Pöpi távozik az Agregatorból

Az Agregator zenekar közleménye:

” Sziasztok!

 Nem kellemes hír, de a világ állandó változásban van, szóval hát el kell fogadni a dolgokat. Szóval Pöpi jelezte, hogy elhagyja a zenekart, mert úgy érzi, hogy már nem tudja két bandáját (a másik a szintén tatabányai Hedonist Roosters) 100%-osan vinni.  A decemberi bulikat még lenyomja, illetve, ha akad valami olyasmi, ami lemondhatatlan, akkor beugrik kisegíteni, amíg nem lesz izzítható az utódja.

 Utoljara 2003-ban volt dupla tagcserés évünk és bár a helyzet korántsem hasonló, nem könnyű belülről megélni, hiszen olyan emberek mennek más útra, akikkel szerettünk együtt zenélni és csak úgy lenni is. Szóval megszokni nem lehet a dolgot, Roland mondta anno, hogy olyan a banda, mint egy átkozott átjáróház 🙂 Persze felmerülhet az apró termetű, szőrös rágcsálók és a tengeri járművek párhuzama – ami a cáfolással persze csak erősödik, ezért írásban ezúttal nem is zárnám ki 🙂 A lényeg, hogy bár minden évben fiatalabbak leszünk, a külvilág felett eljárt az idő és egyre kevésbé lehet megengedni, hogy azzal az idővel, amit a bandával foglalkozva töltünk (próba, koncert, hajnalig diplomácia 🙂 ) az élet más területeiről vonja el törődésünket. Ez van akinél gyengébben, van akinél erősebben jelentkezik. Az idei évünk és pláne az év második fele – hozzánk képest – elég sok koncerttel volt tarkítva – közelebbi-távolabbi bulikkal – és hát néha sok, hogy az átdolgozott hét után a hétvége is elmegy koncertekre – ahol azért az utazás és a normál napirend felborítása ugye nem csak a helyszínen töltött – amúgy jó hangulató – időre van hatással.

Na, szóval nagyjából ez van, jöjjön a jobbik része. Jelenleg Nagy Karesszal folyik az egyeztetés és a munka, mint várhatóan jövendőbeli dobosunkkal. Róla annyit kell tudni – na szóval én annyit tudok előéletéről 🙂 – hogy anno tolta az Abducted-ben (Sepu-nótás trash-fogat), majd annak feloszlása után az Abducted ritmusszekciója beleolvadt a tatabányai Cross Borns zenekarba. Azt annak idején kalandosra sikerült spanyolországi munkavállalása kapcsán hagyta el és hát most pedig velünk próbál – illetve volt már egy próba és a fogadtatása pozitív.

Ennek megfelelően mindeféle tervünk csúszik illetve dugában 🙂 A klip folyamatban van – még Pöpi fog feltűnni benne. Az album felvétele csúszik, valszeg 2008 második felére, megjelenésről nem merek jóslatokba bocsátkozni – lásd Szürkület-pólók ügye (de hamarosan a Bűnös is beéri 🙂 ). A koncerteket igyekszünk majd besűrűsíteni – amint lehet ismét vállalunk megmérettetést.

Szóval kívánjatok nekünk minden jót a váltáshoz és hát Pöpinek is, hiszen a Hedonistákkal továbbra is tolja majd a rock’n’roll-t!

Mindenkinek metalban gazdag telet kívánunk!

Tass „