Suicide Silence – Mitch eltávozott

Mitchell Adam Lucker a Suicide Silence énekese a szerda esti órákban motorbalesetet szenvedett. A kórházbaszállítást követően még megpróbálták megmenteni az életét, de sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ma reggelre végleg búcsút intett az árnyékvilágnak. Mitch Lurker 28 éves volt. Béke poraira.

Könyv a jövő gitáros isteneiről

A rockzene gyökereinek bemutatása után (Nyitott blues) ezúttal a legfiatalabb, bimbózó hajtásokra koncentrál Géczi László új könyve, mely korunk 33 tehetséges és fiatal, de viszonylag ismeretlennek számító gitárosának életrajzát mutatja be. A rock és a blues zenét kiválóan ismerő szerző tudását arra használja fel, hogy korunk milliónyi ifjú gitárosa közül válogasson ki néhány olyan fiatal tehetséget, aki egy napon méltóvá válhat arra, hogy a már most is istenként tisztelt gitárosok, így Clapton, Hendrix vagy éppen Gary Moore magasságába emelkedjék.
A könyvben bemutatott 33 (a szám a krisztusi korra utal) ifjú gitáros többsége a 20-as, 30-as éveiben jár, a legfiatalabb közülük a mindössze 13 éves Quinn Sullivan. A zenészek közt persze nem csak potenciális gitáristenek, hanem istennők is találhatóak, ugyanis hét kiemelkedően tehetséges hölgy is bemutatásra kerül. Az 1985-ben született Orianthi Panagaris-t például 11 évesen vitték el először Santana koncertre – a görög származású, Ausztráliában felnőtt fiatal hölgy az élmény hatására a hangszer rabjává vált, és a sok tanulásnak hála alig hét évvel később már közösen jammelhetett példaképével. A könyv digitális és nyomtatott formában is elérhető INNEN.

Peter Dolving – Thieves And Liars – 2012

Peter Dolving távozása a The Haunted frontjáról némiképp meglepő volt, ahogy a nyilatkozata is ennek okáról. Aztán az idő mondhatni őt igazolta, legalábbis a legfrissebb hírek tekintetében, mivel most az egyik Björler tesó, Anders és a dobos Per Möller Jensen is távozott. Ezzel szerintem a banda sorsa lealábbis kétségessé vált. No, Peter barátunk – aki […]

Tovább »

How To Destroy Angels – single, EP, LP

Trent Reznor, a Nine Inch Nails atyja feleségével (Mariqueen Maandig – ex-West Indian Girl) és Atticus Ross-szal, illetve a designer Rob Sheridan-nal alkotott projektje, a How To Destroy Angels új, a sorban a második EP-jével jelentkezik. Az An Omen című hat számos anyag november 13-án jelenik meg, amit most a Keep it Together című single és video előz meg. Az első nagylemez pedig – melyen néhány EP-s dal is helyet kap majd – jövő év elején érkezik a Columbia Records égisze alatt.

How to destroy angels: Keep it together from How To Destroy Angels on Vimeo.

_ELVALASZTO_

1.Keep It Together
2.Ice Age
3.On The Wing
4.The Sleep Of Reason Produces Monsters
5.The Loop Closes
6.Speaking In Tongues

Helheim – jubileumi koncert online

A viking metálos norvég Helheim 20 éves fennállását egy jubileumi koncerttel ünnepli meg. A saját szülővárosukban, Bergenben az Inside Rock Café-ban megrendezett eseményre november 2-án, azaz  holnap kerül sor. Miután a Helheim sok rajongói visszajelzést kapott azzal kapcsolatban, hogy az IRC kapuin kívül rekedtek, így úgy döntöttek, hogy a honlapjukon élő közvetítésben is követhetővé teszik a neves eseményt. Pontosoan 22:00-tól tehát Helheim koncert ezen a helyen.

_ELVALASZTO_

Audio Love Nation – Delta – 2012

Március (majdnem idusán) írtam a hazai Audio Love Nation 4 számos EP-jéről és akkoriban úgy volt, hogy még a tavasz folyamán meg fog jelenni a srácok ugyancsak Delta címre hallgató nagylemeze, amelyen az EP dalai is szerepelnek majd. Aztán késve bár, de október 5-én napvilágot látott a „nagy Delta”. 10 nótával, bő 45 percben. Szerintem […]

Tovább »

Sonic Rise – Do Not Complicate EP – 2012

Ha azt mondom: Szekszárd, azt mondod: Sonic Rise! Ugye? Nem? De aki időnként zenés esteken megfordult a környéken (és azon is túl), az biztosan találkozott már a fiatal bandával. Bizony, meglehetősen aktív éjszakai életet él a trió. És szerencsére többnyire a színpadon, nem csupán előtte. Amikor azt írtam, hogy fiatal banda, akkor a zenekar korára […]

Tovább »

Deadnight – RIP Milán

A füzesabonyi Deadnight zenekar 35 éves basszusgitárosa, Milán vasárnap éjszaka egyelőre rejtélyes körülmények közt vesztette életét. Ismerősei, családtagjai szerint lehetetlen, hogy öngyilkosságot követett volna el, de az orvosszakértői vélemény egyelőre kizárta az idegenkezűséget. Füzesabony utcáján találtak hétfő hajnalban a melodic death metal banda basszusgitárosának testére, előtte nem sokkal vált el egyik kollégájától az egri munkahelyétől hazafelé menet.
Bárhogy is volt, nyugodj békében!

CruSted – új klip

A banda hírlevelét adjuk közre:

„Az idén látszólagos csend uralkodott a CruSted háza táján ami sajnos a tagcseréknek volt köszönhető. 2011 őszén adtuk az utolsó koncertünket Nagy Karesz dobossal, aki egy külföldi munkalehetőség miatt kénytelen volt elhagyni a zenekart. Pár bulin egy kedves barátunk, Monostori Ádám ült be a dobok mögé, aki amúgy a Vesztegzárban üti a bőröket. Ezúton is köszönjük neki a segítséget!

De azért nem tétlenkedtünk, új dalokat írtunk, próbáltunk… Végül Ferencz Tibor lett az új dobosunk, aki eddig gitározott, ezért egy gitárosra lett szükségünk, akit meg is találtunk Kovács Norbert személyében. Idén ősszel stúdióba vonultunk, hogy rögzítsük ‘A fogoly szava‘ című dalunkat, ehhez készült az új klip is.

CruSted-A fogoly szava. [OFFICIAL] 2012

A dal az elnyomásról, a modernkori rabszolgaságról szól, a refrén azonban erőt, reményt közvetít, hiszen a szívünk legmélyén egy szabad ember él. A koncerteken is pozitív visszajelzéseket kaptunk erre az egyszerű, de fogós dalra, ezért is készült hozzá a videó. Legközelebb december 7-én lehet velünk találkozni Tatabányán, a Roxxy Music Caféban, ahol a Groove ART, a Vesztegzár és a Let’s See I’m Bleeding is fellép.”