Cadaveres – Soul Of A New Breed

A zenekar története 2005. nyarán kezdődött. Ismert, tapasztalt és komoly zenekari múlttal rendelkező zenészek gyorsan talpra állították a bandát és rövid idő alatt a magyarországi underground – metal egyik zászlóvivőjévé váltak.

Megalakulásuk után nem sokkal intenzív koncertezésbe kezdtek, így az élő fellépéseken keresztül mutatkozott be az új arculatú formáció. Koncertjeikkel – kilépve a honi klubokból – eljutottak a szomszédos országokba is: Ausztriába, Szlovákiába, Szerbiába, Németországba, Svájcba. Koncertrepertoárjuk a Cadaveres De Tortugas zenei örökségéből táplálkozott, de az eltelt idő elegendőnek bizonyult „egy új faj” megszületéséhez….

Útjuk során játszhattak legnagyobb példaképeik, a Soulfly és az Alice In Chains előtt és számos ismerős bandával (Replika, Ektomorf, Fürgerókalábak, Watch My Dying) Meghívást kaptak számos hazai és nemzetközi fesztiválra is többek között a Sziget, Wanted, Hegyalja, TopVar és a Vollmond fesztiválokra.    Az idei esztendőben a koncertek mellett az érdi Bakery Stúdió műhelyében elkészült a Cadaveres első nagylemeze, ami a Soul Of A New Breed címet viseli. Közel 40 percbe sűrítve az eltelt egy év minden kemény, elszánt és könyörtelen dühét a boldog perceket, vért, verejtéket, mosolyt és örömöt – átitatva a hat zenész sajátos hangulatú rezdüléseivel -amik mostantól a Tiétek is!

Gépezetük fogaskerekei pedig pörögnek tovább, megállítatlanul!

 

www.cadaveres.hu

 

DALLISTA: Intro – Soul Of A New Breed – -Elixir – Seventh Heaven – Atrophy Of The Mind – Drop Of Humaneness – Flaw (instrumentális) – Tenacity – Blood-Stained – Noah’s Heritage

 

Felállás:

 

Kovács László – gitár

Homonnai Gergely – dob

Delcsik Balázs – basszusgitár

Szabó Máté – ütős hangszerek

Körmöczi Péter – gitár, vokál

Mercenary – The Hours That Remain – 2006

A két évvel ezelőtti méltán sikeres 11 Dreams album után idén megjelentette negyedik soralbumát a dán Mercenary zenekar. A The Hours That Remain címre keresztelt mű 10 dalát a Hansen stúdióban rögzítették Jacob Hansen producer segítségével. A lemez a Century Media Records gondozásában augusztus 21-én került a boltokba. A borító Travis Smith kezemunkáját dicséri. Az […]

Tovább »

Ensiferum – Készülget az új album

A finn együttes a múlt héten vonult a Sonic Pump Studiosba, hogy rögzítse új lemezét. A harmadik stúdióalbumuk címe Victory Songs lesz, és február 21-én kerül a boltokba a Spinefarm gondozásában. Az albumot egy single fogja felvezetni, mely február 7-én jelenik meg.

Silent Kingdom – Reflections of Fire (The Journey) – 2006

A Bosznia Hercegovinából származó banda még 1999-ben alakult, és ez a harmadik teljes albumuk. Sötétség, folk és black metal összeolvasztása lehetett a fiúk célja. Rögtön az első szám egy folkos akusztikus népi énekkel kezdődik, aztán három perc után el kezdik az epikus black metáljukat. Az énekes hangja elég ridegnek és kíméletlennek mondható, a zenében továbbra […]

Tovább »

Stratovarius – egyenlőre nem lesz antológia

A finn Stratovarius zenekar a következő üzenetet tette közé honlapján:

„Hosszú beszélgetések után sikerült megegyeznünk a Sanctuary kiadóval, hogy az általunk soha nem támogatott antológiát egyenlőre ne jelentessék meg. Nem érezzük helyesnek, hogy a ‘Chosen Ones’ kiadvány után ismét egy összeállítást dobjunk piacra a karrierünk eme szakaszában. Inkább szeretnénk az új album dalaival foglalkozni.”

A csapat jelenleg demo felvételt készít új dalaiból. Timo Tolkki (gitár) és Jörg Michael (dob) éppen befejezték az alapok rögzítését. A tényleges stúdiózást februárban kezdi a csapat és terveik szerint 2007 év végén vagy 2008 elején jelenhet meg az új mű.

Tolkki-val kapcsolatos hír még, hogy az Infernoise zenekar anyagának Ő lesz a producere. A spanyol csapat anyagát november és január hónapok között rögzítik Spanyolországban majd a keverést a Sonic Pump Stúdióban Helsinkiben készítik el.

Az Infernoise zenekarral kapcsolatban információkat találtok ITT

Gorguts – újrakiadások

A Metal Mind Productions újra megjelentett két klasszikus Gorguts albumot. A „Considered Dead” és „Erosion of Sanity” című lemezek november 27-én kerülnek a boltokba. Mindkét anyag digitálisan újrakevert digipack formában jeleik meg 2000 példányban. A két albumon bonuszként összesen 4 dal lesz hallható.

„Considered Dead” tracklist:

01. …And Then Comes Lividity
02. Stiff and Cold
03. Disincarnated
04. Considered Dead
05. Rottenatomy
06. Bodily Corrupted
07. Waste of Mortality
08. Drifting Remains
09. Hematological Allergy
10. Innoculated Life
Bonus tracks:
11. Considered Dead (demo)
12. Rottenatomy (demo)

„Erosion of Sanity” tracklist:

01. With Their Flesh, He’ll Create
02. Condemned To Obscurity
03. The Erosion Of Sanity
04. Orphans Of Sickness
05. Hideous Infirmity
06. A Path Beyond Premonition
07. Odors Of Existence
08. Dormant Misery
Bonus tracks:
09. A Path Beyond Premonition (demo)
10. Disecting the Adopted (demo)

Atrophy – még mindig újrakiadások

Ugyancsak a  Metal Mind Productions gondozásában kerül újra a boltokba két klasszikus Atrophy lemez. A „Socialized Hate” és „Violent by Nature” lemezek is november 27-én jelenek meg. Az anyagok digitálisan újrakevert limitált példányszámú (2000 db) digipack változatban lesznek megvásárolhatóak. Mindkét anyagon 3 bonusz dal és egy-egy bootleg videó lesz pluszban.

„Socialized Hate” tracklist:

01. Chemical Dependency
02. Killing Machine
03. Matter of Attitude
04. Preacher, Preacher
05. Beer Bong
06. Socialized Hate
07. Best Defense
08. Product of the Past
09. Rest in Pieces
10. Urban Decay
Bonus tracks:
11. Chemical Dependency (demo)
12. Rest In Pieces (demo)
13. Preacher, Preacher (demo)
14. Socialized Hate (bootleg video)

„Violent by Nature” tracklist:

01. Puppies and Friends
02. Violent by Nature
03. In Their Eyes
04. Too Late to Change
05. Slipped through the Cracks
06. Forgotten But Not Gone
07. Process of Elimination
08. Right to Die
09. Things Change
Bonus tracks:
10. Suicide Pact (demo)
11. Product Of The Past (demo)
12. Beer Bong (demo)
13. Violent By Nature (bootleg video)