Veres Gábortól (Watch My Dying) kaptuk a hírt:
„…Csináltunk egy formációt Jaya Hari Das barátommal, aki a Mantra frontembere volt, és Balázs Gergő hegedűssel. Nemrég készült el az első dal, amit itt lehet megnézni…:”
Veres Gábortól (Watch My Dying) kaptuk a hírt:
„…Csináltunk egy formációt Jaya Hari Das barátommal, aki a Mantra frontembere volt, és Balázs Gergő hegedűssel. Nemrég készült el az első dal, amit itt lehet megnézni…:”
A Powerground hírlevelét olvashatjátok:
Augusztus 11-én lépett fel a Watch My Dying Csehországban a 17. Brutal Assault Fesztiválon. A csapat a Budvar Club színpadon játszott szombat este 9 órakor. A tökéletes hangzással megszólaló bandát sok magyar rajongó is köszöntötte, úgyhogy az énekes Gaobr az anyanyelvi konferálást sem hagyta ki. A velős, 40 perces program rendesen odapörkölt, meggyőzve a WMD-t nem ismerőket is, hogy milyen különleges banda áll a színpadon. A program első percétől kezdve létrejött az a bizonyos kémia a zenekar és a rajongók között, úgyhogy végig vibrált az energia a levegőben.
A fellépés után a WMD is belevetette magát a fesztivál forgatagába. Belenéztek az Immortal, a Godflesh és természetesen a Sodom bulijába, majd távozták hajnaltájban, kellemesen bemulatva. Hatalmas megtiszteltetés volt Európa egyik legkomolyabb extrém metal fesztiválján fellépni. Reméli a banda, hogy lesz még ehhez hasonló felkérés máshonnan is.
_ELVALASZTO_
A magyar extrém metal szintén egyik vezető csapata, a Watch My Dying 2009-ben adta ki harmadik lemezét, a Moebius-t. Azóta a csapat bejárta Németországot, Ausztriát, Angliát, Romániát, Szlovákiát, Lengyelországot, Szerbiát és persze keresztbe bejárta Magyarföldét is.
A tavaly májustól újra két gitárral nyomuló banda az év elején kezdett intenzív demózásba, amelynek eredményeképpen hamarosan kiadásra kerül egy háromszámos maxi, amelytől „a legjobb az lesz, ha senki nem vár semmit, de az biztos, hogy wéemdés lesz” – a srácok tájékoztatása szerint. A dalokat a Pannónia Stúdióban fogják rögzíteni a fiúk, és valamikor a nyár első felében fog kijönni az anyag. A tervek szerint hagyományos CD formátumban nem kerül kiadásra az anyag, de az biztos, hogy a Száraz felhők (lásd video) helyet fog kapni rajta.
_ELVALASZTO_
A csapat legközelebb a Pannónia Fesztiválon játszik május 27-én 19:00 órakor. A PAFE-n kívül ott lesznek a Rockmaratonon, a Fezenen, illetve még számos helyen, amelyről későbbiekben még adunk hírt. Budapesten legközelebb június 7-én lépnek fel, a Devildriver előtt, a Dürer Kertben.
Ford Prefekt a zenekar saját építésű turnébusza nagyműtéten esett ár, de a nyári bulikra már teljes pompájában fog gurulni a 2,42 tonnás acélszörnyeteg. Reszkessetek európai tragacsok!
Február 11-én jelenik meg a Watch My Dying első koncertfilmje, a WMDVD 42 (Live At A38).
A fellépést 2011. május 5-én, az A38 Hajón, Budapesten rögzítette az M1 televízió stábja. A 11 dalt és egy mélyinterjút tartalmazó, 50 perces anyagot az év 42. napján lehet először látni a Youtube-on.
A karcos hangzású, változatos és mozgalmas koncert tökéletes lenyomata a banda 12 éves pályafutásának. A felvételen szerepelt először – több év óta újra – kétgitáros felállásban a Watch My Dying. A tagság az óta is együtt van, és sikerrel turnézta végig a zenekar legmozgalmasabb nyarát 2011-ben. A csapat október közepe óta csendes pihenőn, amely alól csak a teltházas 9. Stagediving Fesztivál januárban volt, illetve márciusban egy-egy budapesti, bécsi, míg áprilisban egy debreceni koncert lesz a kivétel.
Az DVD-n elhangzó dalok listája:
1. | Nichtvordemkind |
2. | Az Utolsó Hívás |
3. | Idomtalan |
4. | Carbon |
5. | A Leggyorsabb Mártír |
6. | Holtsúly |
7. | Gyúlékony Csíra |
8. | A Technika Angyala |
9. | Ohm |
10. | Sztereotip |
11. | Túladagolt Idő |
A youtube link 2012. február 11-én, az év 42. napján 19:00 órakor kerül ki az eseményhez:
http://www.facebook.com/events/214126685350611
Mint ismeretes a Watch My Dying május 5-i, A38 Hajós buliját rögzítette az M1 Televízió stábja. Az anyag utómunkálatai a napokban fejeződtek be, és hamarosan a királyi tévében bemutatásra kerül az interjúkkal megtűzdelt felvétel.
Azonban addig is a WMD hetente egy dalt fog közzé tenni a YouTube-on a koncertből. Az első dal az NVDK, amely itt nézhető meg:
Figyeljétek a Facebook oldalukat a következő adagokért.
A banda sok éve tervezi, hogy kiad egy koncert DVD-t, de valamilyen okból kifolyólag ez mindig meghiúsult. Hivatalos kiadás továbbra sem lesz, azonban az A38-as buli egy jó minőségű, több kamerás, kiválóan szóló, lendületes felvétel, ami Szabó Viktor első bulija volt velük és tökéletesen mutatja be, hogy mennyire erőteljes a WMD két gitárral. Ha felmegy az összes dal a netre, utána feldobják az egész koncertet egyben is, hiszen úgy az igazi. Így kaptok egy koncert DVD-t, csak éppen nem lesz hozzá borító…
A Watch My Dying legközelebb január 7-én játszik a budapesti Dürer Kertben, a 9. Stagediving Feszten.
Elkészült a Watch My Dying új klipe a Túladagolt idő című dalra.
A klipben egy női testre tetoválják rá a szám szövegét. A nóta a Klausztrofónia 2004-es megjelenése óta a WMD koncertprogramjának a része és nagy közönség kedvenc, de a klip csak a véletlennek köszönhetően készült hozzá.
A WMD július 1-én, Budapesten, a Dürer Kertben ad ingyenes koncertet, majd másnap, július 2-án a Volt Fesztiválon, Sopronban lép fel.
WMD hírlevél:
„(Kovács) Attila kiszállása óta egy gitárral nyomult a Watch My Dying, azonban tavasz közepén el kezdtünk agyalni azon, hogy jó lenne, ha újra két gitárral szólnánk. A fesztiválokon és nagyobb helyeken hiányzott az ötödik elem, mégha klubokban nem is annyira. Sanyi nyolc húros gitárja mellé olyan embert akartunk, aki hasonlóan vaskos soundokra képes és a hangszerén kiváló. Összedobtunk egy listát pár névvel és Szabó Viktor volt az első, akit kipróbáltunk. Eddig nagyon elégedettek vagyunk a játékával, színpadi megjelenésével és a hangzásával. Ráadásul az első találkozáskor már szakadtunk a poénjaitól, ami szintén jó jel. Eddig az A38 Hajón, Mosonmagyaróváron és Kecskeméten játszott velünk. Az A38-as bulit rögzítette a M1 és valamikor később majd adásba fog kerülni a tévében.
_ELVALASZTO_
Viktor a Kőbányai Zenesuliban végzett 2001-ben. Ágnes zenekarának a tagja, egykor a Booboo’s Punch-ban és az Insight-ban gitározott. Chapman sticken is játszik. A Klausztrofónián és a Moby Dick Múló álom feldolgozásunkon dolgozott velünk stúdióban.
Most lesz pár szabad hétvégénk, úgyhogy már öten fogjuk összerakni Sanyi új dalát, amit szeretnénk már a nyári bulikon játszani. Ezeken a bulikon pár olyan szám is előkerül majd, amik nem voltak mostanában a műsor részei, plö Gyúlékony csizma vagy Leggyorsabb mártír. Viktor csatlakozásával a zenekar olyan vastagon szól, mint még soha.
Apropó nyár. Régen volt olyan, amikor annyi fesztiválra kaptunk meghívást, mint idén. Ott leszünk az Egri Rockfeszten, a Hegyalján, a Rockmaratonon, a Pafén, a Fezenen, a Gyárfeszten, a Fekete Zajon, a Volton, az Éterfeszten, a SzigetVárockon, a debreceni Sülitemetőn és még van pár buli a tarsolyban. Akad pár klubos megmozdulásunk is, mint az ingyenes DürerKert júliusban vagy a dorogi Kacsa augusztusban.
A The Prefekt Strikes Back pólóminta már kapható férfi fekete, fehér baseball fazonban, illetve női fekete és fehér változatban. Aki akar rendelni a pólóból, megvásárolhatja a koncerteken, de elfogadunk rendelést adott esetben egy fesztiválon történő átvételre, így megspórolhatjuk egymásnak a postázással való időveszteséget. Persze, aki szereti, ha a postás kétszer csenget, az sem baj.
A zenekar egyelőre elvetette az első két EP újrarögzítésének és kiadásának a tervét. Helyette inkább új albumot szeretnénk kiadni 2011-ben. Ha minden jól alakul, akkor ősszel ez lesz a fő feladatunk, úgyhogy kevés koncert várható, azok is inkább külföldön: Szerbia, Szlovákia, Anglia. „
Watch My Dying koncertek:
2011. június 4.
Eger, Egri Rockfesztivál
2011. június 11.
Várpalota, Pannónia Fesztivál
2011. Június 17.
Salgótarján, Éterfeszt
„A rendezőség fenntartja az esetleges időpont- és helyszín- vagy műsorváltozás jogát.” – szoktuk olvasni a jegyek hátoldalán, de alig akad, aki ezzel komolyabban foglalkozik. A 2010-es Rockmaratonnal a hátam mögött én már fogok. Aki nem tudná: a Rockmaraton 10 éve kerül megrendezésre a Pécs melletti Malomvölgyi Arborétumban, ennek örömére, és mert idén Pécs lett Európa […]
Tovább »Most pedig ismerkedjünk meg a furcsa nevű cseh Grandmother Is Dead-del, azon belül is Josef Pernikl-vel. A lényegében egyszemélyes képződmény 1997 óta „gyárt” le 2-3 évente egy-egy különleges korongot, melynek zeneiségét átissza a militarizmus és a történelem. Sok kérdés kavargott bennem, s rengeteg dologra lettem volna kíváncsi, nézzük mennyire sikerült jól a kérdezz-felelek! Viccesen… Kezdjük […]
Tovább »Egyetlen rendes Watch My Dying rajongó se csináljon magának programot augusztus 7-8-ra, ugyanis WMD-Days-re fog jönni. A 3 megrendezett és 38 kihagyott D-Days után itt a 42. Teljesen irreális gondolat, hogy ezt a fesztivált megrendezzük 41-szer, és utána nagy ünneplés közepette a 42-et. Ha így nézed, teljesen logikus döntés, hogy már most megrendezzük a 42-et, és nem piszmogunk azzal a tök fölösleges maradék harminc8cal. Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor hányadik lesz a következő 4., 5. esetleg 43. Nos ez egy másik történet, mert az idei így szól: Egy csomó koncert, WMD hagymásbab mint mindig a bérleteseknek, tehetségkutató, mert tavaly jól sikerült. Megjegyzem, lehet még jelentkezni, és meg is éri, mert plö nem egy tavalyi versenyzőt idén fellépőként üdvözölhettek a D-days-en…meg amúgy is, jó buli, meg jók a nyeremények (Rock-Port vásárlási utalvány, Hangszerarzenál/Rebel Hangszer egyszeri endorseri engedmény, Cyanide Sound Studio az első három helyezett sávjait demónak megkeveri). Idén megtartjuk a tavaly, eső által elmosott focibajnokságot is. És most már az sem érdekes, ha esik. Röviden, lesz két zenész, egy újságíró (csaknem a teljes heavymetal.hu stáb képviselteti magát a rendezvényen) és három rajongói csapat, amelyeket egymásnak eresztünk. A 4-5 fős csapatokba jelentkezni a helyszínen lehet. Ha minden jól megy koncertek után lesz „mit hallgatsz most live party”, azaz mindenki hozhat valamilyen kedvenc muzsikát cd-n, vagy mp3-ban és lejátsszuk. Nem baj, ha nem metal. Sőt lehet akármi, hisz ebben a rovatban pont az a szép, hogy mindenféle zenét megismerhetsz olyanoktól, akik egyébként WMD-t is hallgatnak. Nem utolsósorban itt lesz a Moebius klip premierje, csak nektek. Ez egyébként animációs film. Punnyadásképpen pedig megnézünk valami jó Bud Spencer mozit.. vagy mást. Stb, stb, ja és a családias hangulat megtartásának érdekében, lelimitáltuk a belépők számát 242-re, de ez nem igaz, csak reklámfogás..
Jómagunk, egyébként készülünk néhány olyan nótával, is, amit máshol nem nagyon szoktunk játszani. És persze eszünk, iszunk, alszunk, beszélgetünk, meg minden.
_ELVALASZTO_
Az első nap főbandája a Cadaveres lesz, akik a két nagylemezzel a hátuk mögött az egyik legrutinosabb koncertbanda hírében állnak és nem mellesleg bejárták már a fél kontinenst. Az ő koncertjük után debütál a Bloodiest projekt, akik Terrorizer, Napalm Death hatású grindcore-t nyomnak és olyan elismert horror képregény hősök tudhatók a soraik között, mint Frostdemon, Loco Emperador, Garra Gigante és Sargento Garcia. A Slytract a magyar death metal új reménysége, akiknek Explanation:Unknown debütalbumuk osztrák kiadónál jelent meg, és mellékesen az énekes/gitáros Melegh Gábor Svédországba jártában, meghívást kapott arra, hogy bulizzon példaképével, Peter Tagtrennel. A Nasmith a magyar metal underground egyik nagy jövő előtt álló a bandája. Zenéjük a Killswitch Engage féle dallamos metalcore, a Black Label Society sörmetal és az Eighteen Visions féle aréna rock keveréke. A Holy Shit! Esztergom legújabb punk’n roll üdvöskéje, már évek óta sikerrel kapirgálnak a kis magyar underground szemétdombon, Győrtől Nyíregyházáig. A felvidéki, gótikus metalban utazó Neurasthania a tavaly tehetségkutató harmadik helyezettje. Második nap a szintén tavaly megmérettetett Cryptic Remains következik. A technikás death metalban utazó csapat a jövő meglepetésbandája lehet. A mentális pajszerrel harcoló Dózer.hu tavaly már járt nálunk és sikeresen bomlasztotta elménket smartcore-jával. Az MWS a pilisi kistérség legkeményebb zenekara, de mellesleg a legkiválóbban ők játsszák hazánkban az SOD, MOD, Municipal Waste féle crossovert. Az Angelus első albuma, a Halhatatlantalanítás tavasszal mart az arcunkba, és a lányok (na meg Kolos bácsi) azóta rengeteg kritikai elismerést gyűjtöttek be. Kegyetlen aprítás várható a koncertjükön. A Watch My Dying zárja a kétnapos mókát a szokásosan hosszú családias koncerttel.
Szóval kedves WMD fanok mondjátok le az augusztus 7-8-i családi programokat, sőt hozzátok el a családot. Mi is visszük! És gyertek el Csolnokra a 42. WMD-Days-re.
Készült a tavalyi buli legjobb pillanataiból egy DDays-hez reklám spot, amit itt nézhettek meg:
Program:
1. nap, augusztus 7. péntek
12:00 Kapunyitás
15:00 Tehetségkutató első nap
17:30 Neurasthenia
18:20 Holy Shit
19:20 Nasmith
20.20 Slytract
21:20 Cadaveres
22:30 Bloodiest
2. nap, augusztus 8.
11:00 Hagymásbabfőzés
11:00 Foci
14:00 Tehetségkutató második zenekar
17:00 Cryptic Remains
17:40 Tehetségkutató eredményhirdetés
18:00 Dózer.hu
19:00 MWS
20:00 Angelus
21:00 WMD
Info: http://watchmydying.com/wmddays/
Egyéb WMD hírek
Meghallgatható az Éter is a Moebius-ról a WMD Myspacen. A számban BZ a Wendigo-ból vendégeskedik. Akik ott voltak a Moebius party-n az Afterben már hallhatták élőben is a nótát.
Az eddigi fesztiválfellépések nagyon jól alakultak. Annak meg külön örültünk, hogy volt olyan szabadtéri bulink is, ahol nem esett az eső. Úgy tűnik, hogy az új dalok is kezdenek megragadni a fejben, mivel már beértek az friss közönségkedvencek. Természetesen a bulikon is hozzá lehet jutni a WMD cuccokhoz. Úgyhogy akinek nincsen kedve megrendelni a netről a kacatokat, nyugodtan vásárolhat a koncerteken.
Ja, és Erdélyben is kapható a Moebius: www.pr.rockpolis-media.com vagy www.rockpolis-media.com
…és van megint turnénapló a WMD oldalon, ráadásul az első ilyen jellegű írás Imitől!
Ősszel természetesen beindítjuk Ford Prefektet és rengeteg klubban fogjuk bemutatni a Moebius-t. Az első komoly „esősévszakindító” party szeptember 19-én lesz a Diesel Klubban, ahol többek között a Dalriada és a Cadaveres társaságában játszunk, a 7. Stagediving Fesztivál keretén belül.
Watch My Dying koncertek:
2009. augusztus 7-8.
Csolnok, WMD-Days
2009. augusztus 21-20.
Kazincbarcika, Kasza
2009. augusztus 27.
Szeged, Szin
II. DDays Tehetségkutató
2009. augusztus 7-8.
Csolnok, Rendezvénypark
Mivel rengeteg olyan zenekar van, akik ügyesek, de nincsen lehetőségük megmérettetésre, bemutatkozásra, ezért úgy gondoltuk, hogy megszervezzük a DDays Zenei Tehetségkutatót a WMD-Days keretein belül.
A tavaly volt először DDays tehetségkutató, amit szeretnénk idén újra megrendezni. Az eseményre augusztus 8-9-én, péntek és szombat délután 15 órától kerül sor Csolnokon (Esztergomtól 10 km-re), a Rendezvényparkban.
Minden zenekarnak két saját (nem egyet, nem hármat, nem másét) számot kell előadnia. A maximális játékidő 15 perc lehet.
A zsűri tagjai: Szabó Rajmond (Nasmith – ének), Veres Gábor (Watch My Dying – ének), Melegh Gábor (Slytract – ének/gitár), Downer és Hajas (heavymetal.hu).
A zenekarok értékelése 2 elemből tevődik össze: 50% közönségszavazat; 50% zsűri szavazat.
A koncerteket felvesszük sávonként és a buli után pár nappal postázzuk. Ha jól játszatok, akkor az alapanyagból még egy demót is lehet készíteni, de mindenképpen tanulságos egy élő felvétel.
A díjakat a székesfehérvári ROCK PORT Hangszerbolt (Távírda u. 13. Tel.: 22/503-861), a Rebel/Hangszerarzenál és a Cyanide Sound Studio ajánlották fel, amelyek vásárlási utalványok, egyszeri endorseri kedvezmény és demókeverés. Az egyik fődíj egy esztergomi koncert lesz a Watch My Dying társaságában.
A fellépő zenekaroknak saját maguknak kell biztosítani gitárfejeket, pergődobot, lábgépet, állványokat, cintányérokat,
dobszéket és természetesen a hangszereket. A szervezőség biztosítja a gitárládákat és az alap dobfelszerelést.
Információ: http://watchmydying.com/wmddays/
Jelentkezés: nadinho42@gmail.com +36-304-086-242 vagy powerground@gmail.com +36-209-625-429
Üdv
Watch My Dying
Powerground Management