


A Nomad az egyik nagy kedvencem a hazai rockszíntéren. Ebben nyilván és tagadhatatlanul közrejátszik a mára vitán felül kultikussá vált, kvázi elődként is felfogható The Bedlam. A Nomad – főleg a mai – persze már nagyon távol van Cicóék korai techno thrash dolgaitól, sőt az Inside Ash világától is. Ezt a változást valahogy úgy sikerült […]
Tovább »






„A Cast The Stone hangzása a végsőkig kitartó lélek testamentuma. Ez a lélek vezérelt minket a munkálatok során; ennek köszönhetően tértünk vissza az organikus zenéléshez, és élesztettük újjá az elveszett elemeket. Némileg mindannyian eltérő stílusú zenében utazunk; így nagyon fasza érzés volt látni, ahogy szépen összeállnak egységgé a különféle elemek, szólamok. Azt egyébként már elsőre hallhatjátok, hogy ez a projekt nagyban eltér bármitől, amit az utóbbi időben műveltünk, de ugyanakkor mégis hűek maradunk saját individualitásunkhoz.” – nyilatkozta Mark Kloeppel (Misery Index, Scour) gitáros.
