A mezőberényi Mors Silens csapat sorait olvashatjátok:
„Az új anyagunk 2014. február 1-jén a Dürerben megrendezett Death By Metal Fesztiválon debütált, ahol a Mors Silens zenekar is felléphetett.
A lemez címe Mors Certa, Hora Incerta, amely egy latin közmondás, miszerint a halál bizonyos, ideje bizonytalan. Ezen a lemezen hat szám hallható, három régi és három új. A három régi számot azért vettük újra, mert az eredetileg rögzítetthez képest már jó pár helyen átalakítottuk, megváltoztattuk, illetve ez már teljesen szinti nélküli változat, hiszen régebben egy szintissel bővebb volt a zenekar. A másik három számból igazából kettő csak annak új, aki még nem látta/hallotta az utóbbi két videoklipünket, amik egyébként a youtube-on láthatóak.
A lemezt a saját kézben lévő Metal Craft Studio-ban készítettük. (Ez itt a reklám helye :)”
„Az Eventum Fatali a halál kilenc módját mutatja be. Mind a kilenc halálnem egy-egy természeti katasztrófához kötődik, illetve az okozza. Ezt tartom az emberhez legméltóbb halálnak. Akit egy szökőár vagy vulkáni piroklaszt ár végez ki, annak nincs szégyellnivalója, hiszen egy olyan erő gyűrte le, ami mindennél nagyobb. A Természet legyőzhetetlen ereje. Nem a saját egészségét tette tönkre mérgekkel, vagy szánni való életmóddal, restséggel, bűnökkel. Én ezt tartom színtiszta black metalnak a lemez első hangjától az utolsóig, mind szellemiségében, mind hangzásban, mind zeneileg, és a lemez fizikai megjelenésében is. Természetesen elfogadom, ha ezzel valaki nem ért egyet, de zavarni nem fog. Nem vagyok a black metal szakértője, csak egy lelkes rajongó.”
















