Autumn

My New Time címmel elkészült a holland Autumn új lemeze, a Dockyard kiadónál, a megjelenés pedig áprilisra várható. A gótikus metál arcok a megjelenést követően holland lemezbemutató turnéra készülnek.

Itt egy kép a bandáról, tessék megtekinteni az attraktív énekes hölgyet:

Nyári fesztiválok

A tavalyi sikeren felbuzdulva 2007-ben is elektronikusan jelentkezhetnek az előadók a Delta Fest fesztiváljaira, vagyis a Hegyaljára és az idán debütáló BalaTONE-ra, melyet Zánkán rendeznek meg.
A szervezők ugyancsak az interneten keresztül várják diákmunkások jelentkezését.

Tavaly a Wan2 és a Hegyalja fesztiválokra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, az idén azonban még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők, hiszen évről évre nagyobb rangot jelent a Delta Fest által szervezett eseményeken játszani. A zenei kvalitáson és egyediségen túl továbbra is fontos szempont a fellépők kiválasztásánál, hogy minél több új zenekar kapjon lehetőséget a két fesztiválon.

Ezért a szervezők azt kérik, hogy a Tokaj-Rakamazon, illetve Zánkán fellépni szándékozók mielőbb töltsék ki az elektronikus jelentkezési lapot: a hegyaljára szóló jelentkezésünket itt adhatjuk le, a BalaTONE Fesztiválra pedig itt lehet jelentkezni. A jelentkezési lapon lehetőség van képek és legfeljebb három mp3-szám feltöltésére is. A jelentkezési határidő mindkét fesztivál esetében április 15.

Ugyancsak a világhálón keresztül várják a szervezők a diákok jelentkezését, rájuk több munkakörben is számítanak: büfés, takarító, információs szolgálat, műszaki kisegítő, stb. Közel 200 diákmunkást foglalkoztat majd a két rendezvény. Ez a lehetőség rendkívül népszerű, hiszen nem csak a belépőt spórolhatják meg, hanem némi zsebpénzre is szert tehetnek, s ami a legfontosabb: jut idejük a fesztiválok programjainak magtekintésére is. Természetesen itt is, mint a korábbi években jelentős túljelentkezés várható, ezért érdemes mielőbb jelentezni (a Hegyaljára itt, a BalaTONE-ra pedig itt). A jelentkezési határidő május 31.

Hellyeah – még 1 hónap

Az ex-Pantera/Damageplan ütős, Vinnie Paul új bandájának a Hellyeah-nak április 10-én jelenik meg azonos című debütáló nagylemeze az Epic Records gondozásában.

A lemez nótáinak listáját már nyilvánosságra hozták csakúgy, mint a borítót, amit itt megnézhettek.

A dalok tehát:

01. Hellyeah
02. You Wouldn’t Know
03. Matter of Time
04. Waging War
05. Alcohaulin’ Ass
06. GodDamn
07. In the Mood
08. Star
09. Rotten to the Core
10. Thank You
11. Nausea
12. One Thing

Sick Of It All – turné törölve

A Sick Of It All dobosa, Armand Majidi közleményben tudatta, hogy Lou Koller énekes balesete és a felépülésének elhúzódása miatt az amerikai körút után (amit a Dropkick Murphys társaságában nyomtak volna le) kénytelenek lemondani az európai koncertjeiket is.

Ha minden jól alakul, a fesztivál szezonban (június és július folyamán) már bevetésre készen állnak és találkozhatnak velük a rajongók.

Kapcsolódó hír, hogy a Sick Of It All tribute lemez, „Our Impact Will Be Felt” címmel április 24-én jelenik meg az Abacus Recordings-nál.
A CD-n olyan bandák dolgozzák fel kedvenc SOIA nótáikat, mint a Rise Against, a Bleeding Through, a Bouncing Souls, a Sepultura vagy a  Hatebreed.

Chthonian – hamarosan lemez

A Finntroll énekesének, Vrethnek a Chthonian nevezetű black metal projektje Thirteen címmel közzétett egy számot a közelgő debütáló lemezükről. Pár egyéb részlet és az említett szám meghallgatható ezen a címen.

A lemez címe egyébként Of Beatings And The Silence In Between lesz, s március 28-án jelenteti meg a finn Woodcut Records.

1. Ill
2. Thirteen
3. Sanguine Sadism
4. Larvae
5. Nymph
6. Decay
7. Weep Human, Weep
8. That’ll Teach You
9. Syringes And Chemicals
10. Of Beatings And The Silence In Between

Battlelore – turnéállomások

A Battlelore egy egész Európát érintő turnéra készül áprilisban és májusban. A turné apropója az Evernight című új lemez terjesztése lesz.

A turné állomásai:

Március 31. – St. Petersburg
Április 28. – Annaberg-Buchholz
Április 30. – Budapest – Gothica Fesztivál
Május 1. – München
Május 3.- Milánó
Május 5. – Uster
Május 6. – Illingen
Május 8. – Stuttgart
Május 9. – Marburg
Május 10. – Eindhoven
Május 11. – Marktsteft
Május 12. – Lübeck
Október 20. – Wieze

Morgana Lefay – Aberrations of the Mind borító

Elkészült a Black Mark jóvoltából március 19-én megjelenő Aberrations of the Mind borítója.

Tracklist:

01. Delusions
02. Make a Wish
03. The Rush of Possession
04. Depression
05. Caught in the Tread Wheel
06. Reflections of War
07. Face of Fear
08. Where I Rule
09. In Shadows I Reign
10. Aberration of Mind
11. Vultures Devouring
12. Over and Over Again

Vintersorg – Végleges borító és tracklist

Április 30-án jelenik meg a Solens Rötter címre keresztelt új Vintersorg album. A lemezt a Napalm Records gondozza.

Tracklist:

01 Döpt I En Jökelsjö    

02 Perfektionisten        

03 Spirar och Gror        

04 Kosmosaik  

05 Idetemplet   

06 Naturens Mystär      

07 Att Bygga En Ruin   

08 Strålar         

09 Fran Materia Till Ande          

10 Vad Aftonvindens Andning Viskar

Az album borítója: