A 2008-ban alakult budapesti Kotniehl zenekar frissen elkészült EP-je elérhető a youtube.on:
Kotniehl - Massacre Of Bunny Ranch Ep [2014]
Így mutatkoznak be:
„Egészen a tavalyi esztendőig jobbára a próbákra koncentráltunk, majd a nóták összeállássát követően 2013-ban megkezdtük a felvételeket Soma segítségével.
A zenekarban custom KSP gitárokat használunk, ez igaz a basszusgitárra is.
A dobos még a kilencvenes években a Carved Fetus nevű grindcore formáció tagja volt, jelenleg egy 70-es évek elején készült Sonor dobot használ, ez hallható a felvételen is.
Az énekes 2002 óta aktív, Németországban is volt zenekara, ezt követően hazánkban a Downstairs nevű formációban szerepelt a jelenlegi gitárosunkkal, amely feloszlását követően jött létre a Kotniehl.”









