Az amerikai Impellitteri egyike a kedvenc bandáimnak, Crunch című 2000-es albumuk pedig egyenesen a legkedvesebb albumom a heavy-power műfajban. A banda motorja, Cris Impellitteri remekül ötvözte az európai power riffcentrikusságát az eu power dallamközpontúságával. . Impellitteri, aki maga is gitárhősként indult a 80-as évek elején, rájött, hogy a hallgatók nem végnélküli szólókat, hanem élvezhető dalokat […]
Tovább »
A svéd In Flames zenekart gondolom senkinek nem kell bemutatnom. A banda 1994-2000 között 5 nagylemezt és 2 EP-t adott ki, mindegyiken igazi minőségi dallamos death metal (vagy inkább nevezzük dallamos, hörgős zenének) volt. A fordulópontot a 2002-es Reroute to Remain album jelentette, ami csak nyomokban emlékeztetett a régi In Flames-re. Ennek ellenére az a […]
Tovább »
A banda a neten keresett oldalakat, magazinokat, akik lemezkritikákat írnak, és így talált rá a Fémforgácsra, bár hogy hogyan, arról fogalmam sincs, viszont 1 hétre rá meg is kaptam a 2004 decemberében megjelent cdjüket, ami a ”7 – Dawn of the Night” címet viseli. A névből azt hiszem mindenki kitalálhatja, hogy a srácok nem árulnak […]
Tovább »
…hát igen, hosszú hallgatás után írok újra lemezismertetőt! Szerintem aki végighallgatja ezt az albumot, valami nagyon jóval ismerkedhet meg… Hát hadban álltam eddig a francia zenészekkel, talán kivétel csak az Adagio-volt, de lassan át kell értékelnem a francia metal-ról alkotott véleményem. Ez a kis tünemény csapat 2000-ben alakult, méghozzá olyan céllal, hogy valami újat hozzanak […]
Tovább »
Na igen. Minden jobb csapatnak eljön az az idő, amikor csinál egy olyan lemezt, ami teljesen megosztja a rajongótábort. Elég a Hypocrisy – Catch 22 című remekművére gondolni, ami ugyebár kettétépte a fanokat, voltak, akik megutálták a zenekart, voltak, akik akkor szerették meg igazán. Nos, a Kataklysm történetének második ilyen albuma elé érzezett. Ennél az […]
Tovább »
Garael barátommal azon dumcsiztunk, hogy fölösleges dolog a kategorizálás. Hát igen, azt állítom most is. De a kategorizálás kell, mert így lehet jobban érzékeltetni az adott album által képviselt zenei irányt. Hát, amit a The Legion albumán hallunk, az black metal. Nem holmi szintis vámpírmese megzenésítve, nem electro-indusztriál gépezet, hanem az, amiről mindig is szólt […]
Tovább »
Amikor az ismerősöm 2002 végén azt kérdezte tőlem, hogy „figyelj má’, hallottad már az új Lowbrowot?”, az én válaszom az volt, hogy „haggyá’ má’ békét, nem kell a póver metálod, most jelent meg az új Napalm Death, van mit hallgatnom”, vagyis elküldtem a Lowbrowjával együtt. De a következő mondata nagyon meglepett: „ebben a bandában zenél […]
Tovább »
Hm. Egész jól kezdődik ez az új Machine Head lemez! Már az első albumuk óta várok, hogy végre kiadjanak valami olyan kötetes gyűjteményt, ami felér a debütalbummal. A nyitó tétel középtempós, de a skacok hamar jelzik, hogy itt nem nagyon lesz szó kórusokról, megaszintiszőnyegekről, finom, érzelgős dalokról. Ez a Rob Flynn csóka még mindíg dühös! […]
Tovább »
Hogyan is lehet jellemezni egy olyan albumot, melynek a dalcímei Heavy Metal Battlecry, Reign in Glory, Lord of the Damned, az első szám fő refrénje „Heavy metal never die”, és minden dalát hallottam már más feldolgozásban valamelyik Manowar albumon? Hát úgy, hogy gyönyörű. A német Majesty 1998 járja a Manowar által kitaposott utat, hűséges fegyverhordozóként […]
Tovább »
A nyolc CD-s Megadeth remastered doboz általam a második legjobban várt kiadványához érkezett. A Youthanasia az után a Countdown to extinction c. lemez után jelent meg, mely a fordulópontot jelentette a Megadeth munkásságában: a komplex trash metáltól elindultak afelé a szikár, de dallamos power metál felé, mellyel a régebbinél nagyobb tömegeket próbáltak megcélozni, ezzel együtt […]
Tovább »
