Ismét kinyitotta kapuit a Yuk! Ennek alkalmából augusztus 31-én a doom kedvelőinek kedveztek, szeptember 1-én a thrash kapott főszerepet, szeptember 3-án pedig a black/death metal. A kapunyitás 18:00 órára volt meghirdetve. Némi csúszással (kb. 15 perc) meg is történt. Előtte és ezen idő alatt már folyamatosan érkeztek az emberek és várták, hogy bejuthassanak. Némi várakozás után […]
Úgy látszik az elmúlt időben a műfaj egyik első komolyabb nevének, a Gorgoroth-nak elég hányattatott a sorsa. Nemrégiben indult útjára a zenekar Latin-Amerikai turnéjára, ám nem sokkal az indulás előtt az egyetlen őstag, Infernus kirúgta a társaságból az újból visszatérő Pest-et, akivel hajdanán az Antichrist, Under the Sign of Hell, stb. albumokat rögzítették. A hírt a hivatalos oldalon is megerősítette Infernus, miszerint „A Gorgoroth zenekarhoz tartozó hűség, illetve a zenekar rajongói és a többi zenekartag miatt Infernus kirúgta Pest-et a zenekarból azonnali hatállyal”.
Úgy néz ki a nézetelrétést az okozta, hogy Pest nem kifejezetten tartotta fontosnak a Latin-Amerikai koncertsorozatot. Habár az ő közreműködésével születhetett újjá a Gorgoroth – amiről a Quantos Possunt ad Satanitatem Trahunt albumon rögzítettek is egy számot, arra utalván, hogy Ghaal és King kiszállása után is működni fog a zenekar -, úgy látszik Infernus nem tűri, ha valaki mellőzi a lojalitását és elkötelezettségét ehhez a Norvég légióhoz.
Az együttes a Taake-ből jól ismert Hoest-et kérte fel, hogy a turné erejéig segítse ki őket. Ugyan hang- és videóanyag nem került még ki a megmozzanásról, mindenképp szeretném meghallgatni, mit sikerült összehozni ezen a turnén!
2001-ben oszlott fel a legendás Mood zenekar, de a szomorú eseménynek aztán két új (most már három) csapat lett az eredménye. Na, ezt ünnepeltük a szintén tíz éves Yuk-ban (Red&Blue Hell egybenyitva). Az ünneplésben kilenc csapat vett részt. A stílusukat tekintve a stoner, a sludge, a doom, a southern metal, a death és a post […]
A Massacre kiadó szeptember 28-án jelenteti meg a gothic metalos portugálá EnChanTya Dark Rising c. bemutatkozó albumát.
A No Stars In The Sky „klipjén” keresztül alkothattok véleményt:
ENCHANTYA - No Stars In The Sky - Pre-listening (AUDIO-ONLY!)
A Slytract dobosaként ismert Galántay Tamás jövőre nyitja meg dobiskoláját. Erről hírlevelében olvashattok:
„Hosszú szervezés és előkészítés után végre bejelenthetem, 2013 januárjától elindul a saját dobiskolám, ami – Magyarországon először – a szélsőséges és extrém dobolást helyezi előtérbe. A tananyag az állóképesség-növeléstől a kétlábdob és blast beat technikákig bezárólag igyekszik lefedni azt a skálát, amit a műfaj egyre növekvő igényei megkövetelnek.
Ha nem ráncolod a szemöldököd az olyan nevek hallatán, mint az Origin, Cryptopsy, Aborted, The Faceless vagy éppen a Nile, netán megszállottja vagy a sebességnek de háttértudás még nincs meg hozzá, akkor itt a lehetőség!
Kedvcsinálóként készítettem egy videót az egyik kedvenc Vader nótámra:
Vader - "Warlords" drum cover by Tamas Galantay
A részleteket és a jelentkezéssel kapcsolatos infókat a Facebook oldalamon teszem majd közzé, ami itt like-olható.”
Ez nem zene, de annak kiváló. Néha azon versenyzünk az ismerettségi körben, hogy ki tud ijesztőbb lemezt, klippet mutatni a másiknak. Rájöttünk, hogy ebben a kategóriában előbb utóbb el kell hagynunk a zene fogalmát. Tehát át kell lépnünk egy határt, amit igazából már hangszeresen nem is lehet megvalósítani. Persze a szintetizátor végtelen lehetőségeket nyújt a […]
A német death metalos Spheron elkészült bemutatkozó nagylemezével, mely az Ecstasy of God címet kapta. Jelenleg a srácok (de a búrájuk láttán nyugodtan mondhatnám, hogy kölykök) keresik a megfelelő kiadót, aki piacra dobná az albumot. Ebből következően megjelenési dátummal és borítóval még nem tudunk szolgálni, viszont az alábbiakban megnézhetitek a dallistát és a Saturnian Satellites „klipjét”:
A Bloody Hammers nevű észak-karolinai psychedelic/doom/occult rock banda bemutatkozó lemezét a Soulseller records adja ki novemberben. Azonban a zenekar a bandcamp oldalán már meghallgathatóvá tette a teljes anyagot.
A Fear No Evil klipjét mutatjuk meg kedvcsinálónak:
Utoljára a Revolver Golden Gods Awards keretén belül került sor a Metal Masters jammelésre.
A Metal Masters hangszerbemutató „klinika” szeptember 7-én visszatért New York-ba. A The Gramercy-ban fellépett Philip Anselmo (Pantera/Down), Kerry King (Slayer), Dave Lombardo (Slayer), Scott Ian (Anthrax), Charlie Benante (Anthrax), Frank Bello (Anthrax), valamint új résztvevőként Billy Sheehan és Gary Holt (Exodus/Slayer). A teljes előadást megmutatjuk:
A La Futura 9 éve a ZZ Top első stúdióalbuma, az életműben pedig már a 15.
Az 1969-ben alapult – és 42. éve ugyanazokkal a tagokkal felálló – formáció legnagyobb sikereit az 1970-es és 1980-as években érte el. Billy Gibbons, Dusty Hill és Frank Beard lemezeiből összesen több mint 50 millió fogyott világszerte, 2004-ben pedig beválasztották őket a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé. A zenekar megjelenéséhez a mai napig hozzátartozik Gibbons és Hill szinte megszólalásig hasonló külseje: a védjegyszerű hosszú szakállak és a fekete napszemüvegek.
A szeptember 10-én megjelenő lemezre tíz új számot készítettek, melyekben ötvözték a korai, nyers hangzásvilágukat a modern technológiával, olyan előadóktól merítve inspirációt, mint a The Black Keys, Jack White vagy a Queens of the Stone Age.