Címke: King Satan

Turmion Kätilöt, King Satan: finn industrial metal est az Analogban

Őrült industrial metal – diszkó vár minket január 28-án: a Turmion Kätilöt az Analog Music Hallban mutatja majd be a Reset című új lemezét, előttük pedig a szintén finn csapat, a King Satan invitál minket egy korai okkult farsangra.

A finnországi industrial metal csapat, a Turmion Kätilöt két évtizede indult Savo vidékéről, és a 2020-as években kezdte meghódítani az ütős és humoros zenét kedvelő metal rajongók szívét szerte a világban. Idehaza sem számítanak ismeretlennek, hiszen 2022-ben a Nightwish előtt mutatkoztak be, és 2 éve lemezbemutató turnén is Budapestre látogattak. 

Ezúttal a 2024-es új lemez bemutatója van soron. Az alapító dalszerző, MC Raaka Pee elmondása szerint a Reset kiváló címválasztás volt az albumhoz. „Számunkra ez azt jelenti, hogy felhasználjuk mindazt, amit két évtized zenélés alatt megtanultunk, és újrahúzzuk a mi kis fémes diszkó-örvényünket.” 20 év, 10 nagylemez valóban tekintélyes életmű, de a Turmion Kätilöt tovább feszegeti saját határait. „Azt mondanám, hogy a Reset a korábbi lemezeink zabigyereke, ízletes új hangzásokkal megbolondítva. Minden benne van, amit valaha halhattál tőlünk, és még annál is több: őrült sikolyok és hatalmas dallamok ellensúlyozzák egymást.” A Yksi Jumalista a nyitódal: 

TURMION KÄTILÖT - Yksi Jumalista (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A finnek nagyon ügyesen teremtenek sokoldalú zenei élményt, hiszen dalaik egyszerre idézik meg a ’90-es évek diszkóhangulatát, miközben kemény industrial zenei alapokra építkeznek, és bár a témaválasztás meg a hangulat elsőre sima bohóckodásnak hat, a felszínt és a mondanivalót megkapargatva hamar felsejlik az élet és az emberek árnyékos, gyarló oldala is. Élő fellépéseiket a legvadabb és legkaotikusabb látványosságként méltatják, ami hozzátartozik a Turmion Kätilöt bizarr világához; ebbe legközelebb január 28-án, az Analog Music Hallban léphetünk be.

A turnéra a srácok finn szaktársakkal érkeznek: ahogy a nevük is mutatja, a King Satan zenészei egy fokkal – de csak egy fokkal – komolyabban veszik magukat, és 2015 óta szállítanak pörgős, metalba oltott electro-industrial dalokat. The Devil’s Evangelion című friss lemezükről érkezett a New Aeon Gospel című dal:

KING SATAN - New Aeon Gospel (Official music video | Industrial metal)

a Concerto Music bemutatja: Reset World Tour 2025
2025. január 28., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Turmion Kätilöt , King Satan koncertek
Belépő: 8500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/870893691605524

King Satan – Abyss of the Souls – új klip

November 8-án The Devil’s Evangelion címmel jelenik meg a finn ipari okkultista / hellelectro metalos King Satan negyedik stúdióalbuma. Az 11 dalos album témájában jelen paradox világunkra fókuszál, aminek harmadik klipjeként az Abyss of the Souls nézhető meg.

A klip esetében ezúttal valami mást akartam csinálni, hiszen mostanra talán világossá vált, hogy sokféle stílussal játszom, amikor videókat készítek. Ezúttal egy minimalistább megközelítést akartam alkalmazni, hogy megragadjam az elidegenedés és a kirekesztettség bizonyos érzését, amellyel a dal témája is kokettál.” – mondta King Aleister Satan, a banda énekese.

King Satan - Abyss of the Souls (Official Music Video) #IndustrialMetal | #NobleDemon

King Satan – Chaos Forever Now – új lemezelőzetes videó

November 8-án jelenik meg a finn ipari okkultista / hellelectro metalos King Satan negyedik stúdióalbuma, a The Devil’s Evangelion. A lemez második előzeteseként a Chaos Forever Now animált videója nézhető meg, amelyben az industrial techno vonalas Nachtmahr tagjai vendégszerepelnek.

Úgy gondoltam, elérkezett az ideje, hogy az egyik leghírhedtebb tömeggyilkost letartóztassák és bíróság elé állítsák. Úgy értem, hogy ennek a figurának még mindig rengeteg követője van, akik szemet hunynak az emberiség és a természet elleni bűntettei felett, leginkább félelemből, amit persze megértek, mert az áldozatainak száma és a kegyetlenségének minősége szinte elképzelhetetlen. De most már elég! Megkértük barátainkat, az osztrák industrial techno mestereit, a Nachtmahr tagjait, hogy segítsenek nekünk ebben a küldetésben, és igazán megtisztelő, hogy elfogadták a felkérést. Mindezt láthatjátok és hallhatjátok a hamarosan megjelenő albumunk második kislemezdalában, a Chaos Forever Now-ban.” mondta a dalról King Aleister Satan, a banda vezetője.

King Satan - Chaos Forever Now (feat. Nachtmahr) Official Video | Industrial Metal | #NobleDemon

King Satan – Idén új lemez

A tervek szerint még az évvégén jelenik meg a finn ipari okkultista / hellelectro metalos King Satan negyedik nagylemeze. The Devil’s Evangelion című lemezük új kiadójuk, a Noble Demon kiadásban jön majd ki, amiről máris itt van New Aeon Gospel című daluk hivatalos videója.

A The Devil’s Evangelion a valóság kettős és ellentmondásos természetével foglalkozó konceptalbum lesz. Sokat merítettünk régi vallási énekekből, himnuszokból és zsoltárokból a dalokhoz, és a New Aeon Gospel talán az egyik legerősebb példa erre, hiszen ezeket a hatásokat szűrtük át benne a saját extrémmetálos hatásainkkal. Ebben a koncepcióban egy bolondos mesélő meggyőződésévé válik, hogy a Sátán megszállta őt, ennek köszönhetően a valóságot az ördög szemén keresztül tapasztalja meg.” – mondja a banda főnöke, King Aleister Satan.

King Satan - New Aeon Gospel (Official Music Video) Industrial Metal | Noble Demon

King Satan – The Pagan Satan – új videó

Occult Spiritual Anarchy címmel április 8-án jelenik meg a finn okkultista ipari hellelectro metalos King Satan harmadik lemeze. A sátánizmussal és az okkultizmus filozófiájával foglakozó lemezük témáit a kizsákmányolással, az istenkáromló sötét humorral és a nihilista abszurdizmussal kombinálják.  Harmadik videójukként a The Pagan Satan nézhető meg.

King Satan – Karneváli hangulatban egy új klipben

A finn indusztriális metal káoszkatonák, a King Satan új kislemezt adott ki a 2022. április 8-án megjelenő Occult Spiritual Anarchy című albumáról. A The Faces of the Devil című kislemezdal egy karneváli és kellemetlen hangulatú klippel együtt mutatkozik be a nagyvilágnak. A zenekar így kommentálja:

A The Faces of the Devil mögött az volt az ötlet, hogy a legerősebb metál és tánczenei jellemzőinket egy dalban egyesítsük. Erre vagy táncolni lehet, vagy headbangelni…, vagy mindkettőt! A dal szöveges inspirációja az ördög archetípusát övező egzisztenciális és filozófiai témákból ered. Hangulatilag pedig sokat vibrálunk az abszurditás és az emberi elme sötét oldala körül. Maga a dal lényegre törő, és jól jellemzi a mi karneváli stílusunkat az ipari metalban!

KING SATAN - The Faces of the Devil [Official music video]

Bár a formáció az énekes és többhangszeres King Alesiter Satan szólóprojektjeként indult, végül egy teljes felállással rendelkező, élő show-orientált zenekarrá fejlődött. Az évek során a csapat saját headliner koncerteket adott, de számos neves előadót előtt is nyitott már, mint például a Pain, Carpenter Brut, Hocico, Turmion Kätilöt, Perturbator… többek között.

A zenekar harmadik nagylemeze, az Occult Spiritual Anarchy címmel 2022. április 8-án jelenik meg világszerte. A csapat azonnal saját koncertekkel fogja népszerűsíteni az albumot, és 2022 májusában az ipari metal legendák, a Die Krupps európai turnéja során játszanak előzenekarként.

King Satan – This Is Where The Magick Happens – klippremier

A finn okkultista ipari hellelectro metalos King Satan egy a tőle szokásos módon provokatív és meglepő videoklip kíséretében  mutatta be új dalának, a This Is Where The Magick Happens videóját. Az istenkáromlás és a kizsákmányolás királya jelenleg új lemezén dolgozik, melynek első eredményeként ezt a klipet osztotta meg a világgal.

KING SATAN - This is Where The Magick Happens [OFFICIAL MUSIC VIDEO]