Salvus – friss klip

Új dallal és videoklippel jelentkezett a Salvus zenekar, melynek címe Áruló, és a jelenleg intenzíven készülő negyedik nagylemez következő előfutára a tavaly publikált Erdő után.

Salvus - Áruló (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A dal, ahogy az egész lemez, nagyrészt otthoni körülmények között rögzült, a bika hangzásért pedig szokás szerint Vári Gábor (Miracle Sound) felel. A hozzá készült videót stúdiós és próbás snittekből, valamint néhány kedves rajongó által küldött koncertfelvételből vágtuk össze.

A zenekar a lemez munkálatai miatt a megjelenésig előreláthatóan összesen két koncertet fog adni Budapesten. Leghamarabb május 19-én, a Dürer kertben lépünk fel a Decadence és a Sollen társaságában, ahol az eddigiektől eltérően sokkal hosszabb program várható a csapattól, számos meglepetéssel, ritkán játszott tétellel és persze újdonsággal is. Ezt követően nyár végén jön a nagy durranás, egy igen prominens bulira kaptunk meghívást, augusztus 18-án, a Barba Negra Trackben zúzunk egyet a Depresszió 18. szülinapi koncertjének egyik vendégeként! További infók, részletek a FB oldalunkon.

Nasty Surgeons – tisztelt dal a Carcass-nak

A Carcass előtt tiszteleg új dalával a spanyol death-grind banda, a Nasty Surgeons. Július 5-én Infectious Stench címmel megjelenő új anyagukat a régi Carcass, Necrony, The County Medical Examiners és a General Surgery rajongóinak ajánlják, amiről most Smell The Carcass daluk hallgatható meg.

Ez a mi saját tribute-unk az Istenek, azaz a Carcass zenekar előtt. A szám központi riffje egyértelműen a régi Carcass klasszikusokra hajaz, ezért is kapta ezt a címet. Egyébként minden bizonnyal ez a leglágyabb, legfülbemászóbb dal az új albumon, de mi szeretjük. Élvezzétek ti is!
 

NASTY SURGEONS - Smell the Carcass [2018]

Skinless – Skull Session – új videó



Savagery
címmel jelent meg a Skinless új nagylemeze, amiről Skull Session daluk barkács-fittness videóját nézhetitek meg.

A stílust tekintve az új klipünk olyan, mintha az Evil Dead és a Tales Fron The Crypt keveredne A szupercsapat (The A-Team) című akciókomédiával. Annyira saját készítésű, amennyire csak lehet, sörre, töményre és fűrészárura költöttük a költségvetést.”
 

SKINLESS - Skull Session (Official Music Video)

Lamb Of God – itt a feldolgozáslemez újabb előzetese



I Against I
címmel egy újabb videó érkezett a Lamb Of God május 18-án megjelenő feldolgozáslemezéről. A Legion: XX címet viselő 10 dalos lemezre olyan bandák feldolgozásai kerültek fel, amelyek a korai időszakban, jó húsz évvel ezelőtt, nagy hatással voltak rájuk. Az alábbiakban Bad BrainsI Against I számának átdolgozását hallgathatjátok meg.
 
Burn The Priest - I Against I (Official Audio)

Pumpkin Invaders – hazai Helloween tribute

Pumpkin Invaders címmel a Burning Sun Records gondozásában megjelent egy impozáns hazai Helloween tribute anyag, amibe most bele is hallgathatsz.

Pumpkin Invaders - An Underoground Tribute to Helloween (Teaser)

Papi Zoltán a Burning Sun Records szerkesztője az alábbiakat mondta a lemez kapcsán:

A három exkluzív, csak itt hallható felvétel mellett hét olyan nóta kapott helyet a Pumpkin Invaders anyagon, amelyek különböző lemezek bónuszaként jelentek meg, vagy korábban nem voltak elérhetők fizikai formátumon. A keményvonalas Helloween rajongók számára a legérdekesebben talán a Back On The Streets és a Light In The Sky feldolgozások csengenek, ezeket ugyanis korábban egyetlen zenekar sem dolgozta fel.

A változatos 10 dalt, melyek között profi stúdiófelvételek és demók is szerepelnek, a szenvedélyes előadásmód és a zenekarok sajátos ízvilágának jelenléte teszi egységessé. Ha mindez nem lenne elegendő, a borítón látható tökfejet az a Marcos Muora rajzolta, aki a Helloween számára már a 7 Sinners lemez óta készít karikatúrákat, többek között az albumok bookleteihez, illetve egyéb promóciós anyagokhoz.
 

Kizárólag korlátozott példányszámban, fóliázott, gyári kazettán kapható!

A oldal:
SIGNUM REGIS – Sole Survivor
LONEWOLF – Murderer (demo)
SPIRITBELL – Back On The Streets
KERRY „NORDLYST” LUNDBERG – How Many Tears (demo)
ANCESTRAL – Savage

B oldal:
ARCHOKARLOS – Push
ENERGEMA – Kings Will Be Kings
TIME SCENARIO – If I Could Fly
ETERNITY – I’m Alive (demo)
MOONRIVER – Light In The Sky

Megvásárolható 1200 forint + postaköltséges áron a recordsburningsun@gmail.com e-mail címen.

Atrexial – Souverain – 2017

Régebben egy-egy lemez megismerése után nem csak a dalok címeit, hanem gyakran azok szövegeit is tudtuk kívülről. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy még a zenekarok nevei is olykor összefolynak. Az elmúlt hetekben legalább tucatszor hallgattam meg a death metalt mesterien tálaló spanyol Ataraxy aktuális anyagát, miközben hozzám került egy Atrexial nevű, szintén spanyol death […]

Tovább »

Hashteroid – kozmikus heavy-space

Az ultra-space, heavy-speed punk-stonert játszó Columbia-i Hashteroid trió, „akik állításuk szerint az űr veszett, koszos pszichedelikus bugyrából érkeztek ide a földre„, április 20-án robbantották nyolc dalos gyors punk rock, és kozmikus vad riff-vihararokkal tomboló bemutatkozó albumukat.
 

Hashteroid by Hashteroid