A Supertramp gitáros új szólóalbuma.

VERHEYEN, CARL – TAKE ON STEP    CD             PRD 72052

A SUPERTRAMP gitáros új szólóalbuma.

Az album zenei világa rendkívül széles zenei spektrumot ölel át, ötvözi a rock, a jazz, a blues és fúziós irányzatok elemeit.

Ismét vendégzenészként szerepel: Cliff Hugo (SUPERTRAMP basszusgitáros), JIM COX (billentyű),

Chad Wackerman (dob).

Először szerepel viszont Verheyen albumán a Brian Setzer Band legendás alakja BERNIE DRESEL.

 Musicworld 2000 Bt

 

Holt Költők Társasága

                       Holt Költők Társasága – Szép Lesz

„Ébred a város a hajnali csöndben/Az éjszaka hangja még a levegőben/Az ablakban állok, nézem az utcát/Emberek fekszenek bezárt kapuknál”

 

A zenekar 1998 tavaszán Budapesten alakult. Újsághirdetés útján találtak egymásra.
Mind a négyen játszottak már más zenekarokban. (Krasznahorkai László – ének, gitár; Mándli István-gitár; Király Attila-basszusgitár; Varga Sándor-dob.)

Mivel az egymásra találásuk a véletlennek is köszönhető, így a zenekar arculata, stílusa is az idők folyamán az együttzenéléssel alakult ki. A HKT sajátos zenéjét (alterock-darkwave) lebegős gitárok, dinamikus ritmusok, és az egészet átszövő romantikus hangulat jellemzi. A zenekarból egy baráti társaság lett, akiknek a zene az érzéseik, gondolataik kifejezésének eszközét, az együttzenélés, pedig egyfajta saját világ megteremtését jelenti. A jó hangulatú és termékeny próbák következtében a zenekar rászánta magát demófelvétel készítésére és koncertezésre, majd 2000-ben az első lemez elkészítésére. Ezután megnyíltak a fesztiválok kapui is, egyre több helyen szerepeltek. Ez az időszak nagyon mozgalmas és élményekben gazdag volt. Még a mai napig is nosztalgiával emlékeznek vissza erre, talán a zenekar legtermékenyebb korszaka volt.

2002-re meg is született a második album anyaga, ezt még zsúfoltabb koncertezés követte. Atus (bass) ekkor érezte úgy, hogy neki túl sok ez a zenekar, ezért a jó kapcsolat és a barátság megtartása mellett kivált a zenekarból.

Egy munkahelyi ismeretség útján került Mák Gergő a csapatba, akivel két évet húzott ki a zenekar. Ebben a két évben született egy újabb album (2004). Elkészült az első videóklip, sikeresen lezajlott az első országos turné. Sajnos egyre inkább előjöttek azok a személyes ellentétek, melyek miatt a basszusgitárostól megvált a csapat.

Ebből az időszakból örömmel töltötte el az együttest, hogy a zenéjük másokat is megihletett, és elkészült egy film Mikor fáj az élet címmel.

A turné alatt ismerte meg a csapat a Fodor Zsófiát (L.O.C. bass), akivel nagyon hamar barátságot kötöttek. A legkézenfekvőbb volt őt felkérni a hirtelen megüresedett basszusgitáros poszt betöltésére. Zsófival emberileg és zeneileg is megtalálta a zenekar azt, amit Atus kiválásával elvesztett.

A 2005 évben megújult erővel végezte alkotómunkáját a zenekar, Zsófival olyan dolgokat is meg tudott valósítani a csapat, amire addig sem szemléletileg, sem technikailag nem volt képes. Ennek eredménye a 2006 júniusában felvett 4. album. A lemez Gyönyörűszép vagy című daláról egy korábbi koncerten klip is készült.

Időközben összeállt egy akusztikus koncertműsor, így most az elektromos koncertek mellett kisebb helyen meghittebb hangulatú akusztikus koncerteket is ad a zenekar.

 

www.hkt.hu

 

DALLISTA: Talán-Talán – Az ördög ringyója – Szép lesz – Jön egy másik – Eszembe jutottál – Gyönyörűszép vagy – Szeretlek Téged – Ébred a város – Hamisan cseng a dal – Nyár à Ősz – Dal

Gyönyörűszép vagy (koncertklip) + 2005 Nightbreed

Felállás:

 

Krasznahorkai László – ének, gitár

Mándli István – gitár

Fodor Zsófia – basszusgitár

Varga Sándor – dob

Cadaveres – Soul Of A New Breed

A zenekar története 2005. nyarán kezdődött. Ismert, tapasztalt és komoly zenekari múlttal rendelkező zenészek gyorsan talpra állították a bandát és rövid idő alatt a magyarországi underground – metal egyik zászlóvivőjévé váltak.

Megalakulásuk után nem sokkal intenzív koncertezésbe kezdtek, így az élő fellépéseken keresztül mutatkozott be az új arculatú formáció. Koncertjeikkel – kilépve a honi klubokból – eljutottak a szomszédos országokba is: Ausztriába, Szlovákiába, Szerbiába, Németországba, Svájcba. Koncertrepertoárjuk a Cadaveres De Tortugas zenei örökségéből táplálkozott, de az eltelt idő elegendőnek bizonyult „egy új faj” megszületéséhez….

Útjuk során játszhattak legnagyobb példaképeik, a Soulfly és az Alice In Chains előtt és számos ismerős bandával (Replika, Ektomorf, Fürgerókalábak, Watch My Dying) Meghívást kaptak számos hazai és nemzetközi fesztiválra is többek között a Sziget, Wanted, Hegyalja, TopVar és a Vollmond fesztiválokra.    Az idei esztendőben a koncertek mellett az érdi Bakery Stúdió műhelyében elkészült a Cadaveres első nagylemeze, ami a Soul Of A New Breed címet viseli. Közel 40 percbe sűrítve az eltelt egy év minden kemény, elszánt és könyörtelen dühét a boldog perceket, vért, verejtéket, mosolyt és örömöt – átitatva a hat zenész sajátos hangulatú rezdüléseivel -amik mostantól a Tiétek is!

Gépezetük fogaskerekei pedig pörögnek tovább, megállítatlanul!

 

www.cadaveres.hu

 

DALLISTA: Intro – Soul Of A New Breed – -Elixir – Seventh Heaven – Atrophy Of The Mind – Drop Of Humaneness – Flaw (instrumentális) – Tenacity – Blood-Stained – Noah’s Heritage

 

Felállás:

 

Kovács László – gitár

Homonnai Gergely – dob

Delcsik Balázs – basszusgitár

Szabó Máté – ütős hangszerek

Körmöczi Péter – gitár, vokál

Mercenary – The Hours That Remain – 2006

A két évvel ezelőtti méltán sikeres 11 Dreams album után idén megjelentette negyedik soralbumát a dán Mercenary zenekar. A The Hours That Remain címre keresztelt mű 10 dalát a Hansen stúdióban rögzítették Jacob Hansen producer segítségével. A lemez a Century Media Records gondozásában augusztus 21-én került a boltokba. A borító Travis Smith kezemunkáját dicséri. Az […]

Tovább »

Ensiferum – Készülget az új album

A finn együttes a múlt héten vonult a Sonic Pump Studiosba, hogy rögzítse új lemezét. A harmadik stúdióalbumuk címe Victory Songs lesz, és február 21-én kerül a boltokba a Spinefarm gondozásában. Az albumot egy single fogja felvezetni, mely február 7-én jelenik meg.

Silent Kingdom – Reflections of Fire (The Journey) – 2006

A Bosznia Hercegovinából származó banda még 1999-ben alakult, és ez a harmadik teljes albumuk. Sötétség, folk és black metal összeolvasztása lehetett a fiúk célja. Rögtön az első szám egy folkos akusztikus népi énekkel kezdődik, aztán három perc után el kezdik az epikus black metáljukat. Az énekes hangja elég ridegnek és kíméletlennek mondható, a zenében továbbra […]

Tovább »

Stratovarius – egyenlőre nem lesz antológia

A finn Stratovarius zenekar a következő üzenetet tette közé honlapján:

„Hosszú beszélgetések után sikerült megegyeznünk a Sanctuary kiadóval, hogy az általunk soha nem támogatott antológiát egyenlőre ne jelentessék meg. Nem érezzük helyesnek, hogy a ‘Chosen Ones’ kiadvány után ismét egy összeállítást dobjunk piacra a karrierünk eme szakaszában. Inkább szeretnénk az új album dalaival foglalkozni.”

A csapat jelenleg demo felvételt készít új dalaiból. Timo Tolkki (gitár) és Jörg Michael (dob) éppen befejezték az alapok rögzítését. A tényleges stúdiózást februárban kezdi a csapat és terveik szerint 2007 év végén vagy 2008 elején jelenhet meg az új mű.

Tolkki-val kapcsolatos hír még, hogy az Infernoise zenekar anyagának Ő lesz a producere. A spanyol csapat anyagát november és január hónapok között rögzítik Spanyolországban majd a keverést a Sonic Pump Stúdióban Helsinkiben készítik el.

Az Infernoise zenekarral kapcsolatban információkat találtok ITT