le Triomphe Du Réel dalokat.
MASS HYSTERIA - Le Triomphe Du Réel (Official Visualizer)
Mass Hysteria - Mass veritas (Official Lyric Video)
Mass Hysteria – Tenace – Part 1
(Out Of Line Music/Rough Trade/Believe & Verycords)
1. Tenace 2. Allégorie dans la brume 3. Mass veritas 4. Le triomphe du réel 5. L’art des tranchées 6. Encore sous pression 7. Le grand réveil (feat. Fréhel)
Új kislemezzel jelentkezett az industrial grind/sludge/crust stílusokban jártas Noosed. Az igazat megvallva még a noise is elférne ezek mellett, de inkább beszéljen helyettem az Omen. Május 5-én jelent meg az EP erősen limitált számú (20) kazetta és digitális formátumokban. Az emberiség éppen abban a stádiumban van, hogy átnéz a kötél hurkán, miközben lezajlik előtte egész addigi élete, ezt reprezentálja a Noosed.
Majdnem 9 év elteltével új albummal tér vissza a svéd industrial metalos Deathstars. A 2014-es The Perfect Cult folytatása május 5-én, azaz holnap érkezik Everything Destroys You címmel a Nuclear Blast Records kiadásában, amiről két dal (Midnight Party, This Is) is klipet kapott.
DEATHSTARS - Midnight Party (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
DEATHSTARS - This Is (Official Music Video)
A két lemez közötti rengeteg időt, valamint a legutóbbi turnék elhalasztását így kommentálták a tagok:
„Az éveken át tartó intenzív turnézás után szükségünk volt egy kis pihenőre, majd mikor visszarázódhattunk volna, megjelent a Covid-járvány, így a turnékat törölték vagy elhalasztották. Ezért úgy döntöttünk, hogy a lemezt is majd csak később jelentetjük meg, aminek most érkezett el az ideje. Nagyon büszkék és egyben izgatottak is vagyunk az új albummal kapcsolatban.” – nyilatkozta Nightmare Industries gitáros.
„A visszatérő első klipünket semmiképpen sem csak egy stúdióban akartuk felvenni, ezért a Stockholmban található Slaktkyrkan nevű helyen vettük fel, amely érdekes élményt nyújtott.” – tette hozzá Whiplasher Bernadotte énekes.
A bandához újra csatlakozott Cat Casino gitáros, a dobos pozícióját pedig az újonnan érkező tag, Nitro tölti be.
Deathstars – Everything Destroys You (Nuclear Blast Records)
1. This Is 2. Midnight Party 3. Anti All 4. Everything Destroys You 5. Between Volumes and Voids 6. An Atomic Prayer 7. Blood for Miles 8. The Churches of Oil 9. The Infrahuman Masterpiece 10. Angel of Fortune and Crime
2021-ben állt össze az amerikai Lacabra kvintett azzal a céllal, hogy a világra szabadítsa minden dühét az emberi gyarlósággal és tévhitekkel kapcsolatban. Szívesen állítanak pellengérre olyan témákat, mint a kapzsiság, korrupció és árulás, de mindezek vallási hátterének felforgatásától sem riadnak vissza. Nemrég közzétett Human Quilt című daluk is erre a szemléletmódra épül: azt kutatja, hogy miként dönt az ember, ha saját érdekein túl kell látnia és hogyan árthatnak a különféle vallási dogmák az igazság eltakarásával. Zenei formátum gyanánt a punk, az indusztriális metal, a klasszikus heavy metal és a black metal eszköztárát is szívesen használják, a végeredmény mindenképpen erőteljesnek mondható. A dalhoz már videó is készült, lehet rá nagyokat bólogatni! Elég meggyőző tétel, remélhetőleg egy nagylemez előlfutárához van szerencsénk.
Újabb pácienst citáltam elő a közelmúlt diliházából, mert semmivel sem lehet jobban felhúzni, mint egy teljesen átlagos, unalmas stílusgyakorlattal, ami az adott stílusnak is csak a felszínét kapargatja és ráadásul nem is érti annak a lényegét, mibenlétét. A Diapsiquir olyan távolságokban van ettől, hogy még vízumot sem kaphat arra a kies és homokszínű senkiföldjére. Ahogy […]
Új albummal jelentkezett a Benjamin Blank vezette londoni székhelyű Binary Order projekt, A 2021. végén megjelent Dunes című albumhoz képest az eredetileg industrial metal csapatként ön-definiált alkotó, vagy alkotók csapata ismét tovább tágította a Binary Order határait. Még mindig maradunk ott, ahol Nine Inch Nails, Fear Factory, Cult of Luna, Static-X, Spineshank, Mudvayne, Stabbing Westward […]